Gooka GOLD
Aranyeső van ma. Ugyanis a Gameguru szerint a Gooka: The Mystery Of Janatris című szerepjáték angol változata is aranylemezre került és szintén június végére várható a boltokba.
Aranyeső van ma. Ugyanis a Gameguru szerint a Gooka: The Mystery Of Janatris című szerepjáték angol változata is aranylemezre került és szintén június végére várható a boltokba.
Érdekes helyzet állt elő. Van ugye a Trackmania, ami elég jó sikereket ért el. Aztán állítólag van már Trackmania Sunrise is, csak még épp nincs hivatalosan bejelentve. Ám egy LAN partyn bemutatták egy kisebb csoportnak, ahol kitörő örömmel és tapsviharral fogadták. A kézikamerás felvételt Baboy jóvoltából szállítjuk. Íme!
A GGMania arculatai kicsit elcsevegtek az Earth 2160-at fejlesztő Reality Pump csapatával. Sok sok érdekes információ derült ki, ebből főleg kettőt emelnék ki. Még a játék tervezett megjelenése előtt biztosan kapunk egy kipróbálható demót (szóval valamikor ősszel). A másik fontos dolog, hogy egy esetleges folytatás is szóbakerült. Egyfelől nyilvánvaló, hogy a csapat tele van ötletekkel, másrészről pedig az is kiderült, hogy máris lefoglalták maguknak az Earth2170.com weboldalt. Lesznek itt még érdekességek :)
Valószínűleg elég sokakat meglepetésként ért (köztük engem is), hogy a City of Heroes ennyire jól szerepel az eladási listákon. Az összesített 20-as tabellán is vezető pozíciót zsebelt be, akárcsak az elmúlt hetek tizes listáján. Végülis érthető, hiszen egy igen profi, teljesen újszerű MMORPG-ről van szó. Lássuk a teljes sikerpergament: 1. City Of Heroes - NCsoft 2. Battlefield Vietnam -Electronic Arts 3. Far Cry - Ubisoft 4. Unreal Tournament 2004 - Atari 5. CS: Condition Zero - Vivendi 6. The Sims Deluxe - Electronic Arts 7. Lineage II: The Chaotic Chronicles - NCsoft 8. Call Of Duty - Activision 9. Painkiller - DreamCatcher 10. Splinter Cell: Pandora Tomorrow - Ubisoft 11. Age Of Mythology - Microsoft 12. The Sims: Makin' Magic - Electronic Arts 13. Drop JC - eGames 14. Rise Of Nations - Microsoft 15. Zoo Tycoon: Collection - Microsoft 16. Lords Of the Realm 3 - Vivendi 17. The Sims Double Deluxe - Electronic Arts 18. CSI: Dark Motives - Ubisoft 19. 251 Games Collectors Ed JC - eGames 20. Warcraft III Battle Chest - Vivendi
Most jöjjenek a sallangok. Néha azonban többet érnek, mint a nagy nevek :)
A honlap-létrehozási mánia sem akar szünni. Hivatalos oldala nyílt ugyanis két elég nagy hírnévnek örvendő játéknak.
A nagy animációkavalkád kellős közepén beesett végre egy demó is... de nem akármilyen... semmilyen :D A Trackmania-ról van ugyanis szó. No, azért akinek kell, vigye.
A Digital Jesters nemrégiben kiadta a TrackMania első, ha úgy veszsük kiegészítését. A Power Up! csomag olyan érdekességeket tartalmaz, mint mondjuk a pályára építhető alagút, illetve teljesen új környezetek. Namármost ennek a kis kiegnek jött ki most a demója. Ezt mondjuk már nem teszem lokálba, de, ha valakit érdekel, itt megtalálhatja.
Amikor a Trackmania megjelent, elég sokminden kimaradt belőle. Azóta persze nagyon sokat ígértek a fejlesztők, és lám, mára el is készült némi finomság. Előszöris itt egy multiplayer demó, mellyel mások ellen nyomulhatsz az éterben. Aztán itt egy Power Up! nevezetű csomag, mely további érdekességeket tartogat a teljes játék birtokosainak.
Mint derült égből a villámcsapás, megérkezett a Joint Operations: Typhoon Rising multis demója. A NovaWorld-ön keresztü akár 100-an is döngethetjük a Twin Island elnevezésű pályát. 19 járgány, 27 fegyver és 5 különböző karakterosztály, mindez 208 megában vár mindenkire. Szerintem a számok mindent elárulnak róla, innen tessék szépen elindítani a letöltést. Aki előtte valami képi manifesztációra vágyik, az itt nézzen körül.
