Visszatér a legendás Sega Genesis konzol
Az előre telepített játékok mellett a régi kazettákat is gond nélkül kezeli majd, ráadásul számos más újítást is kapott a masina.
Az előre telepített játékok mellett a régi kazettákat is gond nélkül kezeli majd, ráadásul számos más újítást is kapott a masina.
Úgy tűnik a Ghostbuster reboot bukása után is van jövője a szériának. A régi és új filmek összekapcsolása mellett egy másik eshetőségről is beszélt a film producere.
Lement a Nintendo Pokémon Direct streamje, ahol a következő hónapokban érkező Pokémon címekről meséltek.
Egy okos trükkel elérte, hogy több ezren regisztráljanak rajta keresztül, ami így több milliós jutalmat jelent számára - a szervezet azonban nem hajlandó kifizetni a neki járó összeget.
A PlayIt Pluson egy sör mellett ültünk össze a régi arcokkal, akik egykor naggyá tették a GameStar magazint.
Az egyik legnagyobb e-sportnak számító League of Legends mellett a Lenovo Legion kupa következő állomásán az Overwatchnak is szerep jut, a selejtezőkre pedig már bárki regisztrálhat - akár ti is!
A legújabb frissítéssel bekerül a FIFA Mobile-ba a VS Attack mód, ami a körökre osztott, régi Attackot váltja.
Hamarosan lezárul egy fejezet a CD Projekt játékának történetében, de aki a hét végéig regisztrál, még részt vehet a zárt bétatesztben.
Saját előzetest kapott a játék következő hőse, akivel már találkozhattunk a Quake 3-ban.
A Naughty Dog bejelentette, hogy néhány új és régi tartalommal lepik majd meg az Uncharted 4 multis játékosait.
Az Injustice 2 iOS-en és Androidon természetesen ingyenes lesz, de aki már most jelzi, hogy szeretné játszani, az extra karaktert kap.
Sajnos egy nagy múlttal rendelkező autós széria régi erényei nem jelentenek garanciát arra, hogy a folytatás ne egy silány munka legyen.
13 régió legjobbjai lépnek be az arénába, hogy kiderüljön, ki az, aki bajnokként uralkodhat mind felett. Összeszedtünk mindent, amit csak tudnotok kell a háború első felvonásáról.
Az amerikai állatvédők szervezete már megint nem tud mit kezdeni magával, szóval ismételten egy videojátékot vett üldözőbe.
A játék készítője egy izgalmas versenyre hívta meg a két legnagyobb régió ismertebb játékosait, hogy egy jó ügyért lőjék szét egymást.
Ismerősen cseng Boe, Ender vagy netán ZeroCool neve? Bezzeg régen minden jobb volt? Vagy a mostani gárdával sincs gond? Gyere el a ROG PlayIT Plusra, nosztalgiázzunk, pacsizzunk, találkozzunk!
Ehhez sikeresen telepítette az újabb Radeon videokártya BIOS-át a régire.
Az ASUS RoG jóvoltából mindenki, aki megvásárolja a GameStar legfrissebb számát, ingyen jöhet be a RoG PlayIT Plusra. Budapesten nemcsak a mostani, a veterán GameStar írók is ott lesznek, hogy egy finom üdítő mellett beszélgessenek veletek!
A Karib-tenger kalózai ötödik részének japán előzetesében feltűnik egy újabb főhős, akit a harmadik epizód óta nem láttunk.
A '90-es évek nagy slágere volt a Tamagotchi. A régire erősen hajazó, de kicsit átalakított változatok már kaphatóak Japánban, és a gyártó igyekezett annyira hű maradni az eredetihez, amennyire csak lehetetett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)