Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2924

Activision pénzügyek, törölt projektek és új címek

Hír | 2006.02.07 14:08

Az Activision nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, melyekből kiderült, hogy a játékkiadó vállalat bevételei 20%-ot nőttek, miközben a nettó nyereség csökkent 30%-kal. A bejelentést több, játékokat érintő kérdés is követte. A The Movies konzolos változatát például törölték. A True Crime és a GUN a vártnál kisebb sikereket hozott, ennek ellenére utóbbiból elképzelhető egy folytatás, míg a True Crime esetében ennek esélye egyenlő a nullával. Tony Hawk visszatér Downhill Jam néven (egyelőre PlayStation 3-ra jelentették be), és a Call of Duty is kap egy új epizódot. Idén 4 Xbox 360, 3 PlayStation 3, és egy Nintendo Revuliton játékot akarnak piacra dobni; a még meg nem jelent konzolok esetében azok debütálásával egy időben. A harmadik pénzügyi negyedévben 816,2 millió dolláros rekordbevételt könyvelhettek el, ami az egy évvel korábbi 680,1 millióhoz képest 20%-os növekedést jelent. A nettó nyereség ezzel szemben csak 67,9 millió lett, míg egy évvel korábban 97,3 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 35 centről 23-ra csökkent. Az egész pénzügyi évet tekintve 2005. december 31-ig 1,28 milliárd dollárnyi rekordbevételt szereztek. Ez a szám egy évvel korábban 1,20 milliárd volt. A részvényenkénti nyereség drasztikus mértékben 49 centről 17-re zuhant. Robert Kotick, az Activision elnök-vezérigazgatója elmondta, "Az elmúlt negyedévet és a 2006-os pénzügyi év eddig lezárt egészét tekintve rekord nettó bevételről számolhattunk be. Ennek köszönhető, hogy az Egyesült Államokban második helyen végeztünk a legnagyobb játékkiadók listáján. Ami kifejezetten az Xbox 360 amerikai piacát illeti, ott az elsők vagyunk. Az évet nagyjából 765 millió dollár készpénzzel zárhattuk, rövid távú befektetéseink, és összesen 1,2 milliárd dollárt birtokló részvényeseink sem méltatlankodhanak." - mondta, majd hozzátette: "A sikerek ellenére csalódottak vagyunk a negyedéves nyereségeket tekintve. Ez a vártnál gyengébb amerikai és európai piaci körülményekkel magyarázható, aminek kiváltó oka az új konzolokra történő lassú átállás a vásárlók részéről." "Hosszútávon piacnövekedésre számítunk, amit az újgenerációs konzolok megjelenése vált majd ki. Hogy ezt saját hasznunkra fordíthassuk, erősen összpontosítunk termékfejlesztési erőforrásaink, valamint szellemi tulajdonaink portfoliójának fejlesztésére. Ennek köszönhetően a 2008-as pénzügyi évünkben cégünk történelmének legnagyobb növekedésére számítunk. Továbbá nemzetközi üzemeltetéseinket is növelni szeretnénk, amellett, hogy optimalizálni szeretnénk költségstruktúránkat és erőforrás-elosztásainkat." Október és december között nyolc új játékot jelentetett meg az Activision: Tony Hawk's American Wasteland, Call of Duty® 2, Call of Duty® 2: Big Red One, Quake 4(TM), GUN(TM), True Crime®: New York City, Shrek® SuperSlam és The Movies(TM). Nagyobb mérföldkövek az említett háromhónapos időszak alatt:

  • A Call of Duty 2 Amerika második legtöbb példányszámban eladott PC-s játéka lett.
  • A GUN volt a legtöbb példányban eladott olyan PC-s játék Amerikában, amely a vállalat új szellemi tulajdonából készült.
  • Amerikában a második legnagyobb játékkiadó lett az Activision, míg csak az Xbox 360 platformot nézve első helyen végeztek.
  • November 9-én az Activision és a Marvel meghosszabbította hosszútávú megállapodását a Spider-Man játékok kiadási jogait illetően.
  • November 11-én megállapodást kötöttek a DreamWorks Animationnel, hogy következő 4 animációs filmjükből ők készíthessenek videojátékokat. Ezek a Bee Movie, Kung Fu Panda, Rex Havoc, a How to Train Your Dragon és a Shrek 3.

