A Blizzard újabb javítócsomagot adott ki a StarCraft című játékához, valamint kiegészítőjéhez. A patchek telepítése után mindkét játék az 1.13b verziószámmal fog indulni, melyben az egyes pályáknál fellépő hibákat javítja ki. Akit érdekelnek eme javítások, azok az alapjáték frissítését erre, valamint a kiegészítőét erre találják.
A CNN információ szerint sajnos nem sok jó hírrel kecsegtet majd a Blizzard a hamarosan megrendezésre kerülő BlizzConon (2005. október 28-29.). A korábbi pletykákkal és reménykedésekkel ellentétben a cég nem jelenti be a Diablo 3-at, sőt még a Starcraft 2-t sem. Ez persze még távolról sem azt jelenti, hogy soha nem lesz ezekből a projektekből semmi, de egyelőre tovább kell rájuk várni. Persze az is lehet, hogy ez is csak marketing fogás, és hamarosan mégiscsak be fogják jelenteni - vicces lenne, ha tegyük fel előkerülne mindkettő :D Még annyi derült ki, hogy az idei bejelentés a World of Warcrafttal lesz kapcsolatos - na erre kiváncsiak vagyunk...
A Shark Force Clan és a VNA (Vizuális Nevelésért Alapítvány) augusztus 26-27-28-án meghirdeti az SLP 2005 LAN-t. A nagyszabású számítógépes versenynek Pécs ad otthont. A rendezvényre július 15-ig lehet jelentkezni az oldalon található regisztrációval. Helyszín: Pécs, Ifjúsági Ház Időpont: Augusztus 26 - 27 -28 Kategóriák:
Mondanom sem kell, hogy a bneten egyidőben azért még ma is van úgy 50-60.000 StarCraftos... Itt az újabb patch ehhez a legendához, a Blizzard egyik legnagyobb sikeréhez. Arról, hogy mik és hogyan változtak, nomeg magáról a letöltésről ezen a linken keresztül tájékozódhattok részletesebben.
Blizzard bácsi gondol a rajongókra. Azonban azt egyelőre nem tartotta szem előtt, hogy Kalifornia pöttyet messze van Kapuvártól. Kártérítést követelek! Lemaradok az év fesztiváljáról, amit a Blizzard rendez minden Warcraft, Starcraft vagy Diablo fannak. Kész kiszúrás. A helyszínt, meg az időpontot itt olvashatjátok. Megszakad a szívem. Ezennel megalapítom a "Gyűjtsünk sHadeSnak pénzt repülőjegyre Kaliforniába" mozgalmat. Adományokat mindjárt megmondom, hova tessék utalni :)
Idén is folytatódik a már hagyományosnak mondható World Cyber Games (WCG) versenysorozat, amely a számítástechnika hazai rajongóinak - azon belül is a PC-s játékosoknak - biztosít szervezett keretet tudásuk lemérésére. A nyertesek ebben az évben is megkapják a lehetőséget arra, hogy a világbajnoki nagydöntőn bizonyíthassanak, amelynek idén Szingapúr ad otthont. A 2005 évi versenysorozat öt játékkategóriájából négyre (StarCraft BroodWar, WarCraft III, Need For Speed Underground II, valamint FIFA 2005) a nevezés már megkezdődött, az ötödik (Counter-Strike) kategória nevezése később várható. A hagyományoktól eltérően ebben az évben nem helyi hálózatos party, hanem három hónapig tartó, internetes kvalifikáció keretein belül indul a versengés. Az online selejtezők lezárultát követően minden kategóriából a legkiválóbb három helyezett élőben is összemérheti tudását a dicsőségért. Bővebb információ és nevezés: hu.worldcybergames.com
Az ESPORT.HU alapítója, és főszerkesztő, személyesen J mester dobott némi infót, melyet úgy érzem jobb, ha tudtok! Át is adnám neki a szót: " Az xDk klán (Counter-Strike), Gorky (Starcraft) és a Magyar WCG szervezők jelen voltak 2005.03.09-14. között Hannover-ben, a World Cyber Games 2005 és a CeBit rendezvényen. Az itt készült képeket és videókat 10 kategóriába rendezve lehet megtekinteni: http://esport.hu/doc1907/ Vagy a fotógalériából kattintva: http://esport.hu/photogallery/ " A megtekintés természetesen fakultatív, de szerintem mindenképpen érdemes!
