Hivatalosan is véget vetett a Phantom Liberty megjelenése a Starfield szárnyalásának
Nem tartott végül sokáig a Bethesda űrkalandjának dominanciája.
Nem tartott végül sokáig a Bethesda űrkalandjának dominanciája.
A franchise mélyrepülését nem a mostani hétvége fogja megállítani.
A Writers Guild of America (WGA) bejelentette, kivételes egyezség alapjait sikerült most lerakni.
Küzdünk a bőség zavarával, annyi érdekes és izgalmas játékból tudunk most válogatni.
A Valve bejelentette, hogy milyen vásárokkal készül január elsejétől március végéig, és érdemes lesz gyűjteni.
Három egészen különböző stílusba kóstolhatunk bele kötöttségek nélkül.
A mindössze 25 éves színész nem akart véget vetni az életének, de saját maga okozta halálát.
Ahogy azt az Activision korábban jelezte, a mai nappal leállnak a Call of Duty: Warzone szerverei.
Vajon egy MI jobb munkát végez, mint a filmek és sorozatok alkotói? Most kiderül!
Pinokkió kalandja talán csak valami újnak a kezdetét jelentik.
Még van időtök bepótolni őket a Game Pass előfizetőiként - és akad, amit érdemes
Kenneth Branagh detektívjét egy gyilkos apáca és egy szakító pár is megszorongatta.
A jelek szerint tényleg vége annak az időszaknak, amikor bárki is azt mondhatta, nincs új játék Xboxra.
Történjék bármi, ma a játék sztorimódjának végére érünk.
Miután minden ellenfelünkkel felmostuk a padlót, beülünk egy dögös verdába és tövig nyomjuk a gázpedált.
A reméltnél hamarabb véget érthet a Wild Hearts pályafutása.
Idén ünnepli fennállása 20. évfordulóját a dobozos játékok végét elhozó piactér.
Egy izgalmas kiegészítő és egy remek lövölde is vár rád teljesen ingyen a következő 3 napban.
Volt már idén egy új Zelda, de ezzel még nincs vége az izgalmas Switch-játékok sorának.
A Larian Studios szerepjátéka nagyot ment a Valve áruházában, de megszorongatta a Bethesda újdonsága. A Baldur's Gate 3 azonban nem hagyta magát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)