Jó Éjt december nyolcadikán, kedden.
Ezt is megértük - ebben az évben nem kell több cikket írnom a papír-alapú Gamestarba!
Ezt is megértük - ebben az évben nem kell több cikket írnom a papír-alapú Gamestarba!
A kedves NCSoftnak végre leesett a papírhúszfilléres, hogy a népek nemigen szeretik az órákon át tartó sorbanállást, hogy bejuthassanak egy-egy szerverre...
Elnézést kérek a kései kezdését, de hétfő lévén úgy kellett engem erőszakkal kirángatni a paplan alól. Remélem, azért a viccek jelentenek némi kárpótlást.
Érvényesült a papírforma: a The Sims 3 jött, látott és robbantott.
Érvényesült a papírforma, vagyis az EA leggyorsabban fogyó PC-s játéka lett a The Sims 3.
Odakint monoton bút ontanak konokon és fájón a borús fellegek, így már attól is, hogy kibújjak a paplan alól, csak berzenkedek. Míg magamhoz térek, olvassatok viccet!
A Far Cry 2 esetében érvényesülni látszik a papírforma. A kompromisszumoktól mentes állkoppantó látványnak ára van.
A Sony handheld gépének karrierje döcögősen indult, de a cég idén apait-anyait belead, hogy a masina birtokosai csöppet se érezzék: csak egy drága papírnehezéket vettek a pénzükért.
Jó reggelt mindazoknak, akik meló, suli, vagy egyéb okokból kénytelenek kimászni a paplan alól, s további szép álmokat mindenki másnak. Lássuk, mit tartogat számunkra e hét vége!
A Sony nemrég bemutatta azt a papírvékony műanyaglapba épített kijelzőt, amit tetszés szerint lehet csavargatni, miközben továbbra is képet ad.
A Sony egy újféle képernyővel állt elő, amely vékony akár a papír, ám vetítés közben is hajlítható.
Egy érdekes kis blog oldalra bukkantunk a hírek utáni szörfölés közben: egy szingapúri fiatalember egészen érdekesen tölti ki szabadidejét. Hihetetlenül apró méretű papír-replikákat csinál konzolokról, és azok kiegészítőiről. Egyik videójában éppen azt láthatjuk, miképp készül el a Nintendo egyik legsikeresebb termékének, a DS Lite-nak a papír változata.
A CRPG-k egykoron a papiros szerepjátékok leváltására születtek, igaz megcsappant a hagyományos szerepjátékokat játszók száma, de még mindig népszerű a szórakozás ezen formája. A gamesutra.com egy hosszú cikket prezentált a 1994 és 2004 közötti játékokról.
Véget ért a 2007-es Oscar Díjátadás, ami nagyjából hozta a papírformát.
Kellemes szombat reggeli órákat mindenkinek :) Szerencsére egyelőre nem érződik a hétvégi uborkaszezon, és még néhány érdekesség is akad. Amíg ezekre sort kerítunk, kukkantsunk meg egy viccet:
| Egy rendőr és egy pap bemegy egy motelbe, hogy szobát szeretnének. A portás sajnálkozva mondja, hogy csak egy kétágyas szobája van. - Nem baj kivesszük! - feleli a rendőr, - de engem fél 6-kor keltsen fel mert dolgom van, a pap aludhat nyugodtan tovább. Felmennek a szobába és berúgnak mint az atom. Hajnali fél 2-kor kerülnek ágyba. Reggel fél 6-kor jön a portás és kelti a rendőrt, aki mivel csak pár órát aludt, zavarodottan öltözni kezd, de véletlenül a pap ruháját veszi magára. Rohanva elindul lefelé a lépcsőn. A portán lévő tükörben meglátja magát és így szól: - Mondtam ennek a hülye portásnak, hogy ne a papot keltse föl! |
Kellemes keddet! Remélem, mindenki örül most már, hogy kiderült, a júliusi GameStarhoz ingyen hozzácsapjuk a júniusi DVD mellékletet, hiszen bizonyos meghajtók nem olvasták. Elég kellemetlen ez, főleg azért, mert ott debütált az extra hosszú GSTV. Mellesleg ha jól számolom, most is legalább olyan hosszú lesz :) S végre ma már vannak hírek is!
