Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 620

Microsoft E3-as felhozatala

Hír | 2002.05.22 22:11

Az E3 nyitónapján a Microsoft állt ki elsőként a nagyközönség elé s mutatta be részletesen a fejlesztés alatt lévő játékait. A sort természetesen az Ensemble Studios Age of Mythology-jával nyitották meg a szervezők. A játék szépen halad a megjelenés felé, kinézete egyre precízebb és a játékmenet is kényelmesebb lett. Ezen kívül láthatta a nagyvilág a Turbine Engine G2-t is futni az Asheron’s Call 2 alatt. A program még messze van a béta fázistól, de már most rengeteg újdonsággal kecsegtet. A fejlesztők (Turbine Entertainment) a harcrendszerükre a legbüszkébbek jelenleg. A Combat Flight Simulator 3 is szépen fejlődik, a Flight Simulator 2002 fizikai engine mellé egy teljesen új grafikai motort terveztek a fejlesztők, mely állítólag rendesen helytállt a bemutatón. A játék lényegében ugyanazt kínálja, mint az elődei, így az ecsetelgetésekbe most nem mennék bele. Annál inkább érdemes viszont szót ejteni a Freelancer-ről, melyet már másodszor láthatunk a los angeles-i parádén. Ez az a játék ugyanis, melyben kedvünkre fedezhetjük fel a világűrt és a bolygóit kalóz vagy akár kereskedő szerepében. A grafika egyre szebb az összetettség pedig már szinte a maximumon van. Az Impossible Creatures is bemutatásra került. A különféle vadállatok irányítgatása egy idegen szigeten ígéretes alkotásnak tűnik az előzetesek alapján. A Links 2003 hozza a szokott színvonalát, ismét egy profi golfprogramot kapunk a kezünkbe, míg a Mechwarrior 4: Mercenaries már csak egy lenyúzott rókabőr a Mech fanoknak. Aki szemfüles volt az még észrevehette a Zoo Tycoon kiegészítőjét, a Dinosaur Digs-et, mely egyébként már kapható a boltokban. A bemutató utolsó nagy fénypontja Rise of the Nations volt, mely a Civilization és az Age of Empires kellemes egyvelege kíván lenni és a bemutató zárásával ennek az esélye csak növekedett. Hát ennyi volt az idei E3-on a Microsoft, jövőre ismét találkozhatunk velük!

Újabb GTA 3 képek!

Hír | 2002.05.21 19:39

Nincs megállás a napokban megjelent GTA 3 háza tájékán sem. Eltekintve attól, hogy a progi már némely boltban kapható, újabb screenshotok láttak napvilágot (méghozzá elég nagy felbontásban). A képek megtekintéséhez klikkelj ide.

Mobile Forces GOLD

Hír | 2002.05.11 19:29

A Rage Software legfrissebb jelentése szerint teljesen elkészült Mobil Forces nevezetü csapat orientált akciójátékuk. Ha minden igaz, Európában május 31-étõl kapható...Ha megismerkednél vele, látogass el a hivatalos oldalára!

Japán Halo Trailer

Hír | 2002.04.18 10:08

Hamarosan a föld egyik legnagyobb piaci forgalmat lebonyolító "világában", japánban is kapható lesz a Microsoft legfőbb aranytojást tojó tyúkja, a Halo Xbox-os változata. Ebből került elő most egy animáció, melyet itt szemlélhettek meg (kicsit nehéz "hozzájutni", de akit érdekel, csak küzdjön érte... :D).

Olcsóbb lesz az Xbox!

Hír | 2002.04.18 10:01

A legfrissebb jelentések szerint, európában hamarosan olcsóbb lesz a Microsoft március 14-e óta kapható játékkonzolja. A szoftveróriás megpróbálja úgy népszerüsíteni gépét, hogy az eredeti 479-ről, 300 euró alá csökkenti gépének árát. Akik a korábbi áron vásárolták meg, azok különféle akciókban vehetnek részt, melyekben játékokat, kiegészítőket olcsóbban kaphatnak meg.

