Szépen halad a Morrowind és az Oblivion rajongói felújítása is
A TESRenewal önkéntesei a Morrowindet és az Obliviont is szép lassan átültetik a Skyrim alapjaira, most mindkét projekt állapotáról új videót adtak ki.
A TESRenewal önkéntesei a Morrowindet és az Obliviont is szép lassan átültetik a Skyrim alapjaira, most mindkét projekt állapotáról új videót adtak ki.
A Prey készítői gyakorlatilag ugyanazt a gameplay trailert adták ki, mint augusztus elején, csupán egy apró változtatással. De ezzel egyben egy érdekes feature-t is bemutattak.
Az Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition PC-s hardverigénye mellett azt is elárulta a kiadó, mennyi helyet kell felszabadítanunk az újrakevert kiadás konzolos változatainak.
Kikerült egy újabb kép a játék készítőjétől, és ezúttal egy kicsit tisztábban látjuk már azt is, hogy miért érkeznek ezek a művészi kedvcsinálók.
A Bethesda által közzétett képeknek köszönhetően most elképzelhetjük, hogyan fog festeni Karnaca a Dishonored 2-ben.
Az IHS Markit nyári házi feladatának azt vállalta fel, hogy monitorozza a PSN és az XBL képességeit, és egymás mellé tegye őket.
Pete Hines nemrég több mindent érintett a Bethesda munkájával kapcsolatban, így szóba került az utóbbi két E3-on tartott sajtókonferenciájuk is. Az eddig nem túl hosszú sorozat pedig valószínűleg jövőre sem szakad meg és újabb előadásra számíthatunk.
Most mindenki kipróbálhatja, miből nőtte ki magát a világ egyik legnagyobb eSport játéka.
Az szimplán Art of League of Legends című könyv rengeteg hivatalos artworkot tartalmaz a karakterek első rajzaitól az új térképen át a legkedveltebb skinekig.
Nemrég már megismerkedhettünk a Fallout 4 Nuka World vidámparkjának két kabalájával, akik most az új DLC-ben ránk váró veszélyekről mesélnek nekünk.
Túl vagyunk a No Man's Sky megjelenésének hetén, ami a várakozásoknak megfelelően megrázta a hetünket, de sok más érdekes dolog is történt a héten, amikre most jól visszatekintünk.
A Fallout 4 bizonyos küldetésszálaihoz elengedhetetlen NPC-ket nem engedi megölni a játék, de sokak bánatára köztük volt a játék egyik legkevésbé szimpatikus karaktere is. Egészen mostanáig.
Ha valaki meséli, valószínűleg el sem hisszük az alábbi történetet, de hogy velünk történt, az csak még abszurdabbá teszi az egészet.
Bár az Overwatch megjelenése után nem sokan merték feltételezni, hogy a Quake Champions akár kezdeti vásárlás nélkül is játszható lenne, az id Software szerint még ez a megoldás sem kizárt.
A Bethesdának nagyon is határozott elképzelése van arról, milyen játék lesz a Quake Champions, ebbe pedig a jelenleg a piacon lévő konzolok nem illenek bele. A jövő viszont még sok mindent hozhat.
A Prey első traileréhez hasonlóan a második kedvcsinálóban is elég sok olyan elem van, amik árulkodóak lehetnek a végleges játékmenetet illetően, de közel sem mindegyik szúrja ki a szemünket.
Rendkívül egyedi megoldásai ellenére a Deadlight eredeti megjelenésekor vegyes fogadtatásban részesült, de négy évvel később, a jelenlegi generációs konzolokon még egy esélyt kap a Tequila Works zombis sztorija.
Hamarosan nem csak a monitoron láthatjuk viszont a Doom félelmetes démonait, a még idén megjelenő társasjáték készítéséért pedig az egyik legsikeresebb vállalat felel majd.
A konzoltulajdonosoknak sokat kellett rá várni, de végre kiderült, mikor érkezik a Warhammer co-op FPS-e PS4-re és Xbox One-ra.
Az eddigi Fallout 4 DLC-k, amik új építkezési lehetőségeket adtak a játékhoz, nem rendelkeztek saját történettel, a Vault-Tec Workshop viszont új questeket hoz, és néhány kemény döntés elé állít majd minket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)