  • Már nem csak Conan van a Paradoxnál

    Hír | 2006.02.07 12:51

    Még 2002-ben vásárolta meg a Paradox Entertainment Robert E. Howardtól Conan karakterének licenszjogait, amelyet aztán továbbadott a THQ-nak. A Paradox most megszerezte az író többi karakterét is. Így most a fejlesztőcég birtokába jutott Kull, Bran Mak Morn, Solomon Kane, és Red Sonya. Howard legtöbb történetét különféle magazinokban publikálta 1920 és 30 között. A cég reményei szerint a jogokat nem csak játék, hanem film, tévés produkció, képregény, gyermekjátékok gyártására is felhasználnák majd, akár a jogok továbbadásával. A King Conan: Crown of Iron, az 1982-es Conan: A Barbár filmklasszikus feldolgozása már jó ideje előkészületi fázisban van a Warner Bros.-nál. A forgatásnak Arnold Schwarzenegger 2003-as kaliforniai kormányzónak választása szabott gátat.

    Urban Chaos - névváltás rulzik... már megint

    Hír | 2006.02.07 08:28

    Bár pletykaként már korábban is előkerült, az Eidos ma hivatalosan is jelezte, hogy a nem is oly régen átnevezett, egy ideig Zero Tolerance néven ismert játékuk újabb címet kapott. Mostantól Urban Chaos: Riot Response néven kell keresned, ha esetleg kiváncsi vagy rá. Bővebb infó itt.

    Empire Earth 2: The Art of Supremacy GOLD

    Hír | 2006.02.07 06:45

    Nos, befejeződtek az Empire Earth 2 kiegészítőjének munkálatai, az RTS addonja aranylemezre került. Megjelenés világszerte február 17-én, így már csak alig kell párat aludnunk a startégia boltokba kerüléséig. Bizonyíték itt.

    Hétvégi Mozis Boxoffice

    Hír | 2006.02.06 20:36

    Az új horror-feldolgozás, a When a Stranger Calls egész jól nyitott az amerikai mozikban. Azért erősen érezhető a Superbowl bajnokság hatása. A lusta jenkik ugyanis inkább a tévé elé fészkelték be magukat hétvégén, nem pedig a moziba... 1. When a Stranger Calls $22.0/$22.0 2. Big Momma's House 2 $13.3/$45.4 3. Nanny McPhee $9.9/$26.6 4. Brokeback Mountain $5.6/$59.7 5. Hoodwinked $5.3/$44.0 6. Underworld: Evolution $5.1/$52.7 7. Something New $5.0/$5.0 8. Annapolis $3.4/$12.9 9. Walk the Line $3.4/$110.7 10. Glory Road $3.0/$39.0 11. The Chronicles of Narnia: The Lion, The Witch and The Wardrobe $2.9/$281.7 12. Last Holiday $2.5.$36.2

    Loco Mania GOLD

    Hír | 2006.02.06 20:26

    Elkészült a Loco Mania című vonat szimulátor. A többi hasonló játéktól eltérően, itt nem masinisztát, hanem diszpécsert alakítunk, akinek dolga irányítani a vonatközlekedést, hogy minden jól működjön, ne késsenek a vonatok, ne történhessenek balesetek, és így tovább. Tekintsetek meg egy tavaly karácsonyi videóbemutatót.

    Holnap érkezik a F.E.A.R. 1.03!

    Hír | 2006.02.06 20:12

    A VU Games ma adta hírül, hogy február 7-én, azaz holnap jelenik meg a várva várt 1.03-as javítása a F.E.A.R. című FPS-nek. A tapasz tartalmazza majd a beígért Punkbustert, vote kick opciót, valamint 3 vadiúj multis pályát. Kezeket az egérre, holnap ilyenkor minden bizonnyal már a frissített verziójú F.E.A.R.-ben kaszabolhatunk. Bizonyíték itt.

