Pokémon TCG - megjelent az iPad verzió
Most már sehol sem szabadulsz majd a gyűjtögethető szörnyeidtől. Egy Nintendo konzol sem kell már ahhoz, hogy Pokémon mester lehess.
Most már sehol sem szabadulsz majd a gyűjtögethető szörnyeidtől. Egy Nintendo konzol sem kell már ahhoz, hogy Pokémon mester lehess.
Néhány nappal a megjelenés előtt befutott a Forza Horizon 2 elejét tartalmazó gameplay, amelyből megtudhatjuk, miért is tapossuk padlóig a gázpedált.
Kivel kell szembenézniük a Bosszúállóknak a második részben? Ki az az Ultron és mi a szándéka? Ezekre válaszol most a Marvel röviden.
A Mortal Kombat X-hez egy hivatalos, licencelt kontroller is kapható lesz, amivel állítólag hatékonyabbak lehetünk a harcok során. Nehéz ezt elhinni úgy, hogy hiányzik róla a d-pad.
A Bossa Studios új játékkal rukkolt elő, amellyel ezúttal az iPad-es gamereket célozták meg. Platformer egy kis matekkal fűszerezve.
A Steam kontroller legfrissebb prototípusán a D-pad helyett egy analóg kar szerepel. Most megtudtuk, miért volt szükség a változtatásra.
Tavaly áprilisban jelent meg PC-re, idén márciusban iPadre, most pedig az eddigi legteljesebb kiadás jön, húsz kegyetlen műtéttel.
Az Irrational Games legendássá vált sorozatának első részét Iphone-ra és Ipadre portolják a fejlesztők.
Vadonatúj Bosszúállók: Ultron kora és Hangya plakátokkal folytatódik a 2014-es Comic-Con.
Július 28-án, egyetlen éjszakára a Naughty Dog színpadra viszi a The Last of Ust, és az előadást interneten keresztül bárki megnézheti majd.
Menő órák, játékok, filmek (nincs köztük a Transformers) és kocsik (nem alakulnak át robottá) az iPad legmenőbb magyar lifestyle magazinjában.
Van egy mondat a Star Warsban, amit még az a három ember is idézni tud, aki nem látta minden idők egyik legjobb trilógiáját. Valószínűleg helytelenül, de ez most mindegy.
És ehhez csak egy ember kell. A Star Wars Weekends egyik színpadi beszélgetése során Mark Hamill azt a kérést kapta, hogy beszélgessen egy kicsit magával. Megtette, videón az eredmény.
Öt év után éled újra a Star Fox sorozat, melynek új része maximálisan kihasználja majd a Wii U gamepad minden egyes funkcióját. A Nintendo legalábbis erre törekszik.
A hétvégén tartott kétnapos rendezvényen ismét fantasztikus volt a hangulat, a GameStar színpadánál megállás nélkül folyt a játék. Nézzétek meg, miért volt érdemes kinézni a PlayKID-re.
Számítógépes perifériák, filmes ajándékok, pólók, kesztyűk, sapkák - rengeteg ajándékkal készülünk a hétvégi PlayKID-re, és azt is elráuljuk, hogy mik várnak rátok a GameStar színpadánál.
A PlayKID gyermeknapra a GameStar visz egy szelet PlayIT-et, standunknál akciók, színpadunknál pedig játékok, vetélkedők, és az elmaradhatatlan Guitar Hero/Rock Band vár majd mindenkit!
Unod már az állatkertet? Nincs strandolós idő? Nehezen szakadsz el a videojátékoktól? Gyere ki a hétvégén a Millenáris Parkba, ahol a GameStar stábja is jelen lesz saját standdal, színpaddal, vetélkedőkkel és értékes ajándékokkal!
Fapados vonatszimulátor és történettel rendelkező űrszimulátor is jutott mára.
A League of Legends milliókat mozgat meg az egész világon, de vajon milyen lenne, ha készülne belőle egy verekedős játék, amiben benne van az összes hős?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)