A GameSpy jelentéséből kiderült, hogy egy igen komoly mozgolódás történt két tekintélyes fejlesztőcsapat között. Dustin Browder, a LotR: Battle for Middle-earth csapatának designere úgy döntött március 9-ével elhagyja az Electronic Arts főhadiszállását, és csatlakozik a Blizzardhoz. Dustin olyan alkotások készítésében segédkezett többek között, mint a Red Alert 2, vagy a C&C Generals. Azt egyelőre nem árulta el, hogy mi lesz az új feladata, de ilyen tapasztalattal biztos sokat tudna segíteni mondjuk a Warcraft 4-ben, vagy a Starcraft 2-ben :)
A Blizzard elérkezettnek látta az időt arra, hogy kiadja a máig egyik legnépszerűbb stratégiájához az 1.12-es patchet. A StarCraftról van szó, amelyhez megérkezett a legújabb javítás. Ebben a tapaszban néhány ladderes pályát is átváltoztattak, hogy mégnagyobb legyen a móka - így például az LT is megváltozott. Egészen lázba hozott a dolog, lehet, hogy fel is kukkantok a jó öreg battle.netre pár parti erejéig :). Változások itt, patch erre. (Thanks Lokids from SPyNEWS)
A világ egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülő gamershow-ján mindig pro-playerek tömkelege méri össze tudását, az adott játékban. A soron következő megmérettetés Szingapúrban lesz, aholis az alant szereplő versenyszámokban hirdetnek győztest a verseny végén. Íme a lista: - StarCraft: Brood War - Halo 2 - Warhammer 40K: Dawn of War - WarCraft 3: The Frozen Throne - Counterstrike: Source - Need for Speed Underground 2 - FIFA 2005 - Dead or Alive: Ultimate
A Blizzard egy olyan versenyt hirdetett, melyben Európa és Amerika válogatottja fog összecsapni StarCraft: Brood Warban. A dolog érdekessége, hogy eddig soha nem látott pályákon vívják majd a csatákat - ezeket a hadszíntereket a Blizzard december 2-án kiadja a publikumnak. Sajnos arról nem tudunk beszámolni, hogy magyar résztvevője is lenne a versenynek. További infó, csapattagok itt.
Akár hiszitek, akár nem, mind a Diablohoz, StarCrafthoz és hasonló korú csodákhoz a mai napig készülnek patchek. Nincs ezzel másképp a Dungeon Siege és a GPG sem, hiszen az RPG "sorozat" első tagjához megérkezett az 1.1.2-es javítás. A cuccost itt érhetitek el.
A NovaLogic egy béta verziójú mission editort adott ki a Joint Operationshöz. Gyakorlatilag a hagyományos pályaszerkesztő megfogalmazás tökéletesen ráillik a csomagra, ugyanis körülbelül úgy működik, mint egy WarCraft II-es, vagy StarCraftos pályaszerkesztő. Itt elérhetitek a cuccost.
Nagyban zajlik a WCG, és persze újabb morzsákat zsikerült bezsebelni. Találhattok alant néhány fontosabb linket, aholis interjúkat, meccseket, miegymást találhattok. Ja, és néhány új kép is előbukkant (még a pakolás időszakából) a'la G-San. Egészségetekre :) sc.replays.hu - StarcRaft: BroodWar morzsák war3.replays.hu - Warcraft III morzsák Képek @ CSMovie.hu Szervező interjú / Samu @ CSMovie.hu LFDD Klán interjú @ CSMovie.hu
Nem, meg csak veletlenul sem egy ujabb Age of Empires epizodrol van szo. Befaradtunk a GSC Game World (STALKER alkotoi) standjara, aholis volt szerencsenk kiprobalni legujabb fejlesztesuket. A Heroes of Annihilated Empires egy tovabbfejlesztett Cossacks enginere epulo fantasy strategiai jatek. Ugyan van meg mit fejlesszenek rajta, elmondasuk szerint egyertelmuen Starcraft gyilkos :) A jatek egyebkent teljesen 3D-s, minden, meg a legaprobb egysegek is 120 animacios fazisbol allnak. A honlapja mar el is indult, ahol tovabbi infokat, es gyonyoru kepeket talalhattok. Erre tessek.
Habár a két játék születését időbeli rendbe téve rájövünk, hogy a Blizzard kicsinye nem egy mai csirke; azt is tudjuk, hogy még ma is hihetetlen sokan játszanak vele. Az IGN csapata készített egy leírást, melyben az ő görbe tükrüket leshetitek meg a két játék egymással való szembesítését illetőleg. Az irományt itt találhatjátok.
Bizony, napjaink egyik legsikeresebb játékához, a StarCrafthoz is jönnek még ki patchek. Egész pontosan hozzá, és a Brood Warhoz egyaránt. Az új javítás verziószáma 1.11b. Ezen az oldalon levadászhatjátok mindkettőt...
A köznép fejében megragadt SC rövidítés már-már tövényszerűen takarja a Blizzard StarCraftját, de nem, itt nem erről van szó :) A Splinter Cell: Pandora Tomorrow sajtó-adatbázis gazdagabb lett egy animációval, melyet az Ubi Soft kedves emberei juttattak szét a világban mindenfelé. Nem mellékesen a játék ebben a hónapban készül a boltok polcaira. Klikk!
A Diablo I-II, StarCraft sorozatokban 1.10 a menő, azonban a Blizzard WarCraft III téren másféle módon taktikázik. Immáron a sokadik, 1.14b sorozatszámú patch érkezett meg a közkedvelt játékhoz. A battle.net fórumán is létezik egy topic róla, letölteni pedig úgy tudjátok, ha egyszerűen csatlakoztok a battle.net-re.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)