Kapható a Nomad 3

Hír | 2002.04.16 23:02

A Creative jelentése szerint már bárki megvásárolhatja Nomad nevezetü készülâkük legújabb, 3-as változatát. Ez egy hordozható, fõleg MP3 lejátszó, melybe ezúttal 20GB-s merevlemez került (ez hozzávetõlegesen 22 órás nótázást tesz lehetõvé). Ha jobban érdekel a dolog, klikkelj ide!

Nyakunkon az UT2003 demo

Hír | 2002.04.13 11:38

A Giga Games honlapján tegnap közzétatt animációk egyikéből kiderül, hogy a még készülő Unreal Tournament 2003 demoját alig egy hónap múlva bárki kipróbálhatja. Az elhangzottak alapján már május elején ki akarják adni, de ha valami közbejön, akkor csúszhat néhány hetet. A fejlesztők ígérete szerint a játékhoz nem kell a ma kapható leggyorsabb processzor és grafikuskártya, de valószínűleg a teljes pompa eléréséhez bizony több kell egy GeForce2-nél...

Die Hard GOLD

Hír | 2002.04.02 12:09

A GameSpot jelentéséből megtudtuk, hogy a Piranha Games teljesen elkészült first-person ackiójátékával, a Die Hard: Nakatomi Plaza-val. Ez, az 1988-as Bruce Willis főszereplésével játszott Die Hard filmet dolgozza fel, csak éppen némileg átalakított formában. Ha minden jól megy, április 23-tól kapható lesz a boltokban.

Radeon a HP Omnibookban

Hír | 2002.03.29 23:25

Az ATi Technologies tegnap jelentette be, hogy a HP legújabb Omnibook noteszgépeiben már Mobility Radeon grafikus vezérlőegység dohog egy Mobile Pentium 4-es mellett. A HP döntését azzal indokolta, hogy a Mobility Radeon-okban minden megtalálható, ami egy élvonalbeli notebook grafikus egységéhez szükséges, például fejlett video vágási funkciók, TV-kimenet, multi-monitor támogatás és még sorolhatnám. Az ATi szerint ezek a Radeonok közel azonos teljesítményre képesek, mint az asztali gépekbe kapható high-end videokártyák.

Jane's AS GOLD

Hír | 2002.03.23 08:27

A Xicat Interactive elárulta, hogy teljesen elkészült Jane's Attack Squadron nevezetű játékuk, és, ha minden jól megy ehónap 27-étől kapható lesz a boltokban. Ha jobban is megismerkednél ezzel a repülős alkotással, klikkelj ide.

A legjobb játék a Sims???

Hír | 2002.03.22 18:56

Mint tudjátok, a The Sims játékok, megjelenésük óta mindigis a Top 10-es listák legalább két, de legtöbbször három helyét is birtokolták. Ezek után gondolhattuk, hogy bizony nagyon jó eladásokat produkált. Az EA nagy örömmel jelentette be, hogy a The Sims-ből immáron több, mint 6,3 millió példány fogyott el eddig, amivel minden eddigi PC-s játékeladási rekordot megdöntöttek. A játék egyébként 2000 február eleje óta kapható a boltokban, és azóta is töretlen sikert arat a játékosok köreiben. Ha esetleg nem ismered ezt a páratlan alkotást, mindneképpen látogass el ide!

Sikeres az Xbox Európában

Hír | 2002.03.22 07:30

Legalábbis az első beszámolók szerint a Microsoft konzolja az európai megjelenés óta (március 13) elég szép eladásokat produkált. Az Xbox-ok nagy része nálunk készül (Sárváron), de hazánkban való megjelenésére szintén a 13-ai európai premierig várnunk kellett (ám most sem a hazai Microsoft forgalmazza a konzolt...). Rajtunk kívül még 15 európai országban juthatnak hozzá a "dobozhoz" a vásárlók, melyért már a megjelenés napján hosszú, tömött sorok kígyóztak a boltok előtt. A Microsoft terveiben 4.5 és 6 millió eladott példány szerepel júniusig, természetesen világszerte. Ha érdekelnek az európai megjelenés részletei és kapható játékok listája, kattints ide.

