Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 86

Bill Gates nem akar a leggazdagabb lenni és politikus sem lesz

Hír | 2006.05.05 17:32

A Microsoft egyik alapítóját, Bill Gatest a napokban vagyonával kapcsolatban faggatták. Gates a CNBC riporterének elmondta, nem szeretne a világ leggazdagabb embere lenni, továbbá politikai pályára sem lép majd. "Azt kívánnám, hogy ne legyek a leggazdagabb. - mondta Gates. - Abból semmi jó nem sülne ki. Emiatt sokkal nagyobb figyelem szentelődne az emberre. Nem szoktak nyaggatni, amikor az utcára megyek. Néha előfordul, hogy autógrammot kérnek, azonban ez egy apróság." A Microsoft atyja saját bevallása szerint nem kíván politizálni: "Biztos, hogy soha nem leszek politikus. Nem szeretném, nem lennék elhivatott. Jobb vagyok abban, amit csinálok." Bill Gates egyébiránt a Forbes magazin által a leggazdagabb személyként számontartott egyén. Az információk szerint közel 50 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik (~ 10 billió forint).

Explorer-ellenes kampányt indítottak

Hír | 2006.04.27 10:20

Egy magát "politikai aktivistáknak" nevező, Massachusettsben található csoport agresszív kampányt indított annak érdekében, hogy az internetezőket rávegyék az Internet Explorerről a Firefox webes böngészőjére történő váltásra. A kampánynak is adtak nevet: "Explorer Pusztító". A Google nemrég indított programját hívták segítségül, amely minden felhasználót egy dollárral megjutalmaz, ha a Google Toolbar eszközzel együtt letölti a Firefox böngészőjét - olvasható a www.explorerdestroyer.com weboldalon. A Google azonban a Firefoxba épített eszköztár miatt népszerűsíti az ingyenes forráskódú böngészőt, mivel az nagyban növeli a rendszeren keresztül lebonyolított keresések számát - s így a vállalat bevételeit is. A kampány indítói ezt a jelentős részesedési többséggel rendelkező Internet Explorer ellen használják fel, mondván, a Microsoft böngészője sokkal kevésbé biztonságos. A weboldal még szkriptelési technológiát is felajánl más honlap-tulajdonosoknak, amely leellenőrzi, hogy milyen böngészőt futtat a felhasználó a gépén. Amennyiben Explorert, a program átirányít egy olyan oldalra, ahol felajánlják a Firefox letöltését. Minden, ilyen módon letöltött Firefox után egy dollár üti a markát az ajánlónak. Ám még ez sem volt elég. Összesen háromféle figyelmeztetés formájában adható a felhasználó tudtára, hogy a kampány tagjai azt szeretnék, hogy váltson Firefoxra. Az első az udvarias forma, amikor az weboldal tetején egy reklámcsík jelenik meg, mely felhívja a figyelmet az Internet Explorer veszélyeire, és felajánlja a Firefoxot. A második típus egy kicsit erélyesebb, ugyanis először egy olyan oldal jelenik meg az Explorer használata esetén, amely szintén a Tűzrókát kínálja fel letöltésre. A legdurvább azonban az az eset, amikor erről az oldalról nem is engedi tovább a felhasználót a rendszer, mondván, mindenképp térjen át Firefoxra a tartalmak megjelenítése érdekében. Mindhárom szkriptelési megoldás szabadon letölthető a www.explorerdestroyer.com weboldalról. Egyelőre egyik böngésző fejlesztője sem reagált a megkeresésre. Kérdéses az is, miért tenne egy oldaltulajdonos kivételt Explorer-, illetve Firefox-felhasználó között? Az ő érdeke az, hogy minél többen látogassák weboldalát, függetlenül attól, hogy milyen böngészőt használ. A kampányoldalon található indokok szerint erre az egyik lehetséges válasz az, hogy bosszantsák vele Bill Gates-t - vagy inkább az ártatlan internetezőket?

[CeBIT] Microsoft Origami = ultramobil PC

Hír | 2006.03.10 09:06

A Microsoft ma, a CeBIT-en hozta nyilvánosságra az ultramobil személyi számítógépek (UMPC-k) részleteit. Az UMPC a mobil számítástechnikai eszközök új kategóriája, amely kis méretű, könnyű, bárhová elvihető hardverelemeket foglal magában. Mindeközben egy Microsoft Windows alapú PC teljes funkciókészletét biztosítja többféle beviteli eszköz közötti választás lehetőségével, beleértve a továbbfejlesztett érintőképernyőt is.

