[DEMO] Hide and Secret
A minap ránk szakadt két kalandjáték demó után most egy újabb versenyző jelentkezett, a Hide and Secret azonban sokkal inkább a fiatalabb korosztálynak és a stílussal csak ismerkedőknek ajánlható.
A minap ránk szakadt két kalandjáték demó után most egy újabb versenyző jelentkezett, a Hide and Secret azonban sokkal inkább a fiatalabb korosztálynak és a stílussal csak ismerkedőknek ajánlható.
Kellemes hétfőt mindenkinek! Jobb kezdete nem is lehetne a hétnek. Leszámítva azt, ha nem lennék megfázva, ha lenne otthon netem, és ha nem lennék ennyire éhes. Szóval ezeket leszámítva minden frankó, mert napokon belül megjelenik az új GameStar magazin, ismét csomó extrával a GSTV-ben, meg persze a nyomtatott oldalakon is. Hírek egyelőre szokás szerint nincsenek.
Számtalan tanulmány született már a videojátékok ránk gyakorolt hatásairól, ezek legtöbbje azonban vagy nevetségesen ostoba, vagy pedig vaskalapos szemlélettel mindent negatívnak állít be.
Maga John Carmack, az id Software vezéregyénisége volt az, aki a CES 2007 kiállításon saját, szupertitkos projektjéről, illetve személyes véleményéről mesélt néhány aktuális téma kapcsán.
Jó napot! Sajnos ez is eljött, vége van a három napos pihenésnek. Aggodalomra azonban semmi ok, hisz még vár ránk egy szilveszteri buli és a január elsején esedékes kijózanodás is. Remélem mára több hír jut majd, mint amit tegnap össze tudtunk kaparni, de elöbb jöjjön egy kis örökzöld vicc darab.
A Yahoo oldalára kikerült egy eddig még soha nem látott trailer a Frank Miller novellája alapján készült 300 című filmből.
A Black Element Software akciójátéka, az Alpha Prime egy vérbeli űrben játszódó FPS lesz, ahol egy különös ügy megoldása vár ránk.
1 milliós eladott példányszám… 95%-os Gamerankings átlag… 50%-kal nőtt az Xbox Live Gold előfizetők száma CSAK a Gears of War miatt… Bár nem vagyok valami „marine shoots alien”-rajongó, de tegnap délután arra gondoltam, hogy csak egy picit belekukkantok a játékba. Hajnali háromkor dőltem ki mellőle…
Berkenye még alszik (kicsit sűrű lapleadásunk volt...) én meg "koránkelő" vagyok (na azért annyira nem ;) ) úgyhogy tolok egy reggelt. Akkor jöhet is pár hír, kezdve Mark Rein érdekes nyilakozatával...
| Két rab beszélget a börtönben. - Te miért vagy itt? - A feleségembe belecsapott a villám. - Már ezért is büntetnek? - A nyele a kezemben volt. |
Felkerült az internetre a 300 vadiúj, álleejtősen alázós trailere. A filmet az a Zack Snyder rendezi, aki a Holtak Hajnala két évvel ezelőtti - nagyon jó - feldolgozásáért is felelős, de ha ez nem lenne elég garancia, az alapot Frank Miller, a Sin City képregények alkotójának egy műve szolgáltatja. Annak a háromszáz spártai katonának a történetéről van szó, akik a thermopülai csatában Leonidász király vezetésével hősiesen feltartóztatták a perzsa támadókat. A film másban is hasonlít a Sin Cityre, ugyanis ezt is teljes egészében greenscreen előtt forgatták. Zack Snyder nyilatkozatai - és a trailer - alapján a technika jócskán fejlődött azóta, a látványvilág ennek köszönhetően fantasztikus, és bár a soundtrackre még várnunk kell, az előzetes alatt hallható Nine Inch Nails-muzsika nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a videó megtekintése (és az állunk összekaparása) után ez a film legyen a 2007-es év egyik legjobban várt alkotása. Bemutató márciusban - csak győzzük kivárni!
