Gondban lehetünk, ha megtelik a PlayStation 5 tárhelye
A jelek szerint ugyanis nem lehet PS5-ös játékokat elmozgatni a konzolban lévő SSD-ről.
A jelek szerint ugyanis nem lehet PS5-ös játékokat elmozgatni a konzolban lévő SSD-ről.
Todd Howard elismerte, hogy rengeteg munkával jár majd, és nem tudni, meddig tart, de minden korábbinál nagyobb evolúciós lépés következik a Bethesda játékait hajtó Creation Engine életében.
Azonban David Cage is tisztában van azzal, hogy nem csak a gépben lévő alkatrészek a fontosak.
A Rockstar Dundee-ban lévő irodavezetője talált meg egy igazi relikviát még a széria kezdeti időszakából: a 21 éves GTA bor komoly kincsnek számít.
Gálameccsek és felkészülési mérkőzések alkalmával mondogatják az edzők, hogy nem az eredmény a legfontosabb, és ugyanez a mentalitás árad a Pro Evolution Soccer idei kiadásából, amely voltaképp csak egy frissítés.
Több Serious Sam játék kiadása után a cég úgy döntött, hogy bekebelezi a Croteamet.
Eltelt néhány hét a megjelenés óta, időközben vaskos patchek is érkeztek hozzá, de sajnos hiába halogatjuk, lassan szembe kell néznünk a ténnyel, hogy nem lesz már ennél jobb játék a Serious Sam 4. Sóhajtsunk!
Nyolc év után visszatér a King Arthur sorozathoz a NeocoreGames, és ezúttal a közönséget is bevonja.
A jelek szerint a probléma nem csak egyfajta kontrollert érint.
A Knight Fever egy kifejezetten nehéz akadálypályának ígérkezik, ami ki fogja szórni a játékosok nagyját.
Ismét pusztít a Joker kártevő Androidon, ezúttal a fertőzött appok prémium szolgáltatásokra iratkoznak fel a felhasználók tudta nélkül.
Kevesebb mint egy hét múlva vadonatúj tartalmakkal bővül a Mediatonic népszerű játéka.
Tegnap bemutattuk nektek a Fall Guys babjainak sötét titkát. Mára kiderült, hogy az alkotók nem értenek egyet a kérdésben. A káosz hamar eszkalálódott.
Annak ellenére, hogy PlayStation 4-en ingyen szerezhették be a Plus előfizetők, nagyon sok bevételt hozott a Mediatonic játéka.
A Mediatonic koncepciós művésze elképzelte, hogy milyen anatómiával rendelkeznek a rohangáló babok az aranyos külső alatt. Nem, ezt nem akartuk tudni.
Az ember nem gondolná, hogy egy olyan játéknak van sztorija, amiben fejetlen, bombakezű embereket kell lelőni, a Serious Sam 4 viszont pont ezt bizonyítja.
A Vergilt játszható karakternek megtevő Special Edition csak PS5-re és Xbox Series X-re jelenik meg, a hatás nem maradt el.
Elvileg megvan, Hangya és Darázs kivel fog legközelebb összecsapni a mozikban, Kang viszont egy olyan különleges gonosztevő, aki később nagy hatással lehet az egész filmes univerzumra is.
Az ilyen megoldások talán még a bannolásánál is jobban fájnak azoknak, akik nem megengedett eszközökhöz nyúlnak a Fall Guysban a hőn áhított diadal érdekében.
A Naughty Dog fejlesztői még egy ilyen apróságra is elég nagy figyelmet fordítottak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)