Az UMPC-k debütálása Bill Gates, a Microsoft elnöke és vezető szoftvertervezője által 2005-ben a számítógépiparhoz intézett felhívását követi. Gates azt sürgette, hogy a PC-k olyan új kategóriáját kell kifejleszteni, amely kevésbé költséges, könnyebb és egyszerűbben használható. Az UMPC-k a hordozható számítógépek új kategóriáját képviselik; támogatják az egyre inkább mobillá váló életstílust. Olyan mobilitásra hangolt beviteli formákat biztosítanak, mint az érintés, a toll, a funkcióbillentyűk, illetve a billentyűzet, amelyek mindegyike a Windows alapú alkalmazások útközben történő kényelmes elérését szolgálja. Mindez biztos alapokat teremt a mobil kommunikáció, a szórakozás, a játékok, valamint új felhasználási lehetőségek, például a helyszínfüggő szolgáltatások számára is. A Microsoft szerint az UMPC-k előbb-utóbb éppolyan nélkülözhetetlen és mindenütt jelenlévő eszközökké válnak, mint ma a mobiltelefonok.
Az UMPC-k egyesítik magukban a Microsoft Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszer és a Microsoft, illetve partnerei által előállított egyéb innovatív, új technológiák erejét, amely az eddig használt hordozható számítógépeknél is hordozhatóbbá és egyszerűbben használhatóvá teszi őket. Az új, gyárilag telepített Microsoft Touch Pack for Windows XP szoftver például az érintőképernyős felhasználói felületet optimalizálja az UMPC-k számára, hogy leegyszerűsítse az eligazodást és útközben is könnyebben használhatóvá tegye. A Touch Pack egyedi módon beállítható programindítója kategóriákba rendezi a szoftvereket, és nagy gombok, illetve ikonok segítségével teszi lehetővé, hogy a felhasználó kedvenc programjait könnyen megtalálhassa és megnyithassa. Tartalmaz továbbá egy hüvelykujjas kezelésen alapuló, képernyőbe ágyazott billentyűzetet is, amely érintésoptimalizált, a könnyű szövegbevitel érdekében. Az új Brilliant Black for Windows Media Player felület alkalmazásával javítja a felhasználó által élvezhető médiaélmény minőségét. A Touch Pack gondoskodik a felhasználó szórakoztatásáról is: a Microsoft Sudoku, egy rendkívül érdekes, úgynevezett „touch and ink” típusú játék bevezetésével. Bár az UMPC-k első generációja a Windows XP Tablet PC Edition 2005 alatt működik, a jövőbeli modelleken már a Windows Vista fut majd.
Bár a hardverelemek tervezése gyártónként változik, valamennyi UMPC kis méretű és kis súlyú lesz majd, amelyet a minél könnyebb hordozhatóság és a bevitel könnyedségére optimalizálnak. A jelenlegi készülékek súlya kevesebb, mint 2 font (0,9 kg), és 7 hüvelykes (17,8 centiméteres) képernyővel rendelkeznek, amely különböző szövegbeviteli módszerek közötti választási lehetőséget kínál. A felhasználó az érintéssel kibővített képernyőt QWERTY billentyűzetként használhatja, illetve "tollat" is alklamzhat a kézírással lejegyzett információk bevitelére. A szövegtartalom hagyományos billentyűzettel is bevihető lesz, USB porton vagy vezeték nélküli Bluetooth kapcsolat segítségével.
Az UMPC eszközök két és fél óra vagy ennél is hosszabb akkumulátorkapacitással fognak rendelkezni, 30-60 gigabájtos merevlemezes tárhellyel, Intel Celeron M, Intel Pentium M vagy VIA C7-M processzorokkal. Egyes készülékek további beépített szolgáltatásokkal is rendelkeznek majd, mint például GPS, webkamera, ujjlenyomat-olvasó, digitális TV-tunerek, compact flash és SD kártyaleolvasók. Az UMPC-k összekapcsolását Wi-Fi, Bluetooth és Ethernet hálózatokon keresztül is meg lehet majd valósítani.

