Beatles Rock Band debut trailer
Körülbelül négyperces, rajzfilmszerű Beatles Rock Band bevezetővel indította útjára konferenciáját a Microsoft.
Körülbelül négyperces, rajzfilmszerű Beatles Rock Band bevezetővel indította útjára konferenciáját a Microsoft.
A harmadik Runaway epizód szépségét csodálhatjuk, néhány friss kép segítségével.
A Gearbox által fejlesztett Borderlands a közelmúltban jelentős arculatváltáson esett át, amit mindmáig csupán egyetlen kiadott képecske bizonyított. Jelentem, a helyzet változott, galériánk frissült, a tömeg örömében tombol.
A Mass Effect 2 megjelenése még nagyon távoli, ezért minden egyes információmorzsának, minden egyes képnek, rajznak, festménynek, szobornak, installációnak örülünk. Ezúttal csupán három új koncepcióképpel gazdagodtunk.
Vadonatúj képekkel kedveskedtek a Hellion: Mystery of the Inquisition fejlesztői. Nyomasztó környezet és égett hússzag.
Teljes mértékben valósnak bizonyultak a korábban megjelent Assassin’s Creed 2 információk, íme tíz oldalnyi bizonyíték!
MIndenkinek nagyon boldog locsolkodást kívánunk! Aki adja, annak is, aki kapja annak is, aki pedig csendben átalussza annak is :)
Elindították az Assassin’s Creed 2 teaser oldalát, melyen semmilyen konkrétummal nem szolgálnak Leonardo Da Vinci rajzai mellett.
Újabb LEGO játékokon dolgozik a Traveller’s Tales brigádja, legalábbis egyik alkalmazottjuk önéletrajza szerint.
A hamarosan megjelenő Gobliins 4 rajzolóinak annyi szabadidejük volt, hogy egy aranyos képregénnyel kedveskednek nekünk.
A két évtizedes múltra visszatekintő sorozat legújabb felvonásában a goblin király megbízásából nyomozunk.
Nintendo-stílusú rajzfilmfigurák melegfelvonulása, így jellemezte a Stalin vs. Martians lényeit a kiadóvállalat vezetője.
Mai játéközön ajánlónk nem értelmetlen lődözés, hanem egy kis agytorna.
A minap felbukkant pletykák szerint két új projekten dolgozik a Peter Molyneux és a Lionhead. A kása időközben kihűlt.
A 2007-ben megjelent, mindössze 5 nap(!) alatt elkészült első rész felújított változata, amely sokkal szebben van kidolgozva, és sokkal több pályát tartalmaz.
A Team Fortress 2 korai fázisában több opció is felmerült a karakterek grafikai megvalósítására. Ilyen is volt a Scout.
Újabb, szépen megrajzolt képekkel gazdagodott a varázslótanonc agyament kalandjait feldolgozó alkotás galériája.
Vegyes, jobb és rosszabb minőségű matéria futott be a Red Alert 3 első, dobozos formában nem kapható kiegészítőjéből.
Aki látta anno a Disney rajzfilmet, nem is gondolná milyen kemény legények lakják Atlantisz elmerült városát.
Megérkeztek az első mozgóképek a Paleo Interactive CryEngine 2 hajtotta FPS-éből. Rajzfilmes vérfürdő az egész.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)