Hirdetés

Az ujjaink mozgását követi a VR-kontrollerek következő generációja (videó)

|

Egy egyetemi labor és az Oculus közös projektje adhatja meg a választ arra, hogyan lehet még természetesebb a kontroller, amit a virtuális valóságban kalandozásnál fogunk használni.

Hirdetés

Úgy tűnik, az Oculus csapata komolyan gondolja a virtuálisvalóság-élmény fejlesztését a Rift megjelenése után is. A Washingtoni Egyetemmel közösen egy olyan kontrolleren dolgoznak, ami még az Oculus Touchnál is fejlettebb lesz. A Finexus nevű kütyü képes lehet arra, hogy ahelyett, hogy egy egységként kezelné a kezünket, megkülönböztesse az egyes ujjainkat is, így valóban megfoghatnánk tárgyakat a virtuális valóságban.

A technológia lényege, hogy minden ujjunkon egy más frekvencián működő elektromágnes kap helyet, egy érzékelő pedig ezeknek a szenzorhoz és egymáshoz viszonyított távolságából állapítja meg a helyzetüket a 3D-s térben. Ez azt is jelenti, hogy ennek a VR-kütyünek a használata közben nem kell arra ügyelnünk, hogy a kezünk egy kamera látóterében maradjon. Persze ennek a technológiának is megvannak a gyerekbetegségei, egyelőre az egyes mágnesek nem kerülhetnek 5 hüvelyknél (12-13 cm) távolabbra egymástól, de a Washingtoni Egyetemen dolgozó fejlesztők szerint ezt a távolságot idővel a duplájára is tudják növelni.

A Finexus végleges változatával talán teljesen megfeledkezünk majd arról, hogy a kezünkön bármiféle eszköz van. Ráadásul az is hatalmas előny, hogy nem kell levennünk a VR-headsetünket, ha éppen elfelejtettük, egy kontroller melyik gomb hol helyezkedik el.

Nektek hogy tetszene egy VR-ilyen kontroller?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)