[CeBIT] Nem egészen Microsoft az Origami: Első a Samsung

Hír | 2006.03.09 10:36

Különös dologra derült fény: A Microsoft-féle titokzatos Origami Project nem is teljesen "saját gyártmány" - az első ilyen eszközt ugyanis a Samsung Electronics mutatta be a CeBIT-en. A készülék nagyjából a tablet PC és a PDA között helyezkedik el, és a Windows XP operációs rendszer egy különleges változatát futtatja. A bemutatott példány nagyjából 15 x 20 cm-es, s a Samsung egyszerűen csak Q1-nek "becézi". 900 MHz-es Intel Celeron processzor és 500 megabájt RAM található benne. A Q1 egyaránt támogatja a WLAN, 802.11 A/G és Bluetooth kapcsolatokat, kijelzője pedig természetesen érintésérzékeny. A Windows XP mellett egy speciális médialejátszót is tartalmaz, melynek köszönhetően az operációs rendszer betöltése nélkül is nézhetünk rajta például videókat - a bekapcsolást követően szinte azonnal.

A készülék már szinte teljesen elkészült, a fejlesztés utolsó fázisában van, de pontos megjelenési időpont vagy ár még nem ismert. Valószínűleg a továbbiakat a Microsoft árulja majd el a kiállításon. Az ultramobilnak titulált rendszer egy egészen új elképzelés. Még a tavaly áprilisban megrendezett WinHEC konferencián mesélt Bill Gates olyan tervekről, hogy piacra dobnának egy könnyű gépet, ami kisebb a tablet PC-nél, de nagyobb egy PDA-nál.
A PopCap Games bejelentette, hogy már több videojáték is fejlesztés alatt áll az új eszközre, köztük olyanokkal, mint a "Bejeweled 2," a "Zuma" és a "Bookworm". Ezek kipróbálható verziója megtalálható lesz a kis készüléken, s a teljes játékokat akár online úton meg is vásárolhatják majd az MSN Games portálon keresztül.

Első képek a Flight Simulator X-ből!

Hír | 2006.01.05 10:26

Nos igen, abban a pillanatban, mikor maga Bill Gates papa megkezdte beszédét az idei CES-en, előbukkantak az első hivatalos képek (nem, nem scanek :P) a Flight Simulator X-ből. A sorozat korábbi tagjai hatalmas sikert arattak, a fejlesztők azonban most szemmel láthatóan még jobban ráfeküdtek a témára. Feltételezem, hogy az irányítás és a lehetőségek most sem lesznek visszafogottabbak, viszont ami a grafikát illeti - szóval igencsak érezhető, hogy sokkal jobb lett. Az alattunk elterülő városok részletesebbek, a környezet fantasztikus, magáról az égboltról nem is beszélve. De hát beszéljenek helyettem a képek! Thanks jd.

'Reggelt!

Hír | 2005.12.08 08:27

Halihó! Végre csütörtök, vagyis előfizetőink akár már most reggel is postaládájukban találhatják decemberi ünnepi GameStar magazinukat! Öjöm és bódottág ez számunkra is, megint sikerült a szokásosnál is több jóságot és örömet belecsomagolni...

Karrierépítés felsőfokon: Jack, az agyafúrt üzletember a fiával beszélget: - Szeretném, ha azt a nőt vennéd el, akit én választok neked. - Apa! Majd én megválasztom a páromat! - De a lány Bill Gates lánya lenne. - Nos, ebben az esetben.... Ezután Jack elmegy Bill Gateshez. - Lenne egy férj-jelöltem a lányának. - De hisz az én lányom még túl fiatal a házassághoz! - De ez a fiatalember a Világbank alelnöke! - Nos, ebben az esetben... Végül Jack meglátogatja a Világbank elnökét. - Szeretnék egy fiatalembert bemutatni, aki alelnök szeretne lenni. - De már így is több alelnökünk van, mint szükséges! - De ez a fiatalember Bill Gates veje. - Áá, ebben az esetben...

Miért jobb az Xbox 360?

