Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 7775

[MOVIE] Quake 4 páros

Hír | 2005.09.16 23:10

Sajnos a Quake IV. nem hallat magáról olyan sűrűn, mint ahogy szeretnénk vagy legalábbis én szeretném, de most végre egy ponton megrepedt a jég és két bátor kis videó tudott a felszínre törni, hogy máris rávethessük magunkat. Az első összeállításban a multiplayer örömeit szemlélhetjük meg, míg a második a járműves mókába enged bepillantást. A két új múvi mellett megjelent jópár friss kép is, amelyek pedig itt lelhetőek fel. Thanks WP.

XBOX 360 Megjelenés!

Hír | 2005.09.15 23:23

Aki egy kicsit is aktívabban érdeklődik a konzolok iránt, az szinte 100%, hogy most is nap, mint nap fürkészi a netet friss infók után, hiszen most zajlik a "konzolosok E3-a" vagyis a Tokyo Game Show. A mai nap talán csúcspontja volt a sok érdekes játék mellett, mikor a Microsoft emberei fellibbentették a fátylat az XBOX360 megjelenésének pontos dátumairól. Az első NextGen gép a három potenciális piacnak számító kontinens közül először természetesen Észak-Amerikában fog a boltok polcain landolni November 22-én, majd meglepő módon a kisebb piacnak számító Európa következik a December 2-i időponttal, míg a hármakat Japán és Ázsia zárja December 10-vel. Európában két változatban lesz kapható az új konzol, egy szerényebb extrákkal bíró megközelítőleg 300 Euro-t kóstáló és egy full extrás 400 Euro-ért kapható kiszerelésben. A show további bejelentései között szerepeltek az XBOX360-ra hamarosan (2006. Januárig bezárólag) megjelenő játékok is, amelyek között több PC-re is kapható lesz majd, úgy mint a Ghost Recon Advanced Warfighter és sokunk favoritja a Need For Speed Most Wanted és természetesen hamarosan megjelenik az XBOX exkluzív Halo 3 is.

BiA: Earned In Blood GOLD

Hír | 2005.09.15 13:10

No, hirtelen aranylemezre került a Brothers in Arms: Earned in Blood is. A sorozat második epizódjában újabb háborús események közepébe csöppenünk, és ezúttal is a világmegváltó hőst kell eljátszanunk. Új fegyverek, járművek, multiplayer küldetések, egyjátékos missziók, illetve kooperatív játékmód vár az érdeklődőkre. Ha minden igaz, október 6-tól a boltokban lesz.

EverQuest II Desert of Flames érkezik

Hír | 2005.09.14 18:19

Az EverQuest II honlapjára felkerült a hír, mely szerint megjelent a játék Desert of Flames című kiegészítője. A változtatások közül lényegesebb, hogy a harcrendszer végre változásokon ment át és, hogy újabb tartalmakkal bővül a játék, valamint a játék tizenhármas számű frissítéssel együtt érkezik.

[MoD] Earth 2160 SuperStorm

Hír | 2005.09.14 09:06

Noha kiegészítéseket csak kitüntetett esetben szoktunk kihírezni, úgy éreztük ezt is érdemes tudtotokra adni. Ezúttal a Zuxxez csapata adott ki egy hivatalos MODot, a nemrégiben megjelent Earth 2160-hoz. Az apróság új csapatot, forrást, és időjárást ad a játékhoz. AKit érdekel, a 3DGamers oldaláról bármikor letöltheti.

'Reggelt...

Hír | 2005.09.14 06:19

Kellemes szerda reggelt. Tegnap este a BL-fordulókban született néhány érdekes eredmény, de azt hiszem a legmeglepőbb az egyébként figyelemreméltó szereplést bemutató Lyon otthonában született, ahonnan a Real Madrid összesítésben egy hármassal távozott... No, jöjjenek a hírek.

