Hirdetés

Túl dögös volt Lola Nyuszi a Space Jam: Egy új örökség rendezője szerint, ezért kellett átrajzolni

|

Tapsi Hapsi szerelmének vonalait a mai trendekhez igazították, hogy a karakter nőiessége helyett más tulajdonságait domborítsák ki.

Hirdetés

Már csak kevés választ el attól, hogy megnézhessük az 1997-es Space Jam: Zűr az űrben folytatását, ugyanis július 16-án kezdik el vetíteni a mozik (a hazai premier még nem ismert), illetve még aznap bekerül az HBO Max streamplatform kínálatába, ahogy a Warner Bros. filmstúdió minden idei produkciója.

Mivel ennyire közeli a bemutató, érthető volt a reménybeli nézőközönség kíváncsisága, sokan szerették volna már látni, hogyan is festenek a Bolondos dallamok klasszikus karakterei LeBron James mellett, aki hasonló szerepet játszik a történetben, mint az eredetiben Michael Jordan. Az Entertainment Weekly magazin exkluzív címlapon és interjúval, no meg friss és ropogós képekkel igyekezett kielégíteni az igényeket.

Hirdetés

Így aztán kiderült, hogy a rajzolt karakterek egyike, Lola Nyuszi némileg megváltozott 24 évvel ezelőtti önmagához képest. A módosítás szükségességét Malcom D. Lee rendező a következőképpen indokolta, miután tavalyelőtt végre ő maga is megnézte az első részt:

"Lola olyan volt, akár Jessica Rabbit és Betty Boop keveréke, egy erősen szexualizált karakter, amit nem lehetett politikailag korrektnek nevezni. Ha a film gyerekeknek szól, akkor miért visel a hasát szabadon hagyó topot? Egyszerűen szükségtelennek tűnt, ilyesmire számos példát találunk a rajzfilmek hosszú történelme során. Már 2021-et írunk, fontos, hogy hitelesen ábrázoljuk az erős, önálló női karaktereket."

Lee hozzáfűzte még, hogy az újrarajzolt Lola meze kellően hosszú, anélkül is nőies a karakter, hogy tárgyiasítanák, és ezúttal az atlétikai és vezetői képességei kerülnek előtérbe.

A Space Jam: Egy új örökség szinoszisa szerint LeBron James és a fia a virtuális valóságban ragadnak, ahol a Don Cheadle hangján megszólaló AI-G Rythm algoritmus digitalizált bajnokai ellen kell pályára vonulniuk a Bolondos dallamok rajzfilmfigurái, köztük Tapsi Hapsi társaságában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)