Hír | 2005.10.04 10:15

Az IDG News Service leült Robbie Bach-hal, a Microsoft szórakoztató eszközök részlegének elnökével és eldiskuráltak a cég új játékkonzoljáról. Az eredményből kiderül, hogy véleményük szerint az Xbox 360 jobb a Sony új játékgépénél. "Feltehetően mi rendelkezünk az induláskor kapható legszélesebb játékválasztékkal. Mire a PS3 piacra kerül, mi már az új játékok második generációján fogunk munkálkodni. Papíron nézve a két gép közel egyforma specifikációkkal rendelkezik, valamiben ők a jobbak, valamiben mi. Azonban nagyon sokat számít a szoftvertámogatás. Lényegesen könnyebb X360-ra fejleszteni, fontos a többletszolgáltatások minősége is. Az Xbox Live-ban elképesztő lehetőségek vannak." Arra a kérdésre, hogy miért adnak ki két változatot a konzolból, ezt felelte: "Minél szélesebb vásárlói kört kívánunk elérni, s ehhez különféle elvárásoknak kell megfelelnünk. Ha a játékiparra és kiegészítőire gondolunk, pont a játékgépek az a kategória, ahol nincs túl sok választása az embernek. Az európaiak például sokkal költségérzékenyebbek, ők valószínűleg nagyobb számban vesznek majd olcsóbb változatot." Az online játékosok száma jelenleg 10%, ezt 50%-ra akarják növelni. "Két fajta szolgáltatásunk lesz a következő generációnál. Az Ezüst, amely ingyenes, ezt bárki használhatja, aki vesz gépet. Így érjük el a tervezett 50%-ot. Az Arany szolgáltatásra már külön elő kell fizetni. Azt akarjuk elérni, hogy a játékosok megtapasztalhassák az online játékokban rejlő lehetőségeket és így rávehessük őket arra, hogy előfizessenek a többet nyújtó Aranyra." Nem tudta megmondani, hogy a Halo 3 című játék (amelnyek elődei, de főleg az első rész óriási sikert aratott) mikor fog megjelenni. Bill Gates annak idején úgy nyilatkozott, hogy akkortájt, amikor a Sony piacra dobja a PS3-at. "Nem tudjuk, mikor debütál a PlayStation 3. A Sony azt mondja, tavasszal. Nem kívánunk találgatásokba bocsátani és nem ettől tesszük függővé a játék megjelenését, mert az óriási minőségromlást eredményezhetne." Hogy miért pont a HD-DVD-t támogató olvasókat támogatja majd a konzol, szintén nem érkezett egyértelmű válasz. "Egy igen fejlett lemezolvasót építettünk a gépbe. Mivel még mindig nem tiszta, melyik új formátum lesz a nyerő, mi sem kívánunk semmilyen tervünket nyilvánosságra hozni. Nem biztos, hogy a lemezformátum a kulcs ebben a kérdésben. Van például merevlemezünk, ami kivehető, bővíthető... talán ez is megoldja a tárolási problémákat a jövőben." És ami talán a legfontosabb, a PC-s játékokat sem akarják elhanyagolni. "A Windows egy remek platform a játékok számára, különösen a Vista a DirectX 10 támogatásával. Óriási lehetőségek rejlenek benne, már javában folynak a munkálatok..." Továbbra sem mondanak le az első generációs Xbox támogatásáról. Bár a Microsoft nem fejleszt már rá játékokat, külső fejlesztők igen. "Erre mindenképp szükség van, hiszen több mint 20 millió aktív felhasználóról beszélünk." A szülői felügyeletről is szó esett, a mostanában egyre gyakrabban kirobbanó botrányok miatt. "Nagy hangsúlyt fektetünk a szülői felügyeletre. A szülők akár online is nyomon követhetik, hogy csemetéjük milyen játékkal, kikkel vagy kik ellen játszik, bármit le tud jelszóval védeni, a játékokban megjelenő tartalmak szűrésétől kezdve a játékosok fontosabb személyi adataiig - ezeket szülői eszközökkel lekérdezhetik és beállíthatják, kikkel engedélyezhető a közös játék. A fejlesztőknek azonban szabad kezet adunk, nem mondjuk meg, mit tehetnek bele alkotásaikba és mit nem. A felügyeletünk alatt dolgozóknak is megadjuk azt a lehetőséget, hogy azon munkálkodjanak, amin szeretnének. Nehogy az legyen, hogy nem szívvel-lélekkel tegyék a dolgukat.

HD-DVD az Xbox 360-ban!

