Dragon Age III - Súlya lesz minden döntésünknek
A BioWare ígérete szerint a Dragon Age sorozat harmadik részét a játékosok véleményét figyelembe véve fejlesztik.
A BioWare ígérete szerint a Dragon Age sorozat harmadik részét a játékosok véleményét figyelembe véve fejlesztik.
A Gearbox feje szerint a megjelenés előtt álló konzolon lesz a legjobb régóta várt sci-fi akció-horror.
Ezt és nem kevesebbet állította a kenyerét most indie fejlesztőként kereső egykori IGN főszerkesztő egy interjúban.
Hosszú távra tervez a gyártó a Japánon kívül most debütált hardverrel.
Divatos téma előhozni manapság a PC-s kalózkodást, mint minden baj forrását. (egyesek szerint a globális pénzügyi világválság is innen ered :)) Most a Reckoning vezető designere fejti ki a véleményét a témában.
A kalózkodás elleni harc új fejezetéhez érkeztünk - vitaindító írás következik a témában.
Ennyit, és nem kevesebbet állít Fredrik Wester, a Paradox Interactive első embere.
Csütörtök van, élőben jelentkezünk, hogy jól kikérjétek a véleményünket. Ráadásul most egy egészen exkluzív élmény-ajándékot is nyerhettek tőlünk.
Sokféle hírt, érdekességet, pletykát és szubjektív véleményt írtunk le az évben. Lássuk, melyek voltak a legolvasottabbak januárban és februárban.
Nagyon kedvező véleményeket kapott a Dungeon Defenders, amely igen jópofa multis Castle Defense klón.
Értékeld a Meexgames.hu webshopjában megtalálható játékokat és vidd haza az értékes nyereményeket.
Dan Greenawalt, a Turn 10 vezére beszélt a benyomásairól.
Elstartolt a régóta várt játék, de a jelek szerint megoszlanak a vélemények.
Még mindig erősen megoszlanak a vélemények a Devil May Cry széria legújabb részével kapcsolatban.
Lejárt az embargó, ezért sorra jelennek meg a Deus Ex: Human Revolution-t méltató kritikák. Hogy jól sikerült-e? A sajtó egyöntetű véleménye szerint igen.
A Civilization sorozat szülőatyja elmondta, hogy eszük ágában sincs elhanyagolni a PC-t.
Megoszlanak a vélemények a 15 éve várt Duke Nukem Foreverről - van aki imádja, van aki gyülőli.
Az Electronic Arts főnöke elmondta véleményét a mozgásérzékelésről.
Az Eidos egykori fejese szerint a jövőben csak a legjobb AAA-kategóriás konzol címek és a facebook játékai jelentik majd a kínálatot.
Újabb szakdolgozat író kérte segítségünket - a jó GameStaros pedig ott segít, ahol tud.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)