Star Wars - igazi holosakk tábla készült (videó)
A kiterjesztett valóság technológiája segítségével egy rajongó elkészítette a holosakk játék életnagyságú mását, amin a szörnyek is megjelennek.
A kiterjesztett valóság technológiája segítségével egy rajongó elkészítette a holosakk játék életnagyságú mását, amin a szörnyek is megjelennek.
A Microsoft bejelentette, mennyibe fog kerülni kiterjesztett valóság-szemüvege, a HoloLens fejlesztői készlete. Nem tudunk olyan mélyre nyúlni a zsebbe.
Korábban is voltak arra próbálkozások, hogy a gyerekrajzokat 3D környezetben lássuk viszont, de a Disney megoldása az első, amely még az alkotói fázisban képes erre.
Eddig is volt egy sejtésünk azzal kapcsolatban, hogy mibe fog kerülni egy Oculus Rift headset, de most egy picit még közelebb kerültünk az igazsághoz.
A PlayStation VR egyik legígéretesebb címének kikiáltott Among the Sleep sajnos mégsem költözik be a virtuális valóságba, de legalább az kiderült, hogy mikor játszhatunk vele konzolon is.
Újra magunkra ölthetjük a műtősruhát, a Surgeon Simulator: Experience Reality ugyanis látszólag egy teljesen új játékot varázsol a korábban már látott vicces szimulátorból. VR forradalom a műtőben is.
A Half-Life 3 olyan, akár egy bumeráng. Hiába dobjuk el magunktól, folyamatosan visszajön és ha nem vigyázunk, csalódást okoz. Most is az van.
A Samsung virtuális szemüvege még idén új verzióval jelentkezik, ráadásul nem is csillagászati áron.
Bár még az újgenerációs headsetek sem kerültek kereskedelmi forgalomba, sokan már most a virtuális valóság következő lépcsőfokán gondolkoznak, a nem mindennapi látványt nyújtó CableRobot Simulator pedig akár az egyik lehetséges útja lehet a további fejlődésnek.
Újabban jobbnál jobb alkotások születnek az Unreal Engine 4-ben, ezúttal virtuális körutazásra indulhatunk az Enterprise-on.
Amíg nem néztünk oda, újabb Kalandra fel! játék jelent meg, az Adventure Time: Magic Man's Head Gamesben viszont minden eddiginél jobban beleélhetjük magunkat a kalandokba.
Harmadik epizódjához érkezik a Dead or Alive széria röplabás spin-offja, amelyet a jelek szerint a Sony VR-szemüvegével is élvezhetünk.
A korábban Project Morpheus néven ismert PlayStation VR, mint az új technológiák általában, elég borsos áron kerül a boltokba.
A Sony egy új videón mutatta be, milyen játékokkal próbálhatják már most ki a szerencsések a PlayStation VR-kijelzőjét, és leleplezte az egészen eddig Project Morpheusként ismert eszköz végleges nevét is.
A Disney animátora a virtuális valóságban rajzolta meg a kis hableányt, Arielt és olyan lenyűgöző, amit művel, hogy napestig szívesen néznénk.
Hatalmas bejelentést tett a Pokémon Company, érkezik ugyanis a Pokémon Go, az első játék a széria történetében, melyben a való világban küzdhetnek meg egymással a Pokémonok.
Több legendás játékbeli fegyver replikája után a Man At Arms csapata elkészítette a Kingdom Hearts-sorozat egyik legdíszesebb kardját, az Oathkeepert is, ami a várakozásaink ellenére elég hatékony is.
Még nem próbáltad ki, milyen is a virtuális valóság? Próbáltad, de újra át akarod élni az élményt? Gyere ki a szegedi PlayIT-re, és keresd a GameStar standját.
A Razer végre elárulta, hogy mikortól válik előrendelhetővé a VR eszközük legújabb HDK v1.3-as változata. Ezen felül további érdekes bejelentésekkel is szolgáltak.
A Magnum Opus nem csupán játékbeli segítőnk nagy műve lett, hanem a Mad Max elég jól kinéző járművét a valóságban is megépítette egy hozzáértőkből álló csapat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)