A Nadeo kiadásában netre dobott patch csomag 90 megában foglalja össze a Trackmaniahoz való legújabb adag cuccoshullámot. A javítás írtja a bugokat, új gameplay módot szolgáltat, és változtat a menün is. A Trackmania amellett, hogy a reklámoktól nem éppen szerzett hírnevet és szurkolótábort, igen népes rajongósort tudhat magáénak. Mindezt azzal a képességével megszerezve, melyet a gondos fejlesztők építettek bele. A patchért ide fáradjatok!
Tájkún mániákusok örvendezzetek! A mai napon megerősítést nyert az eddig pletykaként terjengő RC Tycoon folytatás. A harmadik felvonás 3D-s motorkát kapott, melyben újabb és újabb nehézségekkel kell szembenézniük minden hullámvasút gyárosoknak. Néhány fontos, a rajongók által kért elemet is beleépítettek, mint például a változatosabb küldetések (hurrá, eza minimum nem? :D). Egyelőre nem árulták el pontosan mikor érkezik, de a jelenlegi tervek szerint a karácsony fa alá elfér majd...
A Digital Jesters az elmúlt hetekben kiadta Trackmania című játékát. Akkoriban még elég szegényes lehetőségeink voltak, nem is beszélve a pályák kidolgozásának kezdetlegességéről. Folyamatosan munkálkodnak újabb és újabb patcheken, melyek nem csupán hibákat orvosolnak, sokkal inkább kiegészítik a játékot. Az 1.2-es változatban már alagutakat és emelkedőket is lepakolhatunk. Imhol néhány kép az újdonságokról.
A TrackMania korábban igen ígéretesnek tűnt. Aztán szinte nulla marketing mellett megjelent, ma pedig legtöbben már azt sem tudják, hogy micsoda. Pedig alig néhány hete került a boltokba. Lényeg a lényeg, ezúttal egy plusz pályát tölthettek le hozzá erről az oldalról. Sovány vigasz tudom; aki eddig nem próbálta, az már szerintem nem is fogja... aki viszont játszott vele, szerintem tetszeni fog neki az új terep. Thanks Mike.
Na, remek. A mai reggelt is késés híresztelésével indíthatom. Hurrá. Ezúttal a némileg csendben virágzó akciójáték, a Full Spectrum Warrior dátumait manipulálták. Úgy fest, hogy az Xbox változat június 8-tól kapható, míg a PC-s átiratra további hónapokat várhatunk - ugyanis csak szemptemberben szándékozék megjelenni... Node mit lehet tenni? Ha mást nem, akkor legalább a hivatalos oldalát tudjátok csekkolni.
Ezen oldalon található információk szerint az FS Falcon 2004 című repülőgépszimulátor február 13-án kerülhet a boltok polcaira. Azok számára, akik nem tudják beazonosítani a játékot, elmondanám, hogy a Microsoft féle Combat Flight Simulator 3 kiegészítőjéről van szó. Hát, ahogy a vak is mondaná: majd meglátjuk! :)
Épp a minap jelent meg a Purge Jihad legfrissebb verziója, melyet báki letölthet a hivatalos oldalról teljesen ingyenesen. Egyetlen egy korlátozást építettek bele, mégpedig azt, hogy a teljes verzióban található 8 osztálytípus közül ebben csak 4-gyel nyomulhatsz. Lényeg a lényeg, a zenéje máris felkerült erre az oldalra, így minden zenemániákus hozzájuthat. Gyűjtőknek kötelező, másik csak ráérő idejükben csekkolják, mert annyira nem "hűdebaróállat".
A mai napon sok lyukat foltoznak be a játékkészítő bácsik/nénik. Annál is inkább, mert van itt javítás erotikus szimulációhoz, ugyanakkor második világháborús stratégiához és B kategóriás FPS-hez, sőt még autóversenyhez is. Válogassatok, most lehet! :)
Mostanában igen nagy divat valamiféle manipulátor progikat kiadni az egyes játékokhoz. Most a UbiSoft, nemrégiben előkerült XIII című, képregényes FPS játékához alkothatunk aprókat. A Map Editor, ahogy a neve is mutatja lehetővé teszi, hogy bárki új pályákat készíthessen hozzá. Rajongóknak és megszállott szerkesztpknek kötelező darab! Erre tessék.
Honlapkészítő mániákusok figyelem! Ezúttal a DreamCatcher adott ki egy szépséges csomagot, melyben a Painkiller rajongói oldal megalkotásához kaphattok némi segítséget. Mit is tartalmaz a fájlocska? Nos, renderelt és ingame képeket, pályaleírásokat, animációkat, muzsikát, sőt még háttérképeket is. Akit érdekel, kattanjon ide.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)