Összeomlott a PlayStation Network
Black Friday alkalmából ma az emberiség megrohamozta az összes helyet, ahol venni lehet valamit, ez pedig nem minden szolgáltatásnak tett jót.
Black Friday alkalmából ma az emberiség megrohamozta az összes helyet, ahol venni lehet valamit, ez pedig nem minden szolgáltatásnak tett jót.
A Rainbow Six: Siege is az Nvidia támogatását élvezi, így a PC-s változat kap néhány Nvidia-exkluzív extrát. Videón nézhetjük meg, pontosan miket.
Közel 60 óra a Wastelanden, és még mindig nem elég. Kidugtuk a fejünket a Vaultból, hogy elmondjuk, mit hozott össze a Bethesda ezúttal.
Vannak olyan trükkök, amik a nem éppen egyszerű Fallout 4-es bázisépítést nagyban megkönnyítik, két hasznos videónak köszönhetően pedig ezeket percek alatt elsajátíthatjuk.
A videojátékos mítoszok lerombolására vagy megerősítésére szakosodott DefendTheHouse ezúttal a Fallout 4 rejtélyeit vizsgálta meg.
A Fallout 4-ben, jól eldugva van egy terem, ahol a játék összes fegyverét, páncélját és tárgyát felvehetjük. A PC-seknek könnyű megtalálni.
Bár a Fallout 4-hez önmagában nem kell atomerőmű, ha annyi ellenséget spawnlolsz le, mint ez a videós, még egy izmosabb gépnek is meggyűlhet a baja a helyzettel.
Az Arkane Studios lopakodós akciójátéka, a Dishonored is új köntösben mutatta meg magát a jelenlegi generációs konzoloknak, de vajon érdemes újfent beruházni rá? Segítünk dönteni.
Nem volt kérdés, hogy lesz-e, csak az, mikor. Megérkeztek az első Fallout 4-modok, amivel teljesen meztelen is lehet a karakterünk.
Több játékban akad valamilyen hiba, aminek hála végtelen sok erőforráshoz juthatunk. Amíg a Bethesda nem javít ki egy kisebb hibát, addig pedig a Fallout 4 is ezek közé tartozik.
Még meg sem jelent a Fallout 4, máris elkészült hozzá az első mod, ami egy kicsit több színt ad a játékhoz.
Reméljük, mikor azt a cikket olvasod, még nem tüntették el azt a Fallout 4-videót, aminek valahogy sikerült túlélnie a kiadó által kért törlési hullámot.
Bár a játékban már csak a végeredmény fog látszani, azok a koncepciós rajzok is elképesztőek, amik alapján a Fallout 4 csapata megalkotta a játék szereplőit és tájait.
Már csak két hét van hátra a Fallout 4 megjelenéséig, és egy igencsak durva pletyka ütötte fel a fejét, aminek valószínűleg nem mindenki fog örülni.
Elég megosztó téma mostanság a mikrotranzakciók kérdése, de a Vermintide fejlesztői szerint a játék rajongóinak nincs miért aggódnia.
Ütős launch trailert kapott a patkányirtó Warhammer móka. A holnap megjelenő Warhammer: End Times - Vermintide most sem viccel, tömegével hullanak a Skaven hordák.
Ha jelentkeztél a hétvégi tesztelésre, akkor megvan az esélye annak, hogy a meghívó már a postaládádban lapul, és észre sem vetted. Hogy tehetted ezt?
Ha valaki, hát a Warhammer: End Times - Vermintide új karaktere képes arra, hogy tömegesen hulljanak a skavenek, tűz és kard által egyaránt.
A Bethesda Softworks elindította a Doom zárt alfájának előregisztrációját, így az arra érdemesek hamarosan indulhatnak a pokolba démonokra (és persze egymásra) vadászni.
Íme a Warhammer: End Times - Vermintide újabb karaktere, aki egy videóban mutatja meg, hogy mivel és hogyan aprítja a patkányembereket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)