49 évesen, súlyos betegségben elhunyt a Jericho és a Star Trek: Discovery színésze
Az ALS-sel diagnosztizált Kenneth Mitchellt felesége és két gyermeke gyászolja.
Az ALS-sel diagnosztizált Kenneth Mitchellt felesége és két gyermeke gyászolja.
Hatalmas népszerűségnek örvendett egykoron a funkció, ami nem mellesleg a mai napig elérhető.
Összeállításunkban a na'vitól a dovahzulig mindent megtalálhatsz.
Egy hivatalosnak tűnő levél állította, hogy már csak néhány hónapig marad elérhető a szolgáltatás.
Vannak fura kávékülönlegességei a világ egyik legnagyobb kávézóláncának, de erre azért nem voltunk felkészülve.
A tanult leckék jó helyre kerültek, és minden rendeződött a végén. Ettől még az indulás állapota a mai napig sanyargatja a Capcom vezetőit.
A bejelentés előtt nem sokkal nagyobb összeghez jutott a Lezlie Benzies alapította Build a Rocket Boy.
A Hello Games úgy gondolta, betekintést enged a játékba azoknak is, akiknek még nem volt szerencséjük hozzá.
Nem mindennapi a felállás, úgyhogy már csak emiatt is érdemes vetni rá egy pillantást.
A Saturday Night Live stábjának fantáziáját is beindította a Dűne: Második rész bizarr popcornos vödre.
A szoftver még hangot is elemezne azzal a céllal, hogy megállapítsa, kiskorú fogja-e a kontrollert.
Miután a többi streamingszolgáltató válogatásait letudtuk, nagy kanállal merítettünk az Amazon Prime Video és az Apple TV+ tavalyi kínálatából is.
Mondhatjuk, hogy a hit vak, de az ördögi gaming jelképe befészkelte magát ebbe a kis közösségbe.
A csapat tele van ismerős nevekkel, akik egy számukra némileg új területen próbálnak szerencsét.
Sok vitát kiváltó kérdés az elhunyt színészek és előadóművészek AI eszközökkel történő feltámasztása, amiről a Star Trek veterán színészének is megvan a véleménye.
Nem mindennapi kollázs született a csúcstechnológiás űrtávcső segítségével.
A Lenovo megbízásából készített kutatásból érdekes adatok születtek.
Gondoltam, hogy majd ma este jól kialszom magam, de már mindegy is.
Az 1984-ben debütált első Macintosh megalkotásakor különösen fontos volt, hogy aránylag olcsó legyen, és mindent egyben kínáljon a felhasználóknak - ebből egy elvhez a cég a mai napig tartja magát.
Az elmúlt néhány évben közel a négyszeresére emelkedett a redmondi részvények árfolyama, most pedig egy álomhatárt is átlépett a cég.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)