Chris Pine mesélt a Wonder Woman 1984-ben betöltött szerepéről
Van néhány kérdés, amit feltétlenül meg kell válaszolnia a filmnek a színész karakterével kapcsolatban.
Van néhány kérdés, amit feltétlenül meg kell válaszolnia a filmnek a színész karakterével kapcsolatban.
Az egyik oldalon végtelen pénzeszsák, a másikon aranyszobrocskák sorakoznak. Nekünk pedig igazából mindkettő jót jelent.
A DC filmes univerzumában nem könnyű követni, hogy pontosan mi mikor történik, úgyhogy most kicsit helyre tesszük a dolgokat.
A 2003-as harmadik rész óta most láthatjuk először Keanu Reevest Neo szerepében, de nem egészen azt látjuk a forgatásokon, amire számítanánk.
Újabb apró, de lényeges nyomok kerülhettek elő a WB Games Montréal játéka kapcsán.
A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) tegnap debütált Los Angelesben, és páran Twitteren mondták el, hogyan élték meg a filmet.
Beleértve azt a két színészt is, akiknek a szerepét korábban homály fedte.
A Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge-ből megismerhetjük Scorpion múltját.
A Twitteren üzengetett egymásnak a Warner Bros. és a Fortnite, amiből arra következtethetünk, hogy a népszerű battle royale ismét egy moziból merít majd.
A rendező továbbra is tesz róla, hogy ne merüljön feledésbe a Snyder Cut.
Megérkezett a Birds of Prey, vagyis a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) második magyar szinkronnal ellátott előzetese.
Erre enged legalábbis következtetni a PEGI korhatárbesorolási rendszere, ahol feltűnt egy Mortal Kombat Kollection Online nevezetű játék.
A játékok fejlesztői már vethettek egy pillantást a Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge névre keresztelt filmre és szerintük kellően brutális lesz.
Nem hivatalos forrás pletykált kicsit az Arkham széria jövőjét illetően, és bár jó hírekről van szó, egyelőre senki ne vegyen készpénznek semmit az itt leírtakból.
A meghatározó sitcom felélesztéséért rajongók ezrei vonulnának pulykába dugott fejjel az utcára, ha ezen múlna, de sajnos még ennél is komolyabb lépésekre van szükség.
A Warner Bros. Studios egykori alkalmazottja varázspálcákat, kulcstartókat, kitűzőket tulajdonított el.
Producerek hada harcol azért, hogy meggyőzze Hollywood nagy filmstúdióit, és kellő tőkét szerezzen filmjéhez. Nos, a jövőben lehetséges, hogy egy MI kegyeit kell majd keresniük.
Az író-rendező sokkal szívesebben viszi vászonra az Öngyilkos osztag történetét.
A Harley Quinnt alakító Margot Robbie megválaszolt egy a rajongókat foglalkoztató kérdést: lesz-e Joker a filmben?
Az Alkonyat-trilógia révén ismertté vált színész már nagy tapasztalattal rendelkezik, ha elégedetlen rajongókról és gyűlölködőkről van szó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)