| Osztályfőnöki órán: - Gyerekek, ma szexuális felvilágosító órát tartunk... Móricka nagyon jelentkezik: - Tanárnő kérem, aki már volt nővel az mehet focizni? Két koma beszélget a kocsmában: - Te, hallottad, hogy a Józsi fia papnak ment? - Hogyan ? - Hogy-hogy hogyan? Hát a traktorral. |
Üdvözlet mindenkinek. Noha a showról megszokott híráradat eltűnt, szerencsére még érkeznek érdekességek E3-as logóval. Bár ma reggel ilyen nem lesz, azért akad egy-két érdekesség. Addig is mindenki gyönyörködjön a jóidőben, meg olvassa el ezt:
| A titkárnő iratsemmisítőt használ egy irodában. Megyszólítja a főnöke: - Kisasszony, tudja működtetni ezt a masinát, sajnos én nem értek hozzá, és itt van ez a két dokumentum. - Hogyne, igazgató úr! - válaszolja a titkárnő, s rögtön be is teszi a papírokat a gépbe. - Akkor 2-2 példányban kérném! |
A Samsung Q1 névre keresztelt Ultra Mobile PC-jiből egy jó rakat az elmúlt napon került eladásra. Nos, a BestBuy.com áruházának igen nagy forgalma volt, ugyanis az UMPC-kből az összeset még aznap elkapkodták.
Bár pontos számadatok és információk nincsenek, ez mindenképp figyelemreméltó. Talán igaza lesz az Origami projektnek? Az élet meghatározó kellékéve válik majd az UMPC? Ki tudja... Mindenesetre ha valaki szeretne egy ilyen kütyüt, két dolga van. Várni, és jó sok pénzt szerezni. Addig is pedig maradhatunk a papírból készült origamiknál :)Kellemes szerda reggelt mindenkinek. Az nVidia tegnap esti bejelentése igen nagy népszerűségre tett szert, annak ellenére is, hogy a kártya nem az átlagfelhasználók barátja lesz. Reméljük mára is jut jónéhány érdekesség.
| Beül a gyóntatófülkébe egy részeg. Miután már hosszabb ideje nem szól semmit, a pap köhint egyet... semmi... Megint köhint egyet... semmi... A pap lassan elveszti a türelmét, és elkezd kopogni a rácson. A bűnös lélek végre megszólal: - Hiába kopogsz pajtás, itt sincs WC papír... Két csontrészeg ürge iszogat a kocsmában, nagy bánatából felsóhajt az egyik: - Engem sose enged be a feleségem, ha részegen megyek haza! - Á... barátom, erre a problémára én kifejlesztettem már a megoldást! Figyelj! Hazamegyek, bekopogok és az ajtó előtt levetkőzöm és beadom a ruháimat! Hidd el, nincs az a feleség, aki a meztelen, részeg férjét kinn hagyná a lakás előtt! Próbáld ki... Legközelebb találkoznak: - Na bevált a tanácsom? - Hát bevált... de csak félig. - Hogy-hogy félig? - kérdezi a tapasztalt. - No... hazamentem..., bekopogtam..., levetkőztem..., az ajtó is kinyílt..., a ruháimat is beadtam és akkor... egyszer csak egy hang azt mondta, hogy a Deák tér következik! |
A Szilícium Völgy nagyjai közül az idők folyamán többen is eltűntek, az egyik azonban még mindig virágzik, pontosabban gyümölcsözik: az Apple. A vállalat a héten ünnepli harmincadik születésnapját. Legnépszerűbb termékei - a Mactől az iPodig - egyre szélesebb körben terjednek, ám a szolgáltatások terén is új kihívásokat keresnek. Az iTunes néven elhíresült digitális zeneletöltő központ bebizonyította, hogy bizony van kereslet a legális letölthető tartalmak iránt is. Ám pont ez az, amit a legtöbben támadnak. A francia törvényhozók például azért nem nézik jó szemmel az Apple tevékenységét, mert az nem a megfelelő eszközökkel kapcsolja össze az iPodot az iTunes szolgáltatásaival. Emellett a nagyobb zenekiadók is tiltakoznak az ellen, hogy miért csak 99 centet kérnek az egyes letöltött dalokért. A folyamatosan a bevételi