League of Legends - így támad fel egy stílusos kalóz
Egy kalóz sosem hal meg, főleg, ha van nála egy kisebb zombiapokalipszis túlélésére is elegendő narancs.
Egy kalóz sosem hal meg, főleg, ha van nála egy kisebb zombiapokalipszis túlélésére is elegendő narancs.
Lezajlott a Dota 2 idei világbajnokságának első napja, így 4 csapattól már el is búcsúztunk. Köztük volt nemcsak az első International, hanem a tavalyi verseny győztese is.
Az izgalmakkal teli csoportkörök után ma végre hivatalosan is kezdetét veszi a Dota 2 idei világbajnoksága, ahol elképesztő összegekért küzdenek majd a játékosok.
Látszólag végleges változás történt a League of Legends bajnokainak sorában a történet legutóbbi fejleményeinek következtében.
Teemo, a League of Legends egyik legismertebb karaktere csak külsőleg ártalmatlan, aki már játszott ellene, tudja, milyen idegesítő lehet néhány képessége. És most erősebb is lesz.
Megállíthatatlanul dübörög a SMITE, a játékosok pedig ennek örömére egy remek ingyenes meglepetéssel gazdagodnak.
A Riot mobájának nagyon kritikus rajongótábora van, akik minden újdonságot szkeptikusan fogadnak.
A Blizzard pont egy hete mutatta be a Heroes of the Storm új karakterét, Leoric-et, de a Monk leleplezése előtt egy kicsit még a csontvázkirályt mutogatja nekünk, hiszen játszhatóvá vált.
A Valve bemutatta a legújabb stream szolgáltatását, amellyel sokkal közelebb kerülhetünk a Dota 2 The International meccseihez.
Egy új matchmaking módosításnak köszönhetően kevesebb az esély arra, hogy a gyakorlottabb játékosok átgyalogolnak rajtatok.
A League of Legendsben minden hős rendelkezésére álló, és a játék menetéhez nélkülözhetetlen Recall képesség egy mókás hibája miatt ideiglenesen leállította a rangsorolt játékot a Riot Games, míg ki nem javítják a bugot.
A Blizzard jó szokásához híven a megjelenés után is bőszen dobja ki az új tartalmakat MOBA játékához. Érkezik Leoric király.
A League of Legends játékosai sokáig arról voltak híresek, hogy nem igazán tudnak szépen együtt játszani, de a fejlesztők úgy gondolják, sikerült megoldaniuk a problémát, ami sokakat távol tartott az egyik legnépszerűbb MOBA-tól.
A Dota 2 világbajnokságához tartozó virtuális évkönyv eddig csak játékon belüli extrákat kínált, azonban ha elég pénzt és időt ölünk bele, megkaphatjuk a bajnokoknak járó díj kicsinyített mását is.
Egyre keményebbnek tűnik a Riot MOBA címének kalózos eseménye. Nem csak skinek, egy új térkép, de egy új mód is érkezik.
Még csak néhány napja került be a játékba, de a legtöbben már most kiverték a balhét amiatt, hogy túl erős a Butcher. De biztos ez?
Tovább hízik a legnagyobb Dota 2 bajnokság nyereményalapja, sikerült átlépni az utolsó mérföldkövet is.
Másfélmillió aktív játékos bizonyítja, hogy a Vainglory mind játékként, mind MOBA-ként kiemelkedően jó, és az iOS-esek után mostantól az androidosok is belemerülhetnek.
A Diablo univerzum mészárosa csatlakozik a Heroes of the Storm küzdelmeihez, és most egy videón nézhetitek meg, mire lesz képes a csatatéren.
Meglehetősen pörgős és akciódús játékmenetet ígér a Gearbox legújabb reménysége, erről pedig most ti is meggyőződhettek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)