Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1037

[MOVIE] Star Wars: Battlefront II

Hír | 2005.04.22 12:17

A GameSpotos gyerekek az elsők, akik videót szállíthattak a mostanában bejelentett Star Wars: Battlefront II-ből. Lényegében ez egy videó interjú, melyben Shara Miller, a LucasArts képviseletében mesél róla érdekességeket. Elmondása szerint az első rész összes egysége benne lesz, semmit nem vettek ki, csak bővítették a felhozatalt. Nagyon nagy hangsúlyt fektettek a különféle űrcsatákra, próbára tehetjük magunkat a harmadik rész legnagyobb összecsapásaiban is. Sok olyan érdekesség is lesz benne, melyekről egyelőre nem beszélt, de ezek állítólag olyanok, amit még nem láthattunk ilyen akciójátékban. Még annyi érdekesség derült ki, hogy a második részben nem lesz maximalizálva a képkockák száma, így az igazán gyors géppel rendelkezőknek sokkal jobban fog futni, mint az előd. Akit érdekel a teljes interjú (mely több látványos ingém jelenetet is tartalmaz), az kattanjon ide. A kép alatt található kicsi kék, "Stream for free" feliratra kattintva meglesheted. Update: Most kaptunk infót Forceuser-től (köszönet érte), aki megtalálta az egyelőre igen visszafogott tartalommal bíró hivatalos oldalt is. Érdemes csekkolni!

XBOX 2 - Egy hónap múlva!!

Hír | 2005.04.12 17:37

Azon ritka alkalmak egyikének vagytok most tanúi, melyben egy konzolos bejelentésről adunk hírt, de a helyzet fajsúlyosságára való tekintettel szerintem megbocsájtjátok nekünk ezt. Történt ugyanis, hogy kedvenc szoftveróriásunk a Microsoft, hivatalosan is bejelentette az XBOX 2 nevű sikeréhes játékkonzoljának világpremierjét. Ezt az időpontot mához pontosan egy hónapra, Észak-Amerikai idő szerint 21:30-ra tűzte ki, és a "lepellehullató" ceremóniát egyenes adásban fogja adni az MTV. A Microsoft előzetes várakozási alapján idén karácsonyig kb. 1 millió példány fog a háztartásokban landolni belőle. Sok sikert hozzá! Thx HOC Mellesleg itt egy nem hivatalos, de annál szemrevalóbb képecske a következő generációs csodáról.

[MOVIE] Stronghold 2

Hír | 2005.03.29 10:08

A Take-Two Interactive ismét kiadott egy videót, a mostmár tényleg hamarosan megjelenő Stronghold 2-ről. A kastélyos építgetős 3D-s stratégia kedvelői egészen szép játékra számíthatnak, a teljesen megújult engine valóban látványosra sikerült. A Firefly Studios valóban mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen alkotásuk, remélhetőleg az irányítást és a játékegyensúlyt sem rontják el. Íme a videó:

Heavyweight Thunder

Hír | 2005.01.27 20:20

Az Overload Entertainment és az Iridon Interactive gondozásában készülget egy igazán ütős játék, a Heavyweight Thunder. Ebben átélhetjük mit is érez egy nehézsúlyú boxoló a ringben, hisz egyszerre jelen lesz benne a "belső" és a külső nézet. Még idén márciusban megjelenik, és remélhetőleg nem csak az embereket, de a színvonalat is ütni fogja. Az első képeket, és további infókat a hivatalos oldalán találtok.

[DEMO] UEFA 04/05 Lite

Hír | 2005.01.25 22:23

Pár napja már adtunk hírt az UEFA Champions League 2004 - 2005 demójáról, amit egy kövérke 173 megás csomagban tálaltunk is. Most egy jóval barátibb verzió látott napvilágot, mely csupán 21 megát nyom a mérlegen. Persze a pehelysúlynak ára van: a bevezető képsorok elmaradtak, és a maximális felbontás is 1024*768 lett. Minden másban teljesen olyan, mint a nagy testvére, csak 8-szor kisebb. Akinek gondot okozott az előző verzió letöltése, az talán könnyebben megbirkózik ezzel, amit innen lehet letölteni. (thx to jd)

Vivendi + Ubisoft?

Hír | 2005.01.05 21:24

Üzlet, üzlet, üzlet. Nem van jól ez így szerintem, de hát ki vagyok én, hogy ellenszegüljek a kiadóvállalatok pénzügyi szakembereinek? Arról van ugyanis szó, hogy a Vivendi Universal és az Ubisoft közösen lép harcba a kiadóóriás Electronic Arts ellen. Na azért ne tessék szó szerint érteni a harcot, mindössze ellensúlyozni akarják az EA tagadhatatlan fölényét. Ez mondjuk olyan szempontból jó lehet, hogy egy kis versenyre készteti a fejlesztőket, ergo csak és kizárólak első osztályú matériát kapunk ezentúl a kezeink közé... reméljük.

