A FIFA 20 ismét az élre tört, de a Mario Kart is erős hetet zárt
A Nintendo még mindig dominánsan képviselteti magát a brit játékeladási toplistán, de a Black Friday akciós Xbox csomagjaihoz járó játékok szintén tartják magukat.
A Nintendo még mindig dominánsan képviselteti magát a brit játékeladási toplistán, de a Black Friday akciós Xbox csomagjaihoz járó játékok szintén tartják magukat.
Ennyi céggel a zászlaja alatt ez nem is meglepő.
Végülis a piros is a karácsony színe, plusz szuperül ki lehet osztani a feladatokat a Mortal Kombat 11 meccsek végkimenetelének függvényében.
Úgy tűnik, a finn stúdió feje teljesen meg van elégedve az új játékuk pénzügyi eredményeivel.
25 éve érkezett meg az első PlayStation konzol, számtalan csodás játékot köszönhetünk az azóta 4 generációt megélt gépnek. Egy amerikai piackutató cég pedig ünneplésképpen megosztott velünk 1-2 érdekességet.
1,3 millió játékot vásároltak dobozosan a britek, ami 22%-kal kevesebb, mint tavaly, de akkor több nagy név került a boltok polcaira.
Az Amazon amerikai, brit és német áruházában is uralják a toplistákat az AMD processzorok.
A nagy visszatérés nem sikerült jól, bár az is tény, hogy a Shenmue III-nak a Pokémon játékokkal kellett versenybe szállnia.
Volt a múlt héten egy kis botlás, de a Pokémon Sword most csak a harmadik helyre ért be.
A CD Projekt Red ismét egy kiváló üzleti évet tudhat maga mögött, ami a legújabb pénzügyi jelentés szerint a The Witcher 3: Wild Hunt kitartó sikerének tudható be.
A fejlesztők szerint sok játékosban csalódást keltett, hogy a játékbeli fizetőeszközből sokszor olyan ládákat vásárolhattak, melyekhez rendes pénzért lehet csak megvenni a kulcsot.
Megjött a Pokémon és a Star Wars Jedi: Fallen Order, az új Call of Duty pedig megérezte az új trónkövetelők erejét.
A Capcom üzleti jelentése szerint nincs nagyon okuk a szomorkodásra idén, a Resident Evil 2 remake pedig szépen fogy.
Már senkit nem lep meg, hogy a Modern Warfare egy újabb listában került az első helyre.
A Perfect World Entertainment akciójátéka meglepően jól teljesít.
A konzol és a játékeladások is visszaestek a tavalyihoz képest, igaz, exkluzív megjelenésekben sem bővelkedik eddig az idei pénzügyi év.
A Valve szigorított mióta kiderült, hogy bűncselekményhez használják fel a mechanikát, így mostantól nem lehet kereskedni a kulcsokkal.
Természetesen egy hellyel hátrébb dobta a FIFA 20-at. A brit játékeladási lista első 5 helyéből 4-en valamilyen újdonság áll.
Az A Plague Tale: Innocence és a GreedFall eladásaival is nagyon elégedett a kiadó.
Akad olyan játék, amely eleinte még uralta a listát, mára azonban a top 10-ben sincs. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy alakultak az elmúlt három évtizedben az eladási listák, ez a videó megmutatja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)