PlayerUnknown's Battlegrounds - 130 millió csirkevacsit ettünk az early access alatt
A most kiadott infografikáról az is kiderül, melyik a legnépszerűbb kocsi és hány játékos halt meg serpenyő által.
A most kiadott infografikáról az is kiderül, melyik a legnépszerűbb kocsi és hány játékos halt meg serpenyő által.
Egy külföldi site-hoz eljuttatott információk szerint az egyjátékos mód is sokat fejlődik az előző részhez képest.
A Crytek tutoriallal segíti a zárt alfateszt résztvevőit, de nem csak számukra lehet informatív az új videó.
Korábban kiszivárgott infók alapján úgy tűnt, már márciusban megkapjuk a csomagot, de feltehetően a Curse of Osiris utáni visszajelzések miatt végül későbbre csúszott a megjelenés.
A BioWare névtelenséget kérő munkatársai rengeteg információval szolgáltak a fejlesztés jelenlegi állapotáról.
A Ubisoft összedobott egy remek infografikát, amiből megtudhatjuk, mitől hullanak el a leggyakrabban a játékosok. Spoiler: nem Lesion aknáitól.
Ugyan érdemi infót nem tettek közzé a Cyberpunk 2077 készítői, lehet, hogy erre készülnek, ugyanis az eddigi csend helyett legalább életjelet adtak magukról a játék egyik hivatalos csatornáján.
Ha hihetünk a nemrég érkezett infónak, akkor a közeljövőben már nem pontokat fogunk gyűjteni a konzolon.
Sokan egész idáig nem hitték el a november óta szivárgó információkat, pedig tényleg igaz minden: a két rivális óriás valóban összefogott.
Egy játékos unalmában elvégzett néhány tudományos alapokra épülő számítást, és nagyon fontos információkkal gazdagította világunkat.
A sorozat hagyományaihoz hasonlóan a Monster Hunter Worldből sem maradnak ki a karakterünk macskaszerű segítői, róluk szól a legújabb kedvcsináló, amivel együtt a második bétakörről is érkeztek infók.
Leleplezték a PlayerUnknown's Battlegrounds készítői új térképük, Miaramar egyes helyszíneit, ahogy többet közülük egy-egy screenshoton is megmutattak.
Akár már jövőre visszatérhet a Devil May Cry sorozat, ráadásul ha igaz, amit egy fórumozó állít, a Capcom nem a rebootot fogja folytatni.
Újabb pletykák keringenek az interneten arról, hogy Jake Gyllenhaal lesz a következő sötét lovag, de az új infók szerint a Warner nincs oda az ötletért.
A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint hamarosan sor kerül egy a V4-es országok közti e-sport bajnokságra.
Ugyan a kiadónak nincs belsős információja, a Ubisoftnál úgy gondolják, néhány évig nem érkezik meg a PlayStation 4 Pro, vagy az Xbox One X utódja.
A fejlesztők megosztottak egy roppant érdekes infógrafikát arról, hogy az első két hét folyamán mennyire voltak aktívak a Middle-earth: Shadow of War játékosai. Spoiler: nagyon.
Sem PC, sem okoskészülék nem kell hozzá, önállóan is működik az Oculus új szemüvege. Új infókat kaptunk a Santa Cruzról is, ami ennek fejlettebb kiadása lesz.
A World of Tanks a Wotinfo égisze alatt összegyűlt hazai rajongói emlékversenyt és bajnokságot is szerveznek, melyekre bárki nevezhet, aki elég jónak érzi magát.
Az új kiegészítő megjelenése kapcsán az ArenaNet visszatekintett egy kicsit a múltba és összedobott nekünk egy remek infógrafikát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)