Nem érkezik újfajta Nintendo Switch idén
A Nintendo hivatalosan is megszólalt a mostanában sokat pletykált erősebb Switch konzolok kapcsán.
A Nintendo hivatalosan is megszólalt a mostanában sokat pletykált erősebb Switch konzolok kapcsán.
A Star Wars ötödik felvonásában a mélybe zuhant az ifjú Jedi fegyvere, de azt egészen mostanáig nem tudtuk, hogy ezután mi lett vele.
Durva nosztalgiahullám söpört végig a szerkesztőségen, szinte csak régi játékokat veszünk elő mostanában.
A Star Wars: Underworld munkálatai még a Disney felvásárlás előtt kezdődtek, azonban soha nem láthattuk, hogy hogyan is festett volna a sorozat, egészen mostanáig, ugyanis előkerült néhány próbafelvétel.
A Division 2 következő sztori DLC-je Cony Islandre visz bennünket, a mostani trailer pedig körbevezet minket.
A többjátékos alkotás ugyan Raccoon Cityben játszódik, de nincs valódi helye a sorozat idővonalában.
Tavaly év végén több mint 500 játékost loptak meg hackerek. Mostanra mindenki visszakapta a holmiját, és némi extra Atomot bocsánatkérésképp.
A brit játékeladási toplistán két hete még a harmincnyolcadik volt, a múlthéten a huszadik, most pedig a tizenkettedik helyen áll.
Számos új fordítás érkezett, így már a Terminator: Resistance, a Mother Russia Bleeds és a Life is Strange 2 - Episode 3 is játszható magyarul.
A nagyobb megjelenések természetesen ott vannak a listán, de felkerült néhány ismeretlenebb cím is.
A The Mandalorianban feltűnő bébi Yoda instant közönségkedvenccé vált, a 3D-művészek pedig egyből lecsaptak a koncepcióban rejlő lehetőségekre.
Érdekes módszerrel készül a Sega a karakter jövőre esedékes 30. évfordulójára.
Tudtátok, hogy anno készült The Witcher játék mobilokra? Persze nem olyan minőségű alkotásra kell gondolni, amilyeneket Androidra és iOS-re kapunk mostanában. És most finomak voltunk.
Lejárt a Windows 7 támogatása, mostantól különösen veszélyes azt használni. Könnyen tehetsz az ellen, hogy kiszolgáltatott legyél a rosszakarók számára - segítünk!
A 27 éves Lai Pin-yu nem csak kiváló jelmezeiről lesz ismert mostantól, Tajpej egyik kerületében aratott győzelmet a korábbi polgármester fölött.
Az előrendelői bónuszok mostantól nem csak az előrendelőket boldogítják.
Rejtély, hogy mennyire megbízható a mostani szivárogtató, de az biztos, hogy nagyon izgalmas dolgokat mondott.
Eddig kizárólag DLC-ként vásárolhattuk meg a soundtrackeket, de ez most egy frissítéssel megváltozott.
Stan Lee halála megrázta a főszereplőt, és többek között az Asht alakító színészre is szüksége lesz ennek feldolgozásához.
Tízezer támogatójuk már van, mostantól a LEGO és a Nintendo kezében a döntés.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)