Megérkezett a Frankie Dettori Racing trailere, melyben végre már mozgás közben is megtekinthetjük ezt a lóverseny játékot, melyet a legendás zsoké, Frankie Dettori köré építettek a fejlesztők. A játékban felfedezhető lesz majd több valódi versenypálya is, mely szinte megszólal a magas részletességű grafikának köszönhetően, melynek hála a lovak és hajtóik is egészen életszerűek. Lehetőség lesz különböző aukciókon részt venni, a lovakkal foglalkozni, gyakorolni, miközben a pálya fölött eshet az eső, vagy hét ágról süthet a nap. A trailer innen tölthető.
A Microsoftnak hála elérhető a Zoo Tycoon 2: Dino Danger Pack. Egy apró összeg ellenében máris letölthető a hivatalos weboldaláról a játéknak. A pakkban természetesen dínók várnak ránk, így állatkertünket történelem előttivé tehetjük. Csak néhány példa abból, ami ránk vár: Carnotaurus, Styracosaurus, Triceratops és Tyrannosaurus Rex. Minden továbbiért erre tessék.
A hetekben zajló izraeli és libanoni konfliktusok hatásai közvetve a számítógépes iparra is igen súlyos hatást gyakorolnak. Minderről a VoodooPC technikai vezetője, Rahul Sood értekezett saját blogjában. Fontos tudni, hogy Izrael évek óta célpontja a nagyobb IT-cégeknek, megtalálható itt az összes nagyobb telekommunikációs, szoftver-, félvezető-, biotechnológia-, orvosi elektronikai fejlesztő vállalat is. Így aztán itt van az Intel, a Motorola és a Microsoft egyik legnagyobb kutató-fejlesztő központja is. Bár a háborúk eredetileg nem ezek ellen irányulnak, közvetve súlyos hátrányba került az összes nagyobb vállalat. Az Intel legújabb Core 2 Duo architektúrája teljes egészében Izraelben, Haifában készült egy közel kétezer főt foglalkoztató bázison. Az AMD ebből a szempontból ismét előnyre tehet szert, hiszen az ő központjai jóval nyugodtabb régiókban foglalnak helyet. Így már talán egy kicsit világosabb, hogy a világon bárhol egy nagyobb háború az egész Földre kiterjedő negatív hatásokkal jár.
Kellemes keddet! Ma már reggel is elég hírt találtunk, de sajnos a Valve még mindig nem jelentkezett semmivel, kivéve a The Ship című multiplayer móka újabb frissítésével a Steam-en keresztül. Ha jól tudom, jövő héten lesz a GameStar kupa valahol a Balatonon. S ha minden jól megy, találkozhattok velünk ott is, illetve persze majd az augusztus 6-án kezdődő GameStar táborban is Kecskeméten. Jó sokan jelentkeztetek, biztos frankó lesz :)
| A falusi orvos iszonyatos sebességel száguld végig a falu főutcáján. - Vigyázz - figyelmezteti a felesége -, mert megállít a rendőr! - Nem hiszem. Azt mondtam neki, hogy egész nap maradjon ágyban. |
Nehéz idők járnak a Rockstar Games és a Take-Two felett mostanában. Az egész a GTA Hot Coffee botrány körül indult, most pedig már az egész kiadó bajban van. S vajon kik isszák meg a levét? Az alkalmazottak? Több szervezet is nyomozást rendelt el a GTA: San Andreas ügyeivel kapcsolatban. Sikerült a játékot magasabb kategóriába sorolni, így már kizárólag felnőttek juthatnak csak hozzá - ezt azonban több szempontból is megszenvedték a készítők. Egyúttal nem csak a Rockstar Games csapatán belül, hanem az ő játékaikat forgalmazó Take-Two alkalmazottai között is vizsgálatot rendeltek el esetleges bűnrészesség feltárása miatt. Mindeközben bezártak két stúdiót is (Rockstar Vienna, Indie Built), a kiadó részvényárfolyama pedig soha nem látott mélypontra került - nagyjából az eredeti harmadára. A GameDaily BIZ meg nem nevezett forrásai szerint mindezt közvetlenül néhány Rocktar-dolgozó szenvedte el a leginkább: egy részüket kirúgták, a többiek önszántukból mondtak fel. Erre vonatkozólag egy listával is rendelkeznek, melyen az elmúlt 6-12 hónapban kilépett dolgozók nevei találhatóak. Nem feltétlenül szabad azonban párhuzamot vonni az elbocsátások és a botrányok között. A GameDaily BIZ mégis úgy véli, nem egészen normális, ha közel egy időben lép ki a Rockstar társalapítója, és két marketing igazgató, ráadásul egyesek szerint legutóbb olyan indokkal mondtak fel néhány alkalmazottnak, hogy a nemrég megjelent Table Tennis (Xbox 360) nem érte el a várt sikereket, a GameRankings.com-on például csak 83%-ot kapott. Ezek könnyedén lehetnek rosszindulatú pletykák is, hiszen kétség kívül érezhetik úgy többen is az ottaniak közül, hogy egy süllyedő hajón próbálnak tovább evezni. A legfontosabb most mindenképp a jövő októberben esedékes Grand Thef Auto IV lesz - ezen állhat vagy bukhat a cég megtépázott hírnevének helyreállítása. Ezt figyelembe véve pedig könnyen lehet, hogy egy egészen új koncepciót kénytelenek alkalmazni a fejlesztés során, amelyben nincs (annyi) erőszak.
