RC Daredevil demó
A 3DFXMania honlapról letölhető az Daredevil című szórakoztató repülős játék kipróbálható demó verziója. Ennek mérete kb. 12MB és innen tudod letölteni.
A 3DFXMania honlapról letölhető az Daredevil című szórakoztató repülős játék kipróbálható demó verziója. Ennek mérete kb. 12MB és innen tudod letölteni.
Az IGN Xbox honlapra feltettek 3, elég rossz minőségű animációt, a Konami éppen fejlesztés alatt álló Air Force Delta II című repülős játékából, mely XBox játékkonzolon fog megjelenni.
Az SSI bejelentette, hogy nagy erőkkel dolgoznak egy teljesen új harci repülő szimulátor programon, a Lock On-non. Ebben a játékos rengeteg Amerikai és Orosz repülővel mehet majd. A cég, még ezév végéig ígéri a programot. Az első képek a játékból megtalálhatók itt.
A Gathering of Developers hivatalosan is bejelentette, hogy készül a Fly 2! című repülős játék. Olyannyira, hogy idén ősszel már meg is jelenik. Akit részletesebben érdekel a program, az látogasson el a hivatalos honlapra, vagyis ide.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)