Újabb bevételi rekordot döntött meg Oppenheimer
Tovább menetel a bevételi ranglistákon Christopher Nolan filmje, az Oppenheimer.
Tovább menetel a bevételi ranglistákon Christopher Nolan filmje, az Oppenheimer.
Az Xbox Live Goldot felváltó Xbox Game Pass Core 36 címet foglal magába, mutatjuk a listát.
Az Ultimate Team-toplista alapján is mérföldkő az EA Sports FC 24.
Antal Nimród vadonatúj rendezése, a Megtorlás nem tudta megközelíteni a top 3-at, de két premier is szépen nyitott.
Nagyon úgy fest, hogy megvan a (közel) teljes lista, már csak egy karakter hiányzik róla.
Ezúttal egy radar alatt maradt animációs film verte agyon a Kék bogarat, míg a káromkodó kutyák és a Gran Turismo adaptáció derekasan tartják magukat.
Ebben a listában jóval kevesebb a péniszformájú gépszörny, mint gondoltuk volna.
Igaz, ebből már nem lesz nekik több, de legalább még egy utolsó alkalom jutott nekik arra, hogy lubickoljanak az MCU sikerben.
A Barbie, az Oppenheimer és a Gran Turismo viszont derekasan tartják magukat a hazai mozikban.
Megérkeztek a nyitóhétvége eredményei, most is inkább ugyanazt néztük, amit az elmúlt pár hétben mindig.
Öt héttel a bemutatója után már nem Greta Gerwig filmje vezeti az amerikai mozis toplistát.
A legnépszerűbb szereplők toplistája látványosan megmutatja, mekkora üzlet manapság a virtuális influenszerkedés.
Három hét múlva összecsapnak a titánok, és ebből nemcsak az RPG-műfaj, de az egész iparág sokat profitálhat.
Az OpenCritic ranglistáján a Larian RPG-je még a Super Mario Odyssey-t és a Red Dead Redemption 2-t is lehagyta.
A Barbie átlépte az egymillárd forintos bevételt, de nagy bukásunk is akad a Box Office magyar toplistán.
A Microsoft szép csendben módosította az operációs rendszer CPU-támogatási listáját, az érintett processzortípusok felhasználói nem lesznek boldogok.
Összegyűjtöttük a szerintünk legdöbbenetesebb játékos finálékat.
Bár tudnánk örülni még több kalózos videojátéknak, azért így sem volt nehéz összeválogatni tíz igazán remek címet.
Befutott pár igazán érdekes adat a streaming piac trendjeiről, és a Marvel univerzum hanyatlása