Debrecenben is licitálhatsz gamer relikviákra a jófejség.hu aukcióján
A nagy sikerű győri akció után Debrencenben is jótékonykodhattok, és cserébe a jutalom sem marad el.
A nagy sikerű győri akció után Debrencenben is jótékonykodhattok, és cserébe a jutalom sem marad el.
A rendező szerencsére vette a lapot és örömmel osztotta meg a Twitteren a rajongó fotóját.
A cserélgethető vitorlákkal és orrdíszekkel tényleg olyan hajócsodákat álmodhatunk meg, amilyet csak akarunk.
A 48 éves sztár szerencsére megúszta a dolgot, de az orvosok szerint csak egy hajszálon múlt az élete.
A Google nemrég alaposan megnyirbálta saját képkeresőjét. Az okokat persze meg lehet érteni, de ettől még sokaknak fáj: szerencsére van megoldás, mutatjuk!
Múltheti második helyét hatodikra cserélte a Dragon Ball játék a brit játékeladási toplistán, de a Monster Hunter továbbra is az élen áll.
A 95 éves Stan Lee egy napra kórházba került, de már haza is engedték, mind fellélegezhetünk.
A kalandjátékairól elhíresült fejlesztőcsapatnak elég sok technikai problémával kellett szembenéznie az utóbbi időben, de lehet, hogy ezeknek hamarosan vége.
Szerencsére minden jel arra utal, hogy jól haladnak a The Witcher adaptáció munkálatai.
A Razer Phone egyik legerősebb pontja a képernyője, amelyre szerencsére közel 50 játékot optimalizáltak.
A Tom Hardy-féle Venomban állítólag Pókember is feltűnik, és annak ellenére, hogy nem lesz a Marvel filmes univerzumának a része, a színészt nem cserélik le.
Az utóbbi időben egyre többen kezdték el kihasználni a játék egyik legdurvább hibáját, de szerencsére már úton van a javítás.
A három évtizedes múlttal rendelkező cég tavaly márciusban szüntette be működését, de szerencsére a szünet nem tartott sokáig.
Egy éven át akciós lesz továbbá az akkumulátorok cseréje, és az iOS is tájékoztatja majd a felhasználót arról, ha az akku miatt belassul az iPhone.
Egyre több ember találkozik reklámokkal a PlayStation 4 kezelőfelületének főmenüjében, de szerencsére van megoldás.
Nem indult éppen zökkenőmentesen a játék konzolos rajtja, de a fejlesztők szerencsére már gőzerővel dolgoznak az ügyön.
Megint a Humble Bundle ajándékoz, szerencsére ismét egy olyan játékot, amit kár lenne kihagyni.
Conan szobrát tartalmazza majd a Conan Exiles végleges változatának gyűjtőije, de rendesen felöltöztetik szerencsére.
Mindenkinek van kedvenc klasszikusa, akár több is, amit az ünnepek alkalmával szívesen néz újra. Az Empire magazin is megszavaztatta a közönségével, hogy szerintük melyek a legjobb karácsonyhoz kapcsolható alkotások. Születtek azért meglepő helyezések is.
Hamarosan megjelenik egy új frissítés a játékhoz, ami szerencsére nem csak apróbb csinosításokat tartalmaz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)