Sea of Thieves - az effektek mögött
A Rare kiadott egy rövidke videót, amivel betekinthetünk az effektekkel kapcsolatos háttérmunkákba. Akarod tudni, hogy mitől repülnek a deszkák?
A Rare kiadott egy rövidke videót, amivel betekinthetünk az effektekkel kapcsolatos háttérmunkákba. Akarod tudni, hogy mitől repülnek a deszkák?
Ebből a videóból az is kiderül, hogy gyakorlatilag az összes történelmi dráma előzetesét egy sablonba be lehet dobálni, a megfelelő vágással és effektekkel pontosan ugyanazt az eredményt kapjuk. Viszont most meg akarjuk nézni a Gyalog galoppot.
Az utóbbi évek legemlékezetesebb kaszkadőri munkáját hozták össze az új Mad Max filmben, mindezt pedig az is igazolja, hogy a CGI utómunka nélkül is fenomenális látványt nyújtanak ezek a jelenetek.
A filmes illúziókhoz kevesen értenek annyira, mint az Industrial Light & Magic csapata, most pedig azt is megnézhetjük, hogyan keltette életre a csapat a Star Wars: Az ébredő Erő világát.
A Battlefield 1 nem csak látványos, hanem hangeffektek is kifejezetten rendben vannak, most pedig megtudtuk, hogy miért simogatják annyira a fülünket az eldördülő puskák.
A Deadpoolra nem foghatjuk rá, hogy látványfilm, mégis voltak benne olyan effektek, amiken örömmel legeltettük a szemünket. Most láthatjuk azt is, hogyan hozták ezeket össze.
Egy zseniális videóban nézhetjük meg, melyik filmek mutatják a legjobban, hogy a CGI nem egy mindenre tökéletes megoldást jelentő varázspálca és olykor bizony a számítógépes effektek is elég béna hatást keltenek.
A Valve pöccintett egyet a varázspálcával, és úgy felújította a Counter-Strike: Global Offensive-et, hogy az még mai szemmel nézve is szép.
Több mint fél tucat cég dolgozott a Deadpool film látványvilágán. Most a munkálatok során rögzített pillanatokból nézhettek meg egy összeállítást.
Még javában készül a Doom 64 feltámasztásával kecsegtető projekt. A lelkes fejlesztő most a felújított fényeffekteket mutatta be.
A Star Wars: Az ébredő Erő forgatásánál természetesen elképesztő mennyiségű speciális effektet alkalmaztak, azonban ahol csak lehetett, megépítették a díszletet.
Részletes videóban mutatkozik be az Assassin's Creed Chronicles: India. Megnézhetjük a főhős eszközeit, a különböző zónákat, és a látványos effekteket is.
Űrséta, robotok, dínók, ezek mind mind a digitális technika segítségével készülnek, de gondoltad volna, hogy sokszor még a hétköznapi dolgokat is CGI helyettesíti?
A Forza Motorsport 6 a sorozat korábbi részeihez hasonlóan azt ígéri, hogy versenyzés közben szilárdan tartja a 60 FPS-t, ami pedig a demó alapján az új effektek bekapcsolásakor sem esik lejjebb.
A Mad Max: A harag útja akciójeleneteinek velejét egyértelműen a kaszkadőrmutatványok adják és csak picit tesznek hozzá a speciális effektek. De mi van, ha utóbbiakat kivonjuk az egyenletből?
A Mad Max: A harag útjában valódi autókat robbantanak fel, de ez nem azt jelenti, hogy a készítők nem használtak speciális effekteket.
Ha ezek a speciális effektek nem nyűgöznek le, akkor nem tudjuk, mi lehet rá képes. Az egyszer biztos, hogy a Transformers 4-ben használt animációk több rétegből állnak, mint a film története.
Nem tudjuk, hány menetet kell játszani egy verekedős játékkal, hogy így be tudd tanulni az effekteket, de az biztos, hogy ez a srác már túl van néhányon. És még a széttörő dobozok hangját is tudja.
A 20th Century Fox elcsúsztatta a Hitman: Agent 47 című film premierjét, hogy tovább csiszolhassák a speciális effekteket. Az érzéseink továbbra is vegyesek.
Kiszivárgott néhány Assassin's Creed Unity kép, amiken láthatjuk, milyen extra effektekre csodálkozhatnak rá azok, akiknek Nvidia kártya van a gépében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)