Késik a Gran Turismo 7, csak PlayStation 5-re fog megjelenni
Nagyon erős 2021-re készül a Sony, de ahogy azt sejteni lehetett, jórészt csak a PS5 tulajdonosok fognak profitálni ebből.
Nagyon erős 2021-re készül a Sony, de ahogy azt sejteni lehetett, jórészt csak a PS5 tulajdonosok fognak profitálni ebből.
Az általános PlayStation 5 készlethiány a Saturday Night Live csapatát is megihlette.
Az elkövetők egészen hajmeresztő mutatványokra képesek a Sony új konzoljaiért és egyéb, nagy értékű cuccokért.
Egy játékos igencsak furcsa dologról számolt be a Redditen, és úgy tűnik, nem ő az egyetlen, akinek gondjai vannak.
Egy francia weboldal járt utána annak, miért fordulhat elő, hogy egyes PS5-ök hangosabbak másoknál.
221 darab PlayStation 5-öt vásárolt meg az illető, értelemszerűen nem saját használatra.
Az Xbox Series X és S konzolok, valamint a PlayStation 5 hivatalos megjelenése egy halom izgalmas játékot is hozott, közülük kell most kiválasztanotok a kedvenceteket.
Egyelőre csak ebből Spanyolországból rendelkezünk adatokkal, amelyek alátámasztani látszanak az eddigi feltételezéseket.
Sokan esnek átverés áldozatául, ezért a cég törekszik arra, hogy ez a lehető legkevesebbszer történjen meg hasonló a PS5 adás-vételével kapcsolatban.
Novemberben a Microsoft és a Sony is piacra dobta új konzoljait, ám oktalanság lenne megfeledkezni a kifutó masinákról, és akkor még nem is említettük a nevető harmadik szereplőt.
A legtöbb ember igyekszik mindent megtenni, hogy kedvezményes áron vásárolhasson újgenerációs játékkonzolt.
A konzol ugyanis nemcsak egy rövid videót készíthet az egyes trófeák feloldásakor.
Néhány felhasználó pénzért kezdte árulni a hozzáférést a konzoljához, de a Sony hamar bannol.
200 ezer forintért lenyűgöző látványvilágot ígérnek az új konzolok; vajon a PC fel tudja velük venni a versenyt? Építettünk két gépet, és megnéztük, mire képesek a PS5-höz és Xbox Series X-hez képest.
Bár mindkét cég fennállásának legjobb rajtját produkálta, a japán konzolgyártó egyértelműen megnyerte a konzolháború ezen csatáját.
Hiába erősebb papíron az Xbox Series X, több teszt is azt mutatja, hogy PlayStation 5-ön ugyanazon játékok simábban mennek.
Ismét kapunk egy PlayStation 5-ös játékot, viszont ez PS4-en is fut, így az előző generációs konzol tulajdonosai most három címmel szórakoztathatják magukat.
Példátlannak nevezte a Sony az új generációs gép iránti keresletet, és igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy még az év vége előtt várható új szállítmány.
Összesen legalább 3500 konzol jutott hozzájuk, amiket aztán emelt áron adtak tovább.
A készítők a játék elejéből mutattak meg néhány percet előbb PlayStation 4 Prón, majd PlayStation 5-ön.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)