Ezt kapd ki! - ha tudod

Hír | 2004.12.07 16:22

Egy fölöttébb érdekes masinát jelentett be a Haier gyártócég. A címhez visszatérve, a következő pár sorban kiderül, hogy miért is olyan nehéz kikapni, mondjuk a zsebünkből. A P7 kódjelzésű mobiltelefon külseje egy extraelegáns küllemen alapuló formatervet öltött a készülék okos belsejére. A színes LCD képernyő hívogató látnivalója mellett a 150 x 27 x 18.2 miliméteres méret, valamint a 65 grammos súly már önmagában olyan ellenállhatatlan, hogy Karácsonyra ezt kell kérjünk - igaz közel 400 dollár. Thanks I4U.

[PATCH] Kult

Hír | 2004.11.13 08:35

Biztos ismeritek a Kult című szerepjátékot. Kiadták az 1.2-es javítást hozzá. A leírásban az áll, hogy néhány elég súlyos grafikai hibát orvosol. A 2 megás fájlt innen lehet cibálni.

S.T.A.L.K.E.R képségek

Hír | 2004.10.29 23:14

Csak nekem tűnik úgy, vagy mostanában tényleg kicsit keveset hallani a S.T.A.L.K.E.R-ről? Semmi extra infó, leakelt béta, vagy ilyesmi. Unalmas így az élet :) Hogy ellensúlyozzuk ezt a hiányt, előkerítettünk nektek ZeroCool-lal (na jó, ő kerítette, én meg kihírezem) nem kevesebb, mint hat új képet. Lássátok!

HL2 preload phase 5

Hír | 2004.09.30 06:11

Half-Life 2 körül forog a világ. A Valve bejelentette: ma indul a preload ötödik szakasza. Ezúttal A Counter Strike: Source pályái esnek áldozatul. Mint mindig, most sem győzzük hangsúlyozni, hogy csak Steam előfizetéssel rendelkezők tölthetik le, illetve, hogy a letöltések befejezése után fizetni kell az aktiválásért.

'Reggelt...

Hír | 2004.09.28 08:55

Üdv nektek! Nos, akkor ide is beemelnék egy kis helyzetjelentést a fórummal kapcsolatban. Bár a lapleadás kicsit megnehezíti a dolgunkat, úgy fest, hogy egészen jól haladunk. Ha a mai napon minden simán megy, és nem találunk semmi kivetnivalót, akkor holnaptól újra él a fórum... pontosabban életre kel az új fórum, tiszta lappal! Ezúttal a hangsúlyt a tiszta lapra helyezném, ugyanis az új rendszerben sokkal jobban igyekszünk majd rendettartani, és az offolásoknak, illetve a csetelésnek is igyekszünk végetvetni (aki csetelni akar, fáradjon ide: gamestar.hu/chat).

Két gyerek beszélget az iskolában: -Mi a te papád? - kérdi az egyik. -Bakteriológus. - mondja a másik. Az első felsóhajt: -Jó neked! Ingyen utazhatsz a vonaton.

Carmack súlytalanságban

Hír | 2004.09.27 22:12

Köztudott, hogy John Carmack, az a bizonyos programozó zseni, akinek legutóbb a Doom III-mat köszönhettük, erőteljesen kacsintgat az űrutazás felé. Nos, az első lépést meg is tette. Az Armadillo csapat (és velük együtt Carmack) ma ugyanis megtapasztalhatta, milyen a súlytalanság. Az alant látható kép hűen kifejezheti az érzést, a videóról pedig már nem is beszélve :) Nekem is kell olyan zokni! :D (Thanks Mike)

Új Catalyst a vidéken

Hír | 2004.09.27 09:37

ATi bátyánk előrukkolt egy újnak csak nagy jóindulattal nevezhető driverrel, melynek verziószáma 4.91 és a Psychotoxic demójában felmerülő bugarakat hivatott kijavítani. A hiba egyébként elég súlyos, mert új játék inditásakor simán elszáll a program :) Hát igen, a fiúknak van még mit tanulni programozás tekintetében a nagy vetélytárstól. Hozzáteszem: Szeretem az ATi-t! :) Ja egyébként ha le szeretnétek tölteni, ide látogassatok.

[MOVIE] FFXI: CoP

Hír | 2004.09.15 09:56

A Square jóvoltából újra belepillanthatunk a Final Fantasy XI: Chains of Promathia című MMORPG-be. Az FF sorozat legújabb tagja már jó ideje hódít konzolon, a PC-s verzió azonban csak a közeljövőben debütál (ha minden igaz szeptember végén). Ahogy az várható volt, a fejlesztők újfent a gyönyörű 3D-s effektek tömkelegére helyezték a hangsúlyt. Máris tölthetitek lokálból:

[MOVIE] DOOM II - Done Quick

Hír | 2004.08.27 09:47

Biztosan ismeritek azt a kezdeményezést, melyben az egyes FPS játékokat minél nagyobb sebességen kell végigvinni, persze a legnehezebb fokozaton. Nos, bár tudom, inkább a Doom 3 ezen videóját szemlélnétek meg, még csak most sikerült végigvinni ilyen formán a második részt. Az animáció mérete 270 mega, és a Fileplanetről tölthető. Hangsúlyoznám, hogy valamikor a kora délelőtti órákban érdemes tölteni, hiszen akkor 1 percet sem kell várni a linkre.

