A Far Cry 6-ban is van alternatív befejezés, így lehet a játékot 1-2 óra alatt lezavarni
Egy ponton dönthetünk úgy, hogy inkább mégsem küzdünk Yara megmentéséért.
Egy ponton dönthetünk úgy, hogy inkább mégsem küzdünk Yara megmentéséért.
A szemfüles rajongók kiszúrhattak két Hulkra utaló easter egget is a Marvel's Wolverine első kedvcsinálójában.
A rajongóknak érdemes újranézni Tom Hiddleston szériáját, mert nem vettek észre mindent.
A Half-Life 1 co-op kiegészítőjében van egy mókás apróság, amit egészen eddig senki sem talált meg.
Valaki talált egy játékbeli listát, amelyen két jól ismert név is olvasható.
Figyeld mától alaposan a GameStar Online cikkeit, mert különböző, Rick és Morty easter eggeket rejtünk el bennünk, és ha megtalálod őket, máris pályázhatsz a számos izgalmas jutalomra!
Több mint 20 éves hagyományt folytat az Insomniac Games.
Ismerős tárgyba bukkanhatnak a Marson bóklászó Shepardök.
Az első Xbox egyik fejlesztője elmondta, hogy hogyan varázsolhatunk elő egy easter egget a konzolból.
Most sikerült teljesen feloldani a rejtélyt, melyet egy fejlesztő jó pár évvel ezelőtt dugott el.
A zombis mód fejlesztői szerint csak kevés játékos találta meg a rejtett dolgokat, így a jövőben rájuk is gondolni fognak.
Viszonylag kevesek találtak rá a meglehetősen méretes easter eggre.
Eddig is láttunk fura tévéreklámokat a WandaVision sorozatban, de a legutóbbi részben tónust váltottak ezekkel az easter eggekkel.
A film rendezője, Rian Johnson is dicséretét fejezte ki.
Idő kellett neki, de végre valaki rájött, hogyan lehet előhívni ezt a The Last of Us easter egget.
Sok easter egget megtaláltunk már az Assassin's Creed Valhallában, de erről eddig még nem tudtunk.
Sok mókás kikacsintást rakott a CDPR a Cyberpunk 2077-be, nekünk ez az egyik kedvencünk.
A jelek szerint az Odaát két sztárját pont egy Comic Conon érte utol a világvége.
Csak tegnap érkezett meg a Rebirth Island a Call of Duty: Warzone-ba, de az elszánt játékosok már most elkezdték megfejteni a rejtélyeit.
A League of Legends szemfülesebb játékosai kiszúrhattak egy érdekes szöveget a Ubisoft vikinges játékában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)