Ezekből a játékokból készül film vagy sorozat 2025-ben
Néhány igazi blockbuster játék is élőszereplős vagy animációs adaptációt kap idén sok feltörekvő franchise mellett.
Néhány igazi blockbuster játék is élőszereplős vagy animációs adaptációt kap idén sok feltörekvő franchise mellett.
A Crysis, a Ryse: Son of Rome és a Hunt: Showdown stúdióját is utolérték az iparágat sújtó nehézségek.
A világ kedvenc streaming szolgáltatója kilistázta az idei tartalmi tervezetet, és mint kiderült, izgalmas hónapok elé nézünk.
Kipróbáltuk, fut-e a snapdragonos Asus Zenbook A14-en a Crysis és néhány kedvenc PC-s játékunk. Nem erre számítottunk.
A Crystal Dynamicsnek elvileg semmi köze nem lesz hozzá, de a formátumot egyelőre nem ismerjük.
Cevat Yerli, a Crytek alapítója egy interjúban mesélt a mögöttes szándékról.
Egy informátor szerint ugyan az egyszereplős felvonás biztatónak tűnik, a többjátékos spin-offban megtört a bizalom.
Kevéssel a megjelenés előtt közzétette az Aspyr a felújított klasszikusok gépigényét.
Ez történet egy egész picit szomorú, és ugyanakkor pedig nagyon, nagyon vicces.
A System Shock remake, a 2017-es Prey és az egy évvel korábbi Doom is a jótékonysággal egybekötött ajánlat része.
Sajtóértesülések szerint közülük választja majd ki az Amazon a Tomb Raider sorozat főszereplőjét.
A rendező is távozott, de helyükre igazi veteránok kerültek.
"Nézzétek, mi értünk mindent, ugyanakkor azonban..."
Egy gyönyörű, 4K felbontású trailer mutatta be a játékok új képvilágát, és azok megújult főellenségét.
Van közöttük idén megjelent játék és egy régi törlesztés is a Far Cry rajongók felé.
Izgalmas újdonságokat villantott a streamingszolgáltató: élőszereplős és animációs produkcióknak, sőt még játékoknak is örülhetnek az előfizetők.
Meghatározó munkatárstól búcsúzik a japán kiadó.
Időnként mindenkinek keletkezik olyan adata a számítógépen, amit szeretne megvédeni a túl kíváncsi tekintetektől - megmutatjuk a legjobb titkosítási megoldásokat.
Végül nem kaptuk meg a multiplayer központú Crysis-játékot, de legalább most megismerhettünk pár részletet.
Mutatunk 10 olyan játékot, ami nehéz, de nem végigjátszhatatlan.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)