    [PATCH] Jagged Alliance 2: Wildfire

    Hír | 2006.02.06 20:09

    Tapasz érkezett a Jagged Alliance 2: Wildfirehöz. A stratégia legújabb javítása körülbelül 20 megabájtot nyom. Javít néhány pályát, játék közbeni hibát, alakít a menün, és kiírt néhány bugot is. Verziószám 6.04, változtatások és letöltés itt.

    Lemondott a VU Games észak-amerikai elnöke

    Hír | 2006.02.05 13:22

    A nemrég kiadott pénzügyi jelentések szerint talán egyedül a Vivendi Universal Games játékkiadó könyvelhetett el sikereket, ráadásul nem is akármilyeneket, részletek itt. A növekedés ellenére az észak-amerikai részleg elnöke, Phil O'Neil egy nemrég kiadott közlemény szerint "a vállalaton kívül keres újabb lehetőségeket." O'Neil pozícióját Pascal Brochier, a VU Games Australia korábbi vezérigazgatója veszi át, akinek húsz éves tapasztalattal rendelkezik marketing, sales, és általános menedzselési feladatok terén. A közlemény elsősorban nem is erről, hanem a vállalat globális eladási struktúrájának átalakításáról szól, amely elsősorban a Blizzard- és Sierra-játékok minőségjavulását célozza meg. A folyamat több átszervezéssel jár.

    Lock On: Black Shark - A légi csata folytatódik

    Hír | 2006.02.05 12:30

    Készül a Lock On: Modern Air Combat című repülőszimulátor-sorozat következő kiegészítője Black Shark alcímmel. Eltérően a korábbi részektől, itt a helikopterek kapják a főszerepet. Egészen pontosan egy: az orosz Ka-50 Fekete Cápa. A "verdát" gépágyúkkal szerelhetjük fel, a mesterséges intelligencia tovább javult, kidolgozott tréning segíti a kezdő pilótákat az átalakított műszerfal adatainak helyes értelmezésében, és a gép irányításában is. A megjelenés márciusban várható, addig is tekintsétek meg az első képeket.

    S.T.A.L.K.E.R... csak 2007-ben...

    Hír | 2006.02.04 08:53

    A minap olvashattunk a THQ pénzügyi helyzetéről, ám egy konferencia beszélgetésből sajnálatos módon fény derült arra, hogy a STALKER-t nem dobják piacra 2007-nél előbb. Szerény véleményem szerint, ha ez igaz, akkor erről kivételesen már nem a fejlesztők tehetnek. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy a kiadónak nincs semmi nagy ágyúja 2007-es üzleti évére, és mivel úgy fest, az idei évet már átevickelik némi nyereséggel, úgy gondolják jobb, ha a STALKER csak később jön. Mondjunk részemről csak azért hangzik ez nagyon rosszul, már bármennyire is elkötelezett híve vagyok a STALKERnek, az idő múlásával bizony nagyon elöregedhet a projekt. Ettől én még mondjuk reménykedem, hogy sikerül egy nagyon jó játékkal játszanom, még akkor is, ha ne adj isten 2008-ban kapom a kezeim közé... Azért Oleg barátomat a GSC-től igyekszem kifaggatni hétfőn a kérdéses dátumról. Addigis kérek mindenkit mértékkel szidjuk akit lehet kommentekben!

    Horse Racing Manager 2 - Gyítepaci ízirájder!

    Hír | 2006.02.03 20:26

    A Cyanide (olyan korábbi játékok fejlesztője, mint a Pro Cycling Manager, a Pro Rugby Manager, és a Chaos League) bejelentette, hogy jelenleg épp lóversenyes játékuk folytatásán munkálkodnak, melynek a fantáziadús Horse Racing Manager 2 címet adták. Egyelőre annyit tudni róla, hogy 2006 végén jelenik meg, három játékmódot tartalmaz: egyszerű versenyzés, punter (??), és lóállomány menedzselés. Izgalmas... Emellett három versenyfajta is helyet kap benne: sima, akadályfutás, felszerszámozott ügetés. A többit majd a hamarosan érkező sajtóközlemény roncsolja a pofikánkba.

