Amikor A Gyűrűk Ura forgatási helyszínén tartod az esküvődet és egyszer csak megjelenik maga Frodó
Elijah Wood felejthetetlenné tette egy pár egyébként is felejthetetlen napját.
Elijah Wood felejthetetlenné tette egy pár egyébként is felejthetetlen napját.
Mondjuk napra pontos dátuma még mindig nincs a Roviónak, de már tuti nem fog késni.
Verekedős játékokhoz fejlesztett kontroller, fejhallgató és gamerszék is helyet kapott a kollekcióban.
Az Alphabet és a Google szerint hiba volt az előző adminisztráció nyomására elhallgattatni a kritikus hangokat.
Pletykák szerint Anna esküvője és egy titokzatos új családtag várható a folytatásban.
A tévés műsorvezetőből lett podcaster egy, a közösségi médiában terjedő összeesküvés-elméletre támaszkodva faggatta az OpenAI vezetőjét.
Kicsit vicces, hogy ezt meg kell erősíteni, de már ez is valami.
Ramsey nem igazán foglalkozik a The Last of Us sorozatottal kapcsolatos online diskurzussal, hiszen nem igazán tud vele mit kezdeni.
Finoman fogalmazva Denzel Washingtont nem különösebben hatja meg az eltörléskultúra.
Szinte mindenkire gondolt a Microsoft az aktuális Xbox Free Play Days játékainak kiválogatásakor.
A vállalatvezető a világ legokosabb AI-jának nevezte a programot, melynek előző változatát nemrég antiszemita összeesküvés-elméletek terjesztéséért és Hitler dicsőítéséért állították le ideiglenesen.
Jeff Bezos és Lauren Sanchez mesés esküvője Velencében nemcsak hírességeket, de dühös aktivistákat is vonzott.
A gyártó szerint a Crusher PLYR 720 már 4D hangot kínál a vásárlóinak.
Szeretnénk mi azt mondani, hogy a címbe foglaltak ritkán fordulnak elő, de mind tudjuk, hogy az hazugság lenne.
Egy nagyszabású összeesküvést leplezhettek le egy nyomozóiroda munkatársának bőrében.
Az USA védelmi minisztériuma dezinformációval igyekezett elterelni a figyelmet titkos fegyverprogramjairól.
A Wizards of the Coast fogja kiadni Stig Asmussen és a Gian Skull csapatának történetfókuszú akció-kalandjátékát.
Az idei Skulls Showcase is egy halom újdonságot tartogatott, íme minden bejelentés egy helyen.
A merülésekkel és roncskutatással foglalkozó Deep Wreck Divernek sikerült nyélbe ütnie egy nagyon izgalmas üzletet.
Kosárrajongóknak és kalózlelkületű játékosoknak kedvez ezen a hétvégén a Microsoft.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)