A chipek legalább 50 százaléka hazai gyártású kell legyen a kínai adatközpontokban
Kína csökkenteni szeretné függőségét az amerikai technológiától a mesterséges intelligencia versenyében.
Kína csökkenteni szeretné függőségét az amerikai technológiától a mesterséges intelligencia versenyében.
A rendező szerint már a gyártási ütemezésen dolgoznak, a forgatás pedig hamarabb kezdődhet, mint sokan gondolták.
Az MIT és a Duke Egyetem kutatói mesterséges intelligencia segítségével fedeztek fel egy olyan adalékanyagot, amely négyszer erősebbé teszi a műanyagokat, így hosszabb élettartamot és kevesebb hulladékot eredményezhet.
Ha már a CGI-ből hiányzott a lélek, akkor mi lesz ezután?
Tekintettel arra, hogy ki felelt volna a gyártásért, mi nagyon sajnáljuk, hogy a projekt a kukában landolt.
A Der Tiger az Amazon MGM Studios első német gyártású filmje.
Ugyanakkor úgy tűnik, hosszútávon megtérülhet a befektetés.
A duplikált tartalmakat hátrébb sorolja az algoritmust és a monetizáció is elveszíthető.
Valószínűleg gyártási hiba miatt gyulladt ki és olvadt meg az RTX 4060 Ti.
A Dishonored fejlesztői 2024 végén léptek teljes gyártási fázisba, de a megjelenés még messze van.
Gyártási nehézségek és alacsony érdeklődés miatt döntött a halasztás mellett a vállalat.
A ForgeStar-1 a SpaceX rakétájával emelkedett a világűrbe, hogy ott kezdjen el félvezetőket gyártani a kvantumszámítógépek és AI adatközpontok számára.
Már akár te is kipróbálhatod a The Artifactory demóját.
A 2025-ös Ki Mit Tube szomorú lenyomata az internetes tartalomgyártás jelenének, ahol egyre több dologból veszik ki a lélek.
A japán techóriás szép csendben kiszervezte partnereinek az Xperia készülékek gyártását.
A Computex 2025 egyik legmeghökkentőbb bejelentése kétségkívül az ASUS nevéhez fűződik: a vállalat bemutatta az iparág első, sorozatgyártásra szánt 3000 wattos tápegységét.
Amíg a fejlesztők próbálnak megállapodni egy hivatalos plüssfigura legyártásáról, addig rajongói verziók és AI csalások lepik el az internetet.
A gyártást már valaki másra hagyná, de a második rész újdonsága rengeteg kaput nyithat a franchise előtt.
100 Zeroes néven fut a techóriás filmes és tévés kezdeményezése.
Meggyőződése, hogy haldoklik az amerikai filmgyártás, és csakis így lehet Hollywoodot kirángatni a gödörből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)