Ezekkel az újításokkal adná el nekünk ismét a GTA V-öt a Rockstar
Az újdonságok mellett fény derült a next-gen Grand Theft Auto V és Grand Theft Auto Online megjelenési dátumára is.
Az újdonságok mellett fény derült a next-gen Grand Theft Auto V és Grand Theft Auto Online megjelenési dátumára is.
Az ArenaNet pontosította, hogy mikor számíthatunk az MMORPG harmadik kiegészítőjére.
Nem a mai Gran Turismo 7 előadás az egyetlen, ami miatt ezen a héten érdemes lesz a PlayStation csatornát nézni.
Eredetileg 2021-ben kellett volna megérkeznie, de pár hónapot csúszott.
A Disney+ hazai startjának pontos dátuma még nem ismert, de legalább az árazása kiderült.
Már nem kell sokat várnod arra, hogy a lábatokra csatolhassátok a deszkákat, és a haverjaitokkal hódíthassátok meg a hófödte dombokat.
Még a tavasz folyamán elrajtol Master Chief történetének élőszereplős feldolgozása.
Babonás népségek körében nagy jelentőséggel bíró időpontra halasztották a Saber Interactive túlélőhorrorját.
Nincs már messze az új kiadás megjelenése, ráadásul az ára is baráti lesz azok számára, akik már beszerezték az alap verziót.
Érdemes lesz figyelni az előrendelőknek, mert ha nem lépnek időben, állhatnak a sor végére.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Tango Gameworks újdonsága csatlakozik a 2022 első negyedévében érkező játéklavinához.
Nem kell már olyan sokat várnunk arra, hogy megismerhessük Kate Walker történetének folytatását.
A Netflixre készült animációs sorozatra már csak pár hetet kell várni.
Ugyan a kiadó nem közölte még az időpontot, már több digitális üzlet is tudni véli, hogy mikor jön a folytatás.
A Moon Knight címszereplője, Oscar Isaac még a saját nevét sem tudja, és nagyon rossz bőrben van.
Túl bátor volt a GSC Game World, amikor jóval a megjelenés előtt kitűzte a fix dátumot.
A bejelentő trailer már a megjelenési dátumot is tartalmazta, ami közelebb van, mint hinnéd.
Hivatalos dátumot kapott a Samsung és az AMD közös munkájából születő Exynos chip bemutatója.
Egy játékkulcsokat árusító oldal már a megjelenési dátumot is tudni véli, így élesítette a szamurájos kaland PC-s portjának termékoldalát.
A hivatalos bejelentésig persze semmiben sem lehetünk biztosak a God of War Ragnarök kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)