Jövőre lopakodhat be az Assassin's Creed a mozikba
A Ubisoft által nem is olyan régen bejelentett filmadaptáció révbe ér, legalábbis a főszereplő mellett már feltételes megjelenési dátummal is rendelkezik.
A Ubisoft által nem is olyan régen bejelentett filmadaptáció révbe ér, legalábbis a főszereplő mellett már feltételes megjelenési dátummal is rendelkezik.
Az EA hivatalosan is bejelentette coop akciójátékának megjelenési dátumát. Jövőre irány a kartell!
A Crystal Dynamics legújabb játéka csak jövőre érkezik, de a fejlesztők már most betekintést engednek a kulisszák mögé.
Tényleg megunta a Valve a várakozást? Jövőre már tesztelhető lesz saját konzoljuk? Egyre több jel mutat erre.
Idén még nem érdemes két GamePadet vásárolni a Nintendo legújabb konzoljához.
A játékvilág egyik legismertebb elemzője is úgy gondolja, hogy a Wii U nem ér annyit, mint azt a Nintendo gondolja.
Az Epic első Unreal Engine 4-es játékát jövőre próbálhatják ki a szerencsések.
A Spartacus Legends inkább szolgál majd a legújabb évad promózására, mint valódi adaptációként, de azért jól néz ki.
Kilenc évvel az első rész után csak PC-n érkezik majd a Total War: Rome második része.
A Microsoft nagyon büszke a nemrég bemutatott Surface tabletjére, így máris bőszen nyilatkoznak a jövőről.
Az E3 talán legnagyobb címe lett a Watch Dogs. A játék hivatalos Twitter oldaláról az is kiderült, hogy csak jövőre érkezik.
Újabb részletek derültek ki a jövőre érkező Star Trek játékkal kapcsolatban.
Mostanában divatos lett a fejlesztés tökéletesítgetésére hivatkozni, amikor egy nagy cím megjelenésének csúszását jelentik be.
Pletykaszinten még SimCity V-nek nevezték, de mára simán SimCity maradt a jövőre megjelenő városmenedzselős játék.
Ma öt éves Európában a Playstation 3. Ünnepeljük együtt!
Éppen ma veszi kezdetét a Games Developers Conference, de már nyitás előtt az hír kapott szárnyra, hogy jövőre kis csúszással kell majd számolnunk. Azért nagyon nem kell megijedni.
Egy japán, üzleti befektetésekkel foglalkozó cég azt állítja, hogy akár már jövőre megjelenhet a Metal Gear Solid ötödik része.
A Paramount és a Namco Bandai a következő mozifilmmel egy időben dobja piacra a kooperatív akciójátékot.
Az ex-Infinity Ward tagjainak új csapata a beharangozott 2015-ös dátum helyett már jövőre villanthat.
Várhatóan nem kerül megrendezésre az évről-évre betervezett BlizzCon rendezvénye - közölte a Blizzard.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)