Szankciókat vethet ki az Xbox a botrányban egyre mélyebbre merülő Activision Blizzardra
Phil Spencer egy belsős e-mailben írta meg kollégáinak, hogy az Xboxnál alaposan kiértékelik a kiadóval való kapcsolatukat.
Phil Spencer egy belsős e-mailben írta meg kollégáinak, hogy az Xboxnál alaposan kiértékelik a kiadóval való kapcsolatukat.
Kotick mellett két további vezetőségi tagtól is megválnának.
Ugyan Jennifer Oneal felmondása a nyilvánosság számára botrányoktól mentes volt, kiderült, hogy a volt társigazgató csalódott a feletteseiben.
Dan Bunting nélkül folytatja a Call of Duty-széria egyik legfontosabb stúdiója.
Egy friss jelentés szerint Bobby Kotick félrevezette az igazgatótanácsot, egy alkalmazott megerőszakolásának ügyét pedig személyesen söpörte szőnyeg alá.
Egy kedves ismerős tér vissza a múltból, hogy ledarálhassuk, és a hullájából egy új hátast kaparhassunk ki.
A Jailer útját egészen Zereth Mortisig, a Shadowlands műhelyéig követjük. Egy gyönyörű, idegen világ vár ránk.
Sokak számára lehet meglepő a piac új éllovasa.
Alarm mindössze 20 éves volt, de komoly sikereket ért el a ligában.
Egy új testület közvetíti majd a közösség igényeit, melynek tagjait a felhasználók közül toborozzák.
Nem fogadták jól a dolgozók, hogy máris leköszönt a stúdió nyáron kinevezett társelnöke.
De azért jó híreket is tudott közölni befektetőivel az Activision Blizzard.
A World of Warcraft játékosai valószínűleg nagyon hamar felismerik az utalásokat.
Három hónapon át tesztelhetik a játékosok a mobil-exkluzív ARPG-t.
Az Activision Blizzard váratlanul megvilágosodott ügyvezetője így őrizné meg pozícióját.
A dolgozók szerdán, minden előzetes információ nélkül kapták meg a hírt. Rengeteg a kérdés, és nagyon kevés a válasz.
A vállalat megpróbálta kihasználni az ellenlábasai konfliktusát, de nem jutott sokra a kísérlettel.
Fontosabb dolgokra szeretné most fordítani a Blizzard a munkatársak energiáját.
Végleg elbúcsúzott McCree, legalábbis ami a nevét illeti.
További 20 személy pedig megrovásban részesült.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)