Hír | 2005.07.30 12:04

Most kaptuk a hírt, miszerint az újgenerációs konzolok egyik neves futára, a Microsoft üdvöskéje, név szerint az Xbox 360 két verzióban fog megjelenni. Egyikben sima DVD drive lesz, a másikba meg belepakolják a Toshiba jóvoltából a HD-DVD-t. Sajnálatos, hogy az első szállítmányok még a hagyományos lejátszót kapják, a "nagyok" majd kicsivel ezután jönnek. Talán üzleti fogás... mindenki rohan majd Xboxot venni mihelyt lehet, játszogat vele, aztán amikor jön a második széria, abból is vesz, mert hát HD-DVD azért mégis csak... :) Bill Gates meg heppi lesz, de nagyon :)

Bill Gates húzása

Hír | 2005.05.23 17:01

Bill Gates csapata egy érdekes lépésre szánta el magát. A srácok a mai nap folyamán elérhetővé tették a Windows XP Professional x64 Edition próbaverzióját a neten. Nincs más dolgunk mint követni az oldalon található utasításokat, majd ezt követően kapunk egy e-mail-t, amiben megkapjuk a fájl elérhetőségét illetve a termékkulcsot. A fájl ISO kiterjesztés, így letöltését követően érdemes kiírni. Aki kiváncsi az klikk ide!!

Longhorn - máris közkézen

Hír | 2005.04.25 17:59

Nyeheh:) Kedvenc oprendszerünk következő generációs változatának, a Longhornnak egy új verziója kerül ma bemutatásra, ám ezt megelőzendő, ügyes emberkék máris megkaparintották valahogy. No, és mit gondoltok, mi volt az első dolguk? Egyből terjeszteni kezdték torrenten, így gyakorlatilag már bárki hozzáférhet.. Itt találhattok egy képet az új nemzedék asztaláról illetve start menüjéről. Update: A kilopásra egyébként az adhatott okot, hogy ma mutatta be személyesen Bill Gates egy sajtótájékoztató keretein belül a Windows Longhornt. Mintha tudta volna, hogy ez lesz, direkt hangsúlyozta, hogy ez a verzió még egyáltalán nem a végleges mivoltát tükrözi az operációs rendszernek, de ez valószínűleg most nem sok embert érdekelhet, meg ez szerintem baromi egyértelmű is. Főleg azok után, hogy még mindig olyan pletykák terjengnek, hogy optimális gépigénynek 4 GB memóriát, 1 TB merevlemez kapacitást és egy 4-5 GHz-es procit jelölnek meg. Ez képtelenség, ha idén nyárra akarják a bétatesztet időzíteni... Thanks Zoly.

'Reggelt...

Hír | 2005.03.01 09:03

Szebb napot mindenkinek! Nos, nem mondhatnám, hogy bőkezű volt a tegnapi nap, lévén alig sikerült valami érdemi hírt szerezni. Kicsit javult a helyzet ma reggelre, vannak animációk, képek, miegymás. Ja igen, nem tudom ki mennyire érintett a témában, csak szólnék, hogy a műjeget a mai nappal bezárták erre a télre. Ez részemről annyiban vicces, hogy alig két napja vettem egy korit :) Hátevvan'

Bill Gates, egy hardveres és egy szoftveres autózik. Egyszer csak leáll az autó. A szoftveres: - Szerintem kifogyott a benzin! A hardveres: - Szerintem a motor rossz! Bill Gates: - Szerintem szálljunk ki és ülljünk vissza!

'Reggelt...

Hír | 2005.02.02 05:52

Üdvözletem. Egy koraesti rosszullét és egy nemalvás után gondoltam körbenézek, hogy mi újság a hírekkel: kellemes meglepetésben részesültem. Sok van belőlük. És ez nem is az egyetlen örömteli dolog. Van ám olyan is, hogy.... :)

Mit jelent a Windows 98 nevében a 98? - ennyi óráig tart a telepítése - ennyiszer fagy le naponta - ennyi adag nyugtatót kell beszedned használat közben - ennyi plug-int kell beszerezned hozzá - ennyi millió dollárt kaszál vele Bill Gates - ennyi idős leszel amire megtanulod a használatát

[FuN] Bill Gates, a fotómodell

Hír | 2005.01.20 10:09

Előkerült néhány fotó Bill Gates bácsi pályafutásának korai szakaszából, fiatal korából. Egész pontosan 1983-ból. A Windows még csak gyerekcipőben járt, Bill Gates meg csizmában, azonban ez a pár kép a röhej felsőfokán is túltesz... MEGALOL!!! :D KÖTELEZŐ!!!