Prince of Persia 2 alcím

Hír | 2004.08.24 17:24

Tudjátok, van a Prince of Persia 2. Ez a cím hasonlóképpen hányattatott sorsú, mint a Splinter Cell-eké, vagy még inkább jobban. No, ez most nem olyan fontos, a lényeg az, hogy egy bizonyos oldalon mintha más címe lenne az Ubi féle akciójátéknak. Kapott egy alcímet és leharapták a kettest, szóval most így néz ki: Prince of Persia Warrior Within. Valószínűleg nem csak a PS2-es változat kapja majd ezt a nevet, de az egészen biztos, hogy a PC-s sem marad PoP 2. Update: Kombajn vette észre, hogy frissítették az ominózus oldalt. Törölték a címét. Ez most vagy azt jelenti, hogy nem gondolták, hogy a hivatalos bejelentés előtt ennyire észreveszik, ha ott már kiírják, vagy valami súlyos baki történt. Ki tudja...

'Reggelt!

Hír | 2004.08.24 07:23

Jó reggelt mindenkinek az utolsó egész augusztusi hét második napján. Kicsit nyomasztó dolog a suliidő közeledése, nem? Próbáljunk ne gondolni rá. Sajnos az időjárás is kicsit borongós lesz a közeljövőben. Amíg híreket keresek, gyorsan elmondom, hogy Bertalan napja van, ma van Ukrajna nemzeti ünnepe 1842-ben ezen a napon József nádor elhelyezte a pest-budai Lánchíd alapkövét, 1925 éve tört ki a Vezúv, és percek alatt maga alá temette Pompei és Herculaneum városát. A kihűlt láva eredeti formájában őrizte meg a két várost, s ezzel felbecsülhetetlen mértékben járult hozzá a római kori élet megismeréséhez. Születésnaposaink is vannak: 16 éves Rupert Grint angol gyerekszínész, a Harry Potter-filmekben Ron alakítója, 27 éves Kovács Zoltán súlyemelő, 52 éves Pap Rita énekesnő. Még folytathatnám, de vannak ám hírek!!

- Anya, ez a lágytojás nem jó! - Dehogynem! - De anya, ez tényleg rossz! - Dehogyis, ne nyavagjogj, egyél! - Anya, a csőrét is megegyem?

[MOVIE] HL 2

Hír | 2004.08.23 23:40

A Valve aztán igazán lassan csepegteti a cuccost. Mármint a Half-Life 2 marketinganyagát. Újabb két 1024-es felbontású Bink videó került elő a Shacknews jóvoltából. Természetesen letöltésük csak súlyos depresszió vagy hajrák esetén nem kötelező (ám akkor is ajánlott!). Függetlenül attól, hogy egy betű újat nem mutat, mivel ezt az E3-on vetítették, ám arról csak homályos felvételeink vannak :) Update: Tévedtem. A Ravenholm nevezetű videó igenis mutat új jeleneteket! Ez lesz az év játéka!!! Attól függően, melyik évben jelenik meg...! :D

Sacred: Underworld

Hír | 2004.08.19 13:37

Hivatalosan is bejelentették a Sacred első kiegészítőjét, mely az Underworld alcímet kapta. Mindez a lipcsei Games Convention keretein belül történt, ahol azt is elárulták, hogy 2005 első negyedében szeretnék majd piacra dobni és a történet ugyanott folytatódik, ahol az alapjátéké befejeződött: Ancariát ezúttal a pokol erői fenyegetik és a mi feladatunk helyrehozni az egyensúlyt :) Ehhez kapunk két új karaktert (Dwarf, Succubus), velük együtt ugye két új történetet is, emellett jönnek a szokásos sallangok, mint tárgyak, páncélok, NPC-k, szörnyek, átalakított kezelői felület. Ja és egyébként a lovakat is felszerszámozhatjuk!

Fiatalos MP3 lejátszó a Samsungtól

Hír | 2004.08.16 11:07

A Samsung egy új kisméretű MP3 lejátszót mutatott be, melynek neve Samsung YP-T5Z. A fiatalos designnal ellátott zenedoboz LCD kijelzője 7 féle szinű háttérvilágításra képes, amelyek fölött láthatunk minden szükséges információt, például mikor FM rádiót hallgatunk - az is van. A diktafon mellett SRS WOW és 3D Surround Sound támogatás is helyet kapott az audio lejátszóban. A 23 x 54 x 23 mm méretű, 24 gramm súlyú készülék, mely egy darab AAA jelzésű akkumlátorral 20 órát képes kihúzni, természetesen tartalmaz USB csatalkozót is, mellyel PC-nkhez köhetjük; és 1 GByte (!) adatot pumpolhatunk rá - persze csak miután kipengettük a 250 dolláros árat érte.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)