A Sonic Rumble egy igazi mobilos katasztrófa. A játék maga lehet, hogy rendben van (az App Store-ban 4,8-at adtak rá a korai tesztelők), de a megjelenése körül komoly kavarások történnek. A projektet tavaly jelentette be a Sega és a Rovio, de az eredetileg tervezett 2024-es téli megjelenés nem jött össze, így 2025 tavaszára csúszott a projekt.
Ezt a meghatározást egy konkrét dátummal is aláhúzták, és nem sokkal később megígérték, hogy 2025. május 8-án megjelenik majd a játék. Nyolc nappal előtte szólt a Sega, hogy "bocs, mégse", mivel aggódtak a minőség miatt. Mindezt úgy, hogy egyébként olyan kisebb régiókban, mint Uruguay, Belgium és Ausztrália elindították a mobilos változatokat már 2024. nyarán.
A "soft-launch" periódus alatt felmerültek aggályok a fizetős elemek miatt, de még így is magas értékeléseket kapott a játék azokban a régiókban, ahol az elérhető volt. A globális megjelenés ennek ellenére sem jött össze, de most kaptunk egy újabb ígéretet: 2025. novembere. Pontos napot nem árultak el, de ezen a ponton kár is bízni bármiben.
Maga a játék egyébként egy Fall Guys-szerű battle royale Sonic karakterekre építve, és elérhető lesz mobilokon és PC-n. Aki szereti az ügyességi, többjátékos versenyzést, az jó eséllyel élvezni fogja.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.