Ez lenne az Xbox Series X pontos megjelenési dátuma?
A kontrollerek már most terjednek, de azt is megtudtuk, meddig nem lett volna szabad kinyitni az ezeket tartalmazó dobozokat.
A kontrollerek már most terjednek, de azt is megtudtuk, meddig nem lett volna szabad kinyitni az ezeket tartalmazó dobozokat.
Eredetileg október 9-én kellett volna megjelennie a DiRT 5-nek, de ezt a céldátumot nem fogják tudni tartani a fejlesztők.
Ez viszont még mindig nem a 2020-as Call of Duty játék leleplezésének napja lesz, továbbra is csak nyomokat szór el az Activision.
Az On the Edge a nyár végén hűti le a játékosok kedélyeit.
A sanyarú sorsú X-Men mozi mellett a Forum Hungary forgalmazó összes többi 2020-as bemutatójának dátumát is megtudhattuk.
A UIP Duna Film hivatalos közleményéből végre kiderült, hogy egészen pontosan mikor is érkezik meg ez a két film a magyar mozikba.
A Succubus még nem kapott pontos megjelenési dátumot, de most bárki szabadon belekóstolhat az egészen furcsának ígérkező kalandba.
Kiderült a fő széria évadzárójának premierdátuma, és azt is megtudtuk, mikor tér vissza a Fear és a The World Beyond.
A Tell Me Why egy érzelmes történetet mesél el, és már nem kell rá sokat várnunk.
Készülhetünk a harcra, alig egy hónap múlva indulhat is a csata.
Ugyanattól a forrástól származnak az infók, aki korábban a PlayStation 5 leleplezésének napját is előre tudta.
Dörzsölheti a tenyerüket az orvosi műhiba perekkel foglalkozó jogászok: jövő hónapban kezdődhet a meló.
Előkapod a tripla shotgunt, arcon lövöd a démont, és futsz tovább. Tömény, pörgős, cukormentes akció.
Egyelőre ugyan csak a PC-s Microsoft Flight Simulator megjelenési dátumának örülhetünk, de erre legalább tényleg nem kell sokáig várnunk.
A Ubisoft egy taktikai mobiljátékban gyűjti össze a Tom Clancy's játékok ikonikus hőseit.
Watch Dogs Legion és Assassin's Creed Valhalla megjelenési dátum, Far Cry 6, és sok más a Ubisoft E3-at helyettesítő előadásáról.
A kiszivárgott anyagok után a Ubisoft most hivatalos játékmenetet villantott az Assassin's Creed Valhallából, méghozzá a női Eivorral.
Ismét el lett csúsztatva a New World megjelenési dátuma, ráadásul ezúttal elég komoly mértékben.
Ha hihetünk egy friss szivárgásnak, akkor az Assassin's Creed Valhalla megjelenés jól összecsúszik a Cyberpunk 2077-tel.
A Far Cry 6 megjelenési dátum és történetének egy izgalmas felvezetése is kiderült most abban a videóban, ami teljes egészében kikerült a Ubisoft bemutató előtt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)