[FuN] Bill Gates beszívta :P

Hír | 2005.01.06 19:25

Szegény Billy testvérünk... :) Az idei CES keretein belül artott egy átfogó előadást a jövő tervezeteiről. Szó esett az egyre gyorsabb internet kapcsolatokról, a folyamatosan alacsonyabb áron hozzáférhető adattárolókról és az egyre terjedő digitális állományokról. De nem is ez a lényeg: Mikor be akart mutatni valamit, viszonylag új oprendszerük, a Windows Media Center friss verziója nemes egyszerűséggel kifagyott. Bááháááhááááháááá. Ennyit tudok mondani, kérem kaccsolja ki.

Bill Gates - a KALÓZ!

Hír | 2004.11.13 15:09

Bááááháááháááháhááááá :D Bill Gates bácsi is sáros egy kicsit! No, azért az nem fogható rá, hogy elkezdte terjeszteni a legújabb Windows operációs rendszert, esetleg a Half-Life 2 kalózmásolatait... de még a Microsoft is használt illegális szoftvert a Windows Media Playerben található WAV fájlok vágására. Szerintem ez vicces :)

Bill Gates munkája jövedelmező...

Hír | 2004.09.24 18:23

Ezt mindenki tudja. Azonban már csak azért is érdekesnek tartom az alant történteket, mert esetleg, ha valaki hasonló fába vágja a fejszéjét, akkor jó ösztönző lehet számára az alábbi adatsor. A Forbes magazin felmérése szerint ugyanis a Microsoft atja, Bill Gates a maga 48 billió dollárjával továbbra is az élén áll a leggazdagabbak listájának, ami az USA-t illeti. Egy sorral lentébb a táblázat:

Microsoft a Fiatokba!

Hír | 2004.07.17 12:51

Az olaszok történelmük során gyűjtött rengeteg büszkeségükkel ingathatják meg nagy "riválisaikat". Ezen szuperfegyverek közé tartozik a Fiat gépkocsi márka és minden egyéb hozzátartozó vaslemez. A Bill Gates vezérelte szoftveróriás Microsoft Windows Automotive néven operációs rendszert gyárt a jövőben a Fiat autókba. "Szegény" - fejem ne vegyééék... :) - leendő tulajdonosoknak nem kell félnüik attól, mi van, hogyha esetleg a megingathatósággal összenevesült PC-s verziók csúfsága átlopózik autójukba, és az megáll az országút közepén: a különösen fontos feladatokat továbbra is több, kicsi aprócska program végzi majd. A Windows Automotive navigációs, szórakoztató és kommunikációs feladatokat lát majd el, azon belül is például felismeri mit mondunk neki, valamint elénk tárja USB és Bluetooth portját. A továbbiakban mellesleg szabvány hardware modelleket is készítenek a talján négykerekűekhez.

Bill Gates a Formula 1-ben!

Hír | 2004.06.21 18:29

A német Bild am Sonntag című lap munkatársainak legjobb tudomása szerint a Microsoft Bill Gates vezérletével beszáll a Formula 1-be. Az élő legenda évi 40 millió dollárt biztosítana annak a Toyota csapatnak a "száguldó cirkuszban", amely jelenleg is -megelőzve a Ferrarit- a legnagyobb költségvetéssel rendelkezik éves szinten. Mellesleg a japánok francia pilótája, Olivier Panis a hétvégén állt 150-edszer rajthoz, célja pedig, hogy túlszárnyalja Jean Alesit. Panis célja élete 200-ik futamát is teljesíteni.

Vásárolgat a Microsoft?

Hír | 2004.04.19 18:59

Egyes, meg nem erősített hírek szerint nem kizárt, hogy a szoftveróriás Microsoft célbavette a Baldur's Gate játékok alkotóját, a Bioware-t. Ha igaz, és sikerül Bill Gates játékdivíziójának felvásárolnia a céget... hááát, nem tudom milyen sorsuk lesz a PC-s játékoknak. Állítólag az idei E3 előtt, vagy alatt derül majd ki minden pontosan, egy igen masszív játéklistával egyetemben. Na erre kiváncsi leszek!

Billi a lovag

Hír | 2004.01.26 15:08

A Microsoft "Istene", Bill Gates lovagi rangot kapott Erzsébet Királynőtől. Mindezt azért, mert nagyon sokat tett Anglia fejlődőséért (hiszen Windows-t használnak ott is). Ez viszont nem azt jelenti, hogy mától Sir Bill Gates lesz, mert csak Angol állampolgárok és Brit Nemzetközösségi tagok kaphatnak a nevük elé Sir-t.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)