PlayStation 4-re is megjelenik a Blair Witch
Már nem kell rá sokat várni, hogy a Sony konzolján is bóklászhassunk egy horrorisztikus erdőben.
Már nem kell rá sokat várni, hogy a Sony konzolján is bóklászhassunk egy horrorisztikus erdőben.
Az ismert horrorfranchise új üdvöskéje szerencsére nem kergetett minket őrületbe, épp ellenkezőleg.
Nem mindennel volt megelégedve a sajtó a Bloober Team új játéka kapcsán, de az első pontszámok elég korrektek.
A Layers of Fear 2 esetében a csapat igyekezett megtartani mindent, ami az elődöt szerethetővé tette, azonban ez nem sikerült maradéktalanul.
A Bloober Team játéka remekül visszaidézi majd a The Blair Witch Projekt klausztrofób hangulatát.
Egy újabb rövid betekintést kaptunk a játékba, ezúttal a sztorira koncentrálva.
Ez a rövid bemutató is bizonyítja, hogy a Bloober Team tökéletes hangulatot teremtett új játékához.
Az egyszer biztos, hogy nem napsütötte réteken fogunk ugrándozni a Bloober Team vadonatúj játékában.
A legfrissebb anyag megmutatja, hogy nagyjából mire számíthatunk a pszichológiai horrorban.
A Bloober Team mesélt kicsit a jövő hónapban megjelenő horrorjátékáról. Lesznek izgalmak.
Bejelentették a dátumot, alig pár hétig kell kibírnunk.
A Bloober Team és a Gun Media már teljes erővel dolgozik az új Layers of Fear játékon.
Annyira nem fog meglepni senkit a bejelentés, de a keményvonalas horror rajongói örülni fognak. Főleg az első trailernek.
A Layers of Fear fejlesztőinek legújabb játéka hamarosan meghódít még egy platformot.
Nem árt sietni, elvégre csak péntekig tart az akció.
Az Observert és a Layers of Feart készítő csapat ezúttal a Friday the 13th kiadójával állt össze Project Méliès kódnevű újdonsága miatt.
A Layers of Fear fejlesztőinek cyberpunk horrorja, az Observer megérkezett és azonnal befészkelte magát a fejünkbe.
A Layers of Fear fejlesztőinek cyberpunk horrorja megérkezett, az Observeren mások elméjébe férkőzve kerülhetünk parásabbnál parásabb helyzetekbe. Igazi kuriózumnak tűnik.
Befutott a Layers of Fear kiegészítője, amely remekül viszi tovább az alapjáték pszichedelikus hangulatát, de képtelen újat hozni a műfajba.
Jövő héten már bele is vághatunk a Layers of Fear: Inheritance hangulatos történetébe, addig pedig egy utolsó kedvcsinálóval hangolódhatunk az új kalandokra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)