Dungeon Siege GOLD

Hír | 2002.03.21 21:03

A Microsoft bejelentette, hogy a Gas Powered Games teljesen elkészült a Dungeon Siege nevezetű 3D-s szerepjátékukkal, és már április 6-tól kapható lesz a boltokban...Addigis tekintsétek meg a hivatalos oldalát.

SiS grafikus kártya

Hír | 2002.03.18 23:10

A SiS előállt vadonatúj grafikus vezérlőjével, mely számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, melyek arra engednek következtetni, hogy még elég sokat fogunk hallani róla. A kártya SiS330 névre lett elkeresztelve, támogatja majd a 8x AGP-t, a pixel shadereket és Dual változatban is kapható lesz. Mindegyik kártyán 128MB DDR memória foglal majd helyet, ám arról, hogy játékokban milyen teljesítményt fog produkálni, még nincs hír. ahogy a debutálás dátumáról sem. Itt azért találtok némi infót róla.

Cultures 2 GOLD

Hír | 2002.03.10 10:43

A JooWood elárulta, hogy teljesen elkészült Cultures 2 című játékuk. Egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy a német változat március 22-től kapható külföldön, ám arról nem mondtak semmit, hogy az angol verzió mikorra várható. Ha megismerkednél a játékkal, klikkelj ide.

Grandia II GOLD

Hír | 2002.03.07 07:46

A Ubi Soft elárulta, hogy teljesen elkészült Grandia II című szerepjátékuk. Ha minden jól megy, március 12-től kapható lesz a boltokban (esetleg néhány nap/hét csúszással nálunk is). Ha érdekel a játék, kukkants bele ezen az oldalon!

Warcraft III Collector's Edition

Hír | 2002.03.06 08:20

A Blizzard elárulta az első részleteket, a hamarosan megjelenő 3D-s stratégiai szerepjátékuk, a Warcraft III különleges változatáról. A jelek szerint lesz benne egy The Art of Warcraft című könyv, egy dedikált kézikönyv, 4db 8x10-es poszter, egy Warcraft III videó DVD, és egy Warcraft III Soundtrack. Ja...és persze maga a játék is benne lesz :). Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kis hazánkba mennyi jut el ebből, de - mivel korlátozott számban kapható majd világszerte - valószínűleg elég kevéske...

Watchmaker megjelenés és honlap

Hír | 2002.03.01 08:25

A Got Game Entertainment elindította már elég régóta készülő kalandjátékuk, a Watchmaker hivatalos weboldalát. Itt több infót és képet is találhattok erről. Az is kiderült, hogy amerikába, május 15-től megvásárolható a játék...európában már kapható.

Új Hercules kártyák

Hír | 2002.02.25 08:30

A Hercules ATi-val kötött megállapodása értelmében előállt az első Radeonra épülő kártyáival. Ezek közül a 3D Prophet FDX 8500 Radeon 8500-on alapul, míg a 3D Prophet AIW 7500 Radeon 7500-ra Az előbbi (erõsebb) kártya előreláthatólag március közepétől lesz kapható, ára pedig 169 USD körül lesz.

Új csomagolásban az AMD procik

Hír | 2002.02.14 07:59

Mostantól az AMD Advanced Micro Devices új csomagban bocsátja útjára Athlon XP processzorait. A dobozban a CPU-n kívül található egy használati utasítás, az adott processzor leírása, garancialevél valamint egy hűtőborda is. A jelenleg ebben a csomagolásban kapható modellek a következők: 1900+, 1800+ és 1700+.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)