A Particle Systems kiadta a már régebben megjelent Independence War II című játék SDK-ját. Ez a Software Development Kit többek között abban segít titeket, hogy a Lightwave 3D-s rajzprogramban készített objektumokat beletehessétek a játékba. Aki ért a Lightwave-hez, és a tém is érdekli, az látogasson el ide.
A CDV Software Entertainment bejelentette ezévi felhozatalt a hét végén megrendezésre kerülő ECTS 2001 játékbemutatóra. A lenti listából jól látható, hogy elég szépen termeltek a srácok:
A Square Source honlapra feltettek egy hírt, mely szerint az idéb, október 23-án megjelenő Final Fantasy: The Spirits Within című film DVD változatán lesz egy érdekes kis videóklipp. Ez, Michael Jackson egykori Thriller videóklippjét dolgozza fel, csak éppen az FF filmben szereplő rajzolt karakterekkel (élükön Aki-val)! A jelek szerint a készítők nagyon ráértek... :) A hazai megjelenésről egyelőre semmi hír.
Az AMDZone honlapra feltették az első rajzolt képet, a pénteken bejelentett Quake 4 nevezetű FPS játékból. Ebből ugyan még nem derül ki, hogy milyen lesz játék közben, de mivel tudjuk, hogy az új Doom engine táplálja, biztosak lehetünk benne, hogy lélegzetelállító lesz. Ha érdekel ez a képecske, klikkelj ide.
Mivel a Max Payne hamarosan itthon is megjelenik (külföldön már a boltokban csücsül), nincs más dolgunk, mint végignyomni, és várni a többi évek óta készülő gammát. Ezek közül kettő is nagyító alá kerül a mai napon (MCO, Renegade)...
A Westwood elindította készülő Earth & Beyond című játékuk újabb weboldalát, melyen megtudhatjátok, hogy egy kézzel rajzolt model-ből hogyan lesz 3D-s model a játékban! Elég érdekes, érdemes megtekinteni!
A tengeren túlon már beis mutatták a Final Fantasy: The Spirits Within című, teljes mértékben rajzolt mozifilmet. Erre nekünk egy kicsit még várnunk kell, ám a Yahoo! Movies jóvoltából mi is belekukkanthatunk néhány képkocka erejéig. Ha érdekel, látogass el ide!
Hát, mit is mondhatnék...tegnap óta, gyakorlatilag alig jött ki érdekes kép... Ám mégis...talán egy, igencsak szemet gyönyörködtető képet mégis sikerült találni. Lehet, hogy elég élvezetes lesz a Final Fantasy film? A képen látható gyöngyszem ugyanis a film egyik főszereplője (aki teljes mértékben rajzolt...egyébiránt). A produkció hivatalos honlapját itt találhatjátok meg. A képért köszönet EA-nak.
A Discreet kiadta legújabb 3D-s rajzprogramjának frissítését. Ez az állomány meglévő 4.0-ás Max-unkat 4.2-re javítja, és ezáltal néhány apró, még bennemaradt hiba orvoslásra lett ítélve. Ha érdekel, látogass el erre az oldalra.
Ismét néhány képecske, melyekből az talán az utolsók a legfigyelemreméltóbbak! A Final Fantasy filmből 4 kép, melyeket teljes mértékben rajzoltak!
A Polykarbon nevezetű anime honlapra feltettek jónéhány képet, a hamarosan vetítésre kerülő Final Fantasy: The Spirits Within című mozifilmből, melyet egyébként teljes mértékben rajzoltak. Érdemes ezeket megtekinteni!
A Sierra Studios bejelentette első XBox-ra fejlesztett játékát, a Jonny Drama-t. Ez egy rajzfilmszerű akció-kalandjáték lesz, melyben mi Jonny Drama-t alakítjuk, aki egy igen rámenős, James Bond szerű karakter. Jonnyval valószínűleg év végétől kezdhetjük megmenteni a világot. A hivatalos honlapon találhattok ebből némi képet, és információt. Az első játék közbeni animációt pedig tőlünk tudod a leggyorsabban letölteni.
Kiadták a Final Fantasy: The Spirits Within című mozifilm legújabb bemutatóját. Ebben a filmben nem lesz egyetlen élő ember sem, pontosabban mindent megrajzoltak, még a szinészeket is. De ezt olyan profi, művészi módon tették, hogy maz valami félelmetes. Azok is töltsék le, akik nem szeretik az FF univerzumot, mert olyat láthatnak, amit még soha! A lejátszáshoz szükséges Quicktime-ot itt találhatjátok meg.
A Take 2 bejelentette legújabb, fejlesztés alatt álló játékát, melya Gadget Tycoon névre lett keresztelve. Ez egy manager szimuláció lesz, melyben a játékosnak társaival karöltve olyan szerencsétlenségekkel muszáj üzérkednie, mint a háztartási robotok, szupergyors görkorik, és más sci-fi ketyerék. Az egész játék egy rajzfilmvilágba lesz ágyazva és leghamarabb idén júniusban jelenhet meg.
A Westwood nagy erőkkel dolgozik eddigi legnagyobb szabású kiegészítőjükön, amit valaha készítettek. Lesz benne 14 plusz küldetés, új játékmódok, egységek, épületek, és még egy harmadik (igaz nem teljesen új) félt is választhatunk a harcok során. Ezen az oldalon találhattok három kézzel rajzolt képet a programról.
Újabb két rajzolt képet mutattak be a Star Wars Galaxies című játékból. Ezzel immáron 12 választható karakterről hult le a lepel. A játékból egyelőre még nincsenek képek. Akit érdekelnek az eddigi alkotások, az látogasson el ide.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)