A játékok segítségével a sebészek jobban tudnak műteni?
Egy új kutatás szerint a videojátékok nagyon sokat segíthetnek abban, hogy a sebészek fejlődjenek bizonyos műtétek elvégzésében.
Egy új kutatás szerint a videojátékok nagyon sokat segíthetnek abban, hogy a sebészek fejlődjenek bizonyos műtétek elvégzésében.
Az ELTE Pszichológiai Intézete a GameStar csapatának segítségével ismét nagyszabású kutatást végzett a játékosok motivációjáról, illetve arról, mit árul el ez személyiségünkről.
Ne hagyjátok, hogy az első nap technikai gondjai eltántorítsanak az Outriderstől, mivel egy kifejezetten szórakoztató játékot ismerhettek meg a személyében.
Meglehetősen bizarr megoldással ajánl mesterséges intelligencia alapú alternatívát az Intel a voice chatben elhangzott gyűlöletbeszéd ellen.
A lányok a jelmezeikben készülnek a harcra, és Sziporka még repülni is megpróbál. Néhány kábel segítségével.
A Turn 10 szeretné a lehető legjobb játékot összehozni, és ehhez a közösség segítségét kéri.
A színészből egykettőre világsztárt csinált a Netflix sikersorozata, szóval a jövőben több nagyszabású filmben is számítsunk a jelenlétére.
A Microsoft marketingese kijelentette, hogy hajlandóak lennének elindítani az Xbox hűtő sorozatgyártását, viszont ehhez előbb egy kis segítségre van szükségük a rajongóktól.
A Promethean AI-eszköz segítségével újra a kreativitás lehet a hangsúlyos a jövő játékaiban, platformtól függetlenül.
A szerkesztő a pozícióját kihasználva, tavaly több mint 3500 dollárra tett szert jogtalanul.
Az eddigieknél is kevesebb módunk maradt arra, hogy PS3-as, PSP-s vagy PS VITA-s játékokkal bővítsük gyűjteményünket.
Az Ember Labs varázslatos új akciójátéka egy gyönyörű új trailert kapott. Minden képkocka után jobban és jobban beleszeretünk a világába.
Dűne, Batman, Neil Gaiman, Isaac Asimov, X-Men, Star Wars, Ready Player Two... összeszedtünk 20+1 ígéretes kötetet a közelgő megjelenések közül.
Erős évet zárt a platform, ahol a játékokért adott pénz egy részét jótékony célra ajánlhatjuk fel.
Egy streamer 149 másik játékos segítségével hozta össze az óriási robbanást, aminek nem lett jó vége.
Tapsi Hapsi szerelmének vonalait a mai trendekhez igazították, hogy a karakter nőiessége helyett más tulajdonságait domborítsák ki.
A japán Square Enix nagy dolgokra készül, és ehhez segítségül hívta a Panzer Dragoon: Remake fejlesztőit.
Bemutatkozott a legújabb karakter, akinek képességei kifejezetten arra szolgálnak, hogy megfigyeljék és irányítsák a harc menetét.
Akkor mostantól a vanilla-vanilla World of Warcraft is fogalom lesz?
E heti videojátékos kvízünkben ismét párokat kell találnotok, de most nem a szerelmesek állnak a középpontban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)