élbolyban elhelyezkedő vállalatnál mostanában fordult elő először, hogy biztonsági réseket találtak a Macintosh operációs rendszerek új változataiban. A szkeptikusabbaknak az is szemet szúrt, hogy nem sokkal ezután partnerkapcsolatot létesítettek az Intellel, és egyre többen gondolják úgy, hogy Macükön inkább Microsoft operációs rendszert szeretnének futtatni. A dolgok valószínűleg nem függnek össze - inkább csak egyre több hacker fordul az Apple gépei felé, vagy ellen. Az "Alma" története 1976-ban kezdődött, amikor két fiatal egyetemista, Steve Jobs marketingzseni és barátja, Steve Wozniak műszaki szaki aláírt egy együttműködési nyilatkozatot április elsején, bolondok napján. A papírokon lefektetett célok között a számítógép árusítás, és építés szerepelt. Egy harmadik barát, Ron Wayne nem látott fantáziát a dologban, ezért inkább két hét múlva távozott. Első termékük egy "csináld magad számítógép" csomag volt. Egy évvel később, 1977-ben megszületett az Apple II mikroszámítógép. Nem ez volt az első személyi számítógép, de akkor ez nyújtotta a legteljesebb szolgáltatásokat, főként otthoni használat esetén. Ez hozta meg az első igazi sikereket a fiatalok számára. Innentől indult be a gépezet igazán. Az Apple Lisa 1983-as bemutatása volt a következő mérföldkő. Ez egy olyan számítógép volt, amely már grafikus kezelőfelülettel rendelkezett, amihez elengedhetetlen volt az egér. Itt debütált az ikonos parancsrendszer is. A gép egyetlen hátránya a 9995 dolláros induló ára volt, ami az üzleti felhasználókat inkább a rivális IBM féle megoldások felé irányította. Az egy évvel később piacra dobott Macintosh azonban meghozta a kellő kompromisszumokat - ezt már örömmel választotta sok ezer otthoni felhasználó. A Microsoft időközben lemásolta a grafikus kezelőfelületet, majd beépítette azt a Windowsba, amit aztán továbbadott a gyártóknak. Az Apple azonban úgy döntött, hogy nem ad engedélyt szoftvereinek licenszelésére a hardvergyártók számára. A következő évtized volt a vállalat holtpontja - számos rossz vezetői döntés és gyenge termékpolitika következtében nagyon úgy állt a helyzet, hogy Jobs kénytelen lesz távozni az élről. Az egyik legnagyobb bukást elszenvedett termék a Newton nevű hordozható személyi asszisztens volt. 1996-ban az általános piaci stagnálás kellős közepén úgy döntöttek, hogy megvásárolják a NeXT számítógépes céget, amely a második volt az Apple eddigi történelmében. Ezután már sorban következtek a jobbnál jobb ötletek és elképzelések, kezdve az iMactől az új OS X operációs rendszerig, keresztül az iPodokon egészen az iTunes digitális központig. Jelenleg a Microsoft egyik legnagyobb riválisának számít az Apple, amely a végsőkig kitart függetlensége mellett. Ennek következménye, hogy a világ számítógép állományának mindössze 4%-át birtokolják, és elemzők szerint a Microsoft következő operációs rendszere újabb csapást mérhet a beleépített innovatív újdonságoknak köszönhetően. Ám aggodalomra semmi ok. A számítások szerint a piacvezető iPod - amely egyaránt használható Apple és Microsoft környezetben is -, és az új, Intel alapú processzorokkal szerelt Macintoshok elősegítik majd az Apple növekedését. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a vállalat pénzügyi helyzete jobb, mint valaha. 2005-ös pénzügyi évét 14 milliárd dollár rekordbevétellel zárta, amiből 8 milliárd készpénz volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)