A Big Huge Games elérhetővé tett egy vadiúj pályát a Rise of Nations: Rise of Legendshez. Az RTS új hadszíntere az első hulláma annak az ingyenes kiegészítéssorozatnak, amelyet a fejlesztő tervez. Az ígéretek szerint apránként, de ingyenes és kisebb-nagyobb pakkok érkeznek majd a stratégiához, amelyek eddig nem látott tartalmat adnak a játékhoz. Minden további infóért erre tessék...
A tegnapi, Half-Life 2: Episode Two megjelenésére vonatkozó pletykát nem hagyta annyiban a 1UP.com, felkereste hát a fejlesztőcsapatot, hogy ők mondják meg a frankót. Doug Lombardi, a Valve marketingese nyilatkozta, hogy továbbra is a 2006. karácsonyi időszak van betervezve a második epizód megjelenésére. Persze ezt azért érdemes fenntartásokkal kezelni, főleg egy marketingestől, hiszen könnyen előfordulhat, hogy csak várnunk kell a késés hivatalos bejelentésére...
A Digital Leisure bejelentette, hogy már gőzerővel dolgoznak a Dragon's Lair HD-n, ami az eredeti játék feldolgozása lesz nagy felbontású videókkal és 5.1-es hangtámogatással. És ez még csak a kezdet: már tervezik a Space Ace Dragon's Lair II: Time Warp feltupírozását is, ráadásul a közeljövőben. A várható megjelenés ősszel lesz. A Dragon's Lair főszereplője Dirk, a merész lovag, kinek feladata megmenteni a gyönyörű Daphne hercegnőt a gonosz sárkánytól. Utunk során egy sötét varázsló ronda kastélyán kell magunkat végigküzdenünk, ahol számos veszély leselkedik ránk.
Azt hiszem, itt a vakáció! :) A tegnapi chates fogadóóránk is jól sikerült, az interjúalanyok derekasan állták a jobbnál jobb kérdések zuhatagát... Mivel más aktualitás nem jut eszembe, nézzük is a mai híreket.
| - Anyu, azt mondták az óvodában, hogy mi vámpírok vagyunk! - Ne törödj vele kisfiam, inkább edd a levest, mert megalvad. Hentesnek gyereke születik. Az orvos: - 3 kiló 35 deka! - Maradhat... |
Az Epic Games alelnöke, Mark Rein a tervek szerint a következő hónapban megrendezésre kerülő brightoni Develop Conference rendezvény keretein belül velős előadást tart majd arról, mit is gondol fejlesztőcégük a következő generációs fejlesztési technikákról. Rein beszédének címe "A Studiók vagy felkészülnek, vagy elsüllyednek, ha eljön a következő generációs fejlesztés ideje" címet viseli erős fordításban. Nagyrészt a grafikai tervezésről, illetve az idő és erőforrás-kihasználásról lesz majd szó. Ám a köztiszteletben álló úriember előadása csak egy lesz a sok nagyágyu között. Porondra lép majd Tetsuya Mizuguchi, a Rez ésLumines alkotója; Marty O'Donnell, a Halo zeneszerzője (büntetős); Peter Molyneux, a Lionhead Studios atyja; Andrew MacDonald brit film producer és még sorolhatnánk. A Develop Conference július 12-13-án kerül megrendezésre, amit egy nappal később az ATI által támogatott grafikai fejlesztőnap követ majd ugyanott. További információért látogassatok el a rendezvény honlapjára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)