Hirdetés

Az Overwatch 2 könnyebbé tette a karakterváltást, miután battle pass mögé zárta őket

|

Nagyon érdekes stratégiával igyekszik kezelni a hősöket a Blizzard. Az új játék céljai egyre zavarosabbak lesznek.

Hirdetés

Az Overwatch 2 fejlesztői még gyorsan összedobnak pár egyensúlybeli frissítést a játék indulása előtt. Ezek a módosítások a tesztelők visszajelzéseire építenek, melyeket az első alfa és béta időszakok után gyűjtöttek be. Míg ez a hozzáállás alapvetően bizalomgerjesztő, vannak elbizonytalanító fejlemények a játék körül.

Az egyik legvitatottabb pontja az OW2-nek a DPS karakterek passzív bónusza volt, ami lehetővé tette a játékosoknak, hogy 30% ultimate töltöttség megtartása mellett válthassanak karaktert, amennyiben ezt szükségesnek érzik. Mivel a játékot a Blizzard látszólag azzal az alapvetéssel építi, hogy a résztvevők csak ritkán váltanak majd karaktereket, ezért sokan alapvetően arra gondoltak, hogy szimplán kiveszik majd ezt a passzív hatást. A fejlesztők ehelyett úgy döntöttek, hogy minden szerepkörnek elérhetővé teszik.

Hirdetés

Nem feltétlenül probléma a karakterváltás megkönnyítése, viszont ez ténylegesen szembe megy azzal, amit maga a Blizzard is bevallottan észlelt a saját játékában. Aaron Keller, az Overwatch 2 kreatív vezetője szerint a játékosok hajlamosak leragadni egy karakternél a meccsek során, és inkább nem váltanak.

Ehhez még hozzájön, hogy az új karaktereket a Season Pass részévé teszik, jelentősen megnehezítve ezzel a hozzáférést. A meta stratégiákat szokás szerint a közösség fogja kibogarászni majd magának, de a Blizzard üzenete egyre maszatosabb. Nem lenne rossz tudni, hogy mi a cél az Overwatch 2-vel, de kevés az esélye, hogy erre még a megjelenés előtt választ kapnánk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)