Impact Winter - késik a Bandai Namco túlélőjátéka
Az eredeti terv szerint két hónappal a bejelentése után megjelent volna az Impact Winter, de amint nemrég bejelentették a készítők, ehhez képest egy keveset halasztaniuk kellett.
Az eredeti terv szerint két hónappal a bejelentése után megjelent volna az Impact Winter, de amint nemrég bejelentették a készítők, ehhez képest egy keveset halasztaniuk kellett.
A Bandai Namco egy igencsak érdekes projektet támogat kiadóként: az Impact Winter a túlélőjátékok sorát bővíti, de nem a szokványos fajtából való, hiszen konkrét célja van.
A videóban 60 fps mellett, fullHD minőségben tekinthetjük meg az Impact nevet viselő pályát, amiben rövid bemutatót is kapunk a Gears of War 4 multiplayerből.
Lassan tényleg eljutunk arra a pontra, hogy minden érzékszervünket csapdába ejtik a virtuális valóságok.
A Stardust Galaxy Warriors egy kicsit olyan, mint a Space Impact vagy a Resogun, csak űrhajó helyett harcosokkal szállunk.
Az SNK Playmore két új címet védetett le Japánban, ez pedig felér egy félhivatalos bejelentéssel. Úgy látszik, a verekedős játékok egyik legsikeresebbike hamarosan visszatér.
Nem is olyan régen jelent meg a negyedik generációs Haswell rendszer, ami megfelelő alaplappal társítva tartogathat meglepetést. Plusz fps-ek nyomába eredtünk az Asus apró deszkájával.
Örvendetes lépésre szánta el magát a Capcom: legnépszerűbb arcade címeit lemezes formában is megjelenteti, így végre az is hozzáférhet, aki eddig nem tudott.
"Hű de jó lesz!" - mondják a készítők, de a megjelenésig azért csak módjával örüljünk.
Az első hivatalos játékmenet videóban szemügyre vehetjük az Impact Engine-t.
Az egykori Amigás legenda mai leszármazottja multi játékmódokkal is jelentkezik.
Tavaly még csak Xboxon jöt ki az egykori Team 17 legenda új fejezete.
Az eddig Xbox exkluzív Alien Breed remake végre PC-re megérkezik.
A Midway Games játékkiadó bemutatta legújabb szerzeményét: többéves megállapodást kötött a TNA Entertainmenttel, melynek értelmében Total Nonstop Action Wrestling alapjaira épülő játékokat fejleszt (kézi)konzolra és PC-re. Az első alkotás TNA iMPACT! (nem végleges) címmel valamikor 2007-re várható.
A Koenig Bros kiadta a Virtual Impact kipróbálható verzióját, mely mindössze 30 megát nyom. Gondolom nem túl sokan ismerik, így elmondom, ez az űrben akarna játszódni. :) Nade, most akció és klikk ide!
A Reuters-nek az Impact Pictures elárulta, hogy már dolgoznak a népszerű Dead or Alive című játék mozi változatán. Az Xbox-on több változatban is napvilágot látott női bunyósokra összepontosít majd a film :) - dúskeblűek RULZ :D A 30 millió dollár összköltséggel készülő film 2004 őszén kerül vetítésre. Annyit érdemes még tudni az Impact Pictures-ről, hogy ők készítik a Driver, illetve a Resident Evil 2 film adaptációit is...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)