Nem tervez leépítéseket a ZeniMaxban a Microsoft
Phil Spencer szerint hagyják, hogy a frissen megvásárolt stúdiók folytassák a munkát, ők csak megtámogatják azokat az Xbox platform kínálta lehetőségekkel.
Phil Spencer szerint hagyják, hogy a frissen megvásárolt stúdiók folytassák a munkát, ők csak megtámogatják azokat az Xbox platform kínálta lehetőségekkel.
Vannak, akiknél a házépítésig terjed a Minecraft-szerelem, de akadnak, akik hobbiból a valóság nevezetességeit reprodukálják.
Nincs olyan, hogy túl sok mod, és ezt egy lelkes játékos nagy örömmel bizonyította is.
Legújabb videónkban röviden összefoglaljuk, mit tudtunk meg a napokban a Ghost of Tsushima játékmenetéről, felépítéséről.
A karantén miatt otthonaikba kényszerülő diákok szorgos építkezésbe kezdtek a Minecraftban, a szervereken pedig néhány iskola pontos másának felépítése is szépen halad.
A Square Enix lehetőséget biztosít rá, hogy belekóstolhassunk a Dontnod epizodikus kalandjátékba.
Leépítésekbe kezdett a Bohemia Interactive, ám a terveiket igyekeznek tartani.
Az így megszerzett információk főként GPU-k felépítésére és gyártási technológiájára vonatkoztak, de az AMD szerint nem történt komoly baj.
A töltési és a telepítési idő a múlté, és úgy szólnak majd rajta a játékok, mintha a szobádban történne minden izgalom. Összeszedtük a PlayStation 5 ilyen, és ehhez hasonló érdekességeit.
Egy fájlcsomag telepítése után a falka befogadja majd a fehér farkast is.
Egycsapásra megszűnik a rossz vétel a két legújabb technológia ötvözésével. A TP-Link Deco X rendszerei a mesh kiépítés mellett Wi-Fi 6-kompatibilisek, hogy lakásod legtávolabbi pontján is villámgyors neted lehessen.
Vagány külső, prémium anyagok és profi megépítés garantálja, hogy a Noblechairs Hero ergonómiailag kifogástalan legyen, ráadásul nem kell gamernek lenned ahhoz, hogy te is élvezhesd ezt a kényelmet.
Jön az Anthem 2.0, érkezéséig viszont le kell mondanunk a játékbéli szezonokról, minden energia az újjáépítésre megy majd el.
Ha a gamer géped belsejében a letisztultság fontos, vagy valamilyen havas modot építesz, jól jöhet az ASUS új grafikus vezérlője.
A digitális helymeghatározás és az internetes csapatépítés magasiskolája az a csodatett, amelyet két Reddit-felhasználó hajtott végre.
Temérdek felejthetetlen pillanatot adott nekünk 2019, legyen szó közösségépítésről, film- vagy sorozatélményekről. Ilyennek látták szerkesztőink a tavalyi évet.
Chun-Li egy erős harcos, így a megszemélyesítéséhez is kellően kemény testfelépítésre van szükség, de azért most elkerekedett a szemünk.
Maximumra pörgeti az univerzumépítést a Marvel, a filmek cselekményét a hamarosan érkező sorozatok is jócskán befolyásolják majd. Mutatjuk a példát.
A srácok célja egy kifejezetten játékosok szokásaira épülő matchmaking rendszer felépítése.
Jövőre ismét nekiláthatunk középkori birodalmunk kiépítésébe, ráadásul ezúttal sokkal kezdőbarátabb formában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)