    Star Wars: Empire at War GOLD!

    Hír | 2006.02.03 06:48

    A LucasArts nagy boldogan adta ma hírül, hogy aranylemezre került a méltán népszerű Star Wars: Empire at War. A cég megadta a megjelenési dátumot is, amely... Február 16.! Bizony, addig már nem kell sokat aludni. Addig is a legfrisebb képekért erre tessék...

    DarkStar One - fajok

    Hír | 2006.02.02 19:41

    Az Ascaron álltal fejelsztett űrhajószimulátor szeptember végén várható, és máris megtudunk egy keveset a játék hátteréről, az egyik faj bemutatása alapján. A Terranok, mint az emberiség leszármazottjai az űrbe rajzottak ki új lakóhelyek után kutatva. Az elején békésen kereskedtek és kolonizáltak, de lassacskán visszatérnek a jól bevált háborúzáshoz. Hiába no, csak emberek... :)

    Február végén érkezik a Keepsake

    Hír | 2006.02.02 19:34

    Európába február végén érkezik a Keepsake című kalandjáték. Az alkotásban Lydia szép lassan felfedezi a Dragonvale akadémiát, miközben legjobb barátját, Celeste-t keresi. Útja során segítségére lesz egy sárkány is. Érdekes kalandok elé nézhetünk tehát...

    [MOVIE] Tomb Raider: Legend (áprilisban!)

    Hír | 2006.02.02 12:16

    A néhány nappal ezelőtti Tomb Raider: Legend GameSpotos videók után érkezett két újabb játék közbeni animáció. Új hír az is, hogy Lara Croft hetedik eljövetelére már csak áprilisig kell várnunk. Pontos időpont nem ismert, de az Eidos ezt a hónapot jelölte meg.

    The Movies demó pénteken

    Hír | 2006.02.01 19:27

    Jobb későn, mint soha alapon az Activison úgy döntött, hogy most pénteken kiadják a tavaly november végén megjelent The Movies kipróbálható verzióját. A demó a sztori mód első öt évét engedi majd végigjátszani. A lépés azért is meglepő, hiszen a játék aránylag sikeresnek mondható, több nagyobb pályázattal is előrukkoltak már a népszerűsítése érdekében. A demó ezen már nem sokat dobhat, de sebaj...

    A Ubisoft adja ki a Capcom játékait

    Hír | 2006.02.01 19:23

    A Ubisoft bejelentette, hogy sikerült megállapodást kötniük a Capcommal, hogy a Resident Evil 4, Onimusha 3 és Devil May Cry 3: Dante's Awakening Special Edition játékokat ők adhatják ki az észak-amerikai, illetve európai régiókban. A disztribúció az Onimusha 3-mal kezdődik még februárban, majd ezt követő a Resident Evil 4 március végén.

    Crysis - hivatalosan

    Hír | 2006.01.30 12:40

    Az EA és a Far Cry fejlesztőcsapata a Crytek kitudja miért, de csak ma jelentette be teljesen hivatalosan, hogy készül a legújabb szemmeresztő grafikával rendelkező akciójátékuk a Crysis. Az élmény minden eddiginél hatásosabb, és felejthetetlenebb lesz - ígérik a programozók. Aki esetleg lemaradt volna a múltkori movieról, illetve interjúról az feltétlenül pótolja a hiányosságait.

    Hamarosan elkészül a F.E.A.R. 1.03

    Hír | 2006.01.28 09:41

    Hamarosan befejeződnek a népszerű F.E.A.R. című FPS legújabb javításának munkálatai. Az 1.03-as patchről egyelőre annyit tudni, hogy hamarosan megjelenik, ám a napokban részletes hivatalos bejelentés is érkezik a tartalmat illetően. Addig is továbbiak itt.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)