Két rendőr érettségi előtt beszélget: - Te, én biztos megbukom. - Na ne hülyülj! - Dehát nem értem ezt a matekot! - Ne bomolj, hát csak az összeadást kell megtanulni. - No ez az. Most mondd meg, hogy lehet az hogy: 5 - 7 + x = 0. - Pedig ez tényleg egyszerű. Na figyelj, elmagyarázom: öten utaznak az autóbuszon. Mikor beér a megállóba, leszállnak heten. Na, mennyinek kell felszállni, hogy üres legyen a busz?

[MOVIE] Brothers in Arms: EiB

Hír | 2005.09.13 06:26

Visszatér a Brothers in Arms láz, amelyet most az Earned in Blood alcímmel kiegészült pakkról készült videó erősít tovább. Egy kicsinyke animról van szó, mindösszesen 8 megába sűrítve. A videó a sztorivonal fedőnevet kapta, így vélhetően arról próbál rövid bemutatást adni. Az érdeklődők erre klikkeljenek.

Cyberlore profilváltás

Hír | 2005.09.12 07:38

A Gamecloud információi szerint a Cyberlore fejelsztőcsapat profilt vált és ennek érdekében tagjainak egy része el is hagyja a céget. Olyan játékokat köszönhetünk nekik, mint a Majesty, néhány MechWarrior 4 kiegészítés, vagy a Playboy: The Mansion. A cég alkalmazottainak kétharmadát útjára bocsátották, két okból kifolyólag. Az egyik a Hip Games kiadó összeomlása (ők adták ki a Playboyt), a másik pedig Jay Adan marketingvezető szerint az, hogy a cég elesett egy fontos szerződéstől. A profilváltás ezért vált szükségessé. Mostantól "komoly játékokat" fognak készíteni, vagyis nem a szórakoztatóipar részére, hanem például tréning programokat a kormány részére.

Újabb Sims 2 kiegészítő

Hír | 2005.09.12 07:28

Még meg se jelent a The Sims 2 második kiegészítője, az Éjszakák, már megérkeztek az első információk a harmadikról, amelynek még nincs is meg az alcíme. Annyit tudni eddig, hogy a pénz körül forog majd a világ. Építkezési cég, étterem, éjszakai klub, vagy otthoni munka formájában élhetjük majd ki magunkat. Meg kell fontolni, hány alkalmazottat foglalkoztatunk, ha nem vagyunk velük megelégedve, akár ki is rúghatjuk őket.

Joint Ops csomagot terveznek

Hír | 2005.09.11 12:24

A NovaLogic bejelentette, hogy tervezi a Joint Operations: Combined Arms kiadását, mely csomagban megtalálható lesz a Joint Operations: Typhoon Rising című FPS a kiegészítőjével a Joint Operations: Escalation-nel együtt. A kollekció megjelenése egyenlőre ismeretlen, állításuk szerint "hamarosan érkezik".

[MOVIE] Asterix & Obelix XXL 2

Hír | 2005.09.10 11:24

Az Atari egy trailer párost dobott ki a francia fejlesztőgárda az Etranges Libellules Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum című képregény inspirálta, harmadik személyű akciójátékából. A filmek kicsivel több mint egy percen keresztül mutatja be a különböző pályák akció jeleneteit. A két filmet itt és itt találjátok.

[MOVIE] Brothers in Arms: EiB

Hír | 2005.09.10 10:43

Egy újabb videó látott napvilágot a Gearbox Software berkein belül készülő Brothers in Arms: Earned in Blood című II. világháborús, taktikai, FPS folytatásból. A trailernek köszönhetően újabb részletek derülnek ki, egészen pontosan a testvériség és a csapattagok szerepét mutatja be játékbeli képekkel, valamint egy interjú is helyt kapot benne a gearboxos John Antallal és az író Mike Neumann-nal. A filmet itt találjátok.

'Reggelt...

Hír | 2005.09.08 08:43

Húúú, izé, nem is tudom mit mondjak. Igazából nem nagyon van mondandóm, lévén egy igen fontos kis letöltés vár kedves mindannyiótokra. Kijött ugyanis egy demó, egy stratégia... hármas van a végén :) Najó, mindjárt adom. Pillanat.

Kohn úr, az optikus, egy jól menő üzlet tulajdonosa. Tanítja a fiát, hogyan kell kiszolgálni a vevőket: - Ha elkészült a szemüveg, akkor mondd a vevőnek, hogy 10 dollárba kerül. Meglátod, hogy grimaszol-e vagy nem. Ha nem grimaszol, tedd hozzá: a keret, a lencse még 10 dollárba kerül. Ha még mindig nem változik az arckifejezése, akkor közöld vele: darabja.

[MOVIE] Total Overdose klipek

Hír | 2005.09.07 10:53

Három rövid videóklip érkezett a Total Overdose-ból, amely egy Közép-Amerikai harmadik személyű akciójáték. A kedvetekért összecsomagoltuk őket egy fájlba, így aztán nagyon könnyen hozzá tudtok jutni.

Total Extreme Wrestling 2k5 dátum

Hír | 2005.09.07 10:43

A Grey Dog Software örömmel jelentette, hogy Total Extreme Wrestling 2005 című menedzselős játéka október 6-tól exkluzív módon letölthető lesz a honlapjukról mintegy 35 dolcsiért. E játékban a bírkózás áll a középpontban, a cél, hogy sikerüljön iparmágnássá válnod, s ehhez a legtöbb eszközt igénybe is veheted. Szeptember végén egy demóval is kedveskednek majd.

[DEMO] Esti páros

Hír | 2005.09.06 21:33

Bár már elég régi játékról van szó, a Shrapnel Games és a ProSimCo most mégis úgy döntöttek, hogy kiadnak egy frissített játszható demót a Armored Task Force című ultrarealisztikus, háború játékukhoz. A demóban helyt kapott két küldetés is, melyek a californiai Death Valley-ben játszódnak. Ezzel egy időben egy patch is napvilágot látott, mely az 1.06-os verzióra frissíti a game-et. Aki szívesen nosztalgiázna, illetve csak kipróbálná az innen letöltheti a demót, a teljes verzió tulajdonosai pedig innen tölthetik a patchet. Ezzel egyidőben ezen két cég kiadta a Raging Tiger: The Second Korean War című játékuk ugyancsak frissített demóját, valamint teljes verziójához ugyancsak elérhető egy patch, mely ebben az esetben az 1.15-ös verzióra frissíti a már meglévő játékot. Ennek a játéknak demójához fáradjtaok erre, míg a javításért erre.

Új Carmageddon törölve

Hír | 2005.09.06 13:01

Sajnálatos, de a GamesIndustry.biz értesülései szerint törölték a legújabb Carmageddon-t. Az immáron két éve, a Visual Science irodájában fejlődő alkotás elvileg idén jelent volna meg, de egyelőre ismeretlen okokból úgy fest nem lesz belőle semmi - vagy legalábbis nem ennél a csapatnál. Amit lehet, további információkkal is szolgálunk.

Dikanka - Gogol kalandjátéka

Hír | 2005.09.06 12:57

Az orosz fejlesztő Step Creative Group bejelentette Evenings on a farm near Dikanka címmel készülő 2D-s kalandjátékát, amely a híres Nyikolaj Vasziljevics Gogol hasonló című művét veszi alapul. Számos fejtörőt kapunk majd a készítők jóvoltából, ám egy odavetett megjelenési dátumon (2005 vége) és néhány képen kívül egyelőre semmi többet nem tudunk. Thanks Advanturegames.uw.hu.

[MOVIE] Asterix & Obelix XXL 2

Hír | 2005.09.06 12:17

Az Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum egy harmadik személyű platform akciójáték-folytatás, mely a francia Etranges Libellules berkein belül készülget. Most végre kiadták az alkotás első videóbemutatóját, amely másfél perc hosszúságú és alant tölthetitek.

[MOVIE] StarSiege: 2845

Hír | 2005.09.03 11:44

A StarSiege: 2845 egy, a StarSiege univerzumban játszódó szimulációs harci játék, melynek megérkezett az első videója. Fontos megjegyezni, hogy a benne látható jelenetek az alfa tech verzióból származnak, szóval még csak nem is béta. További információkat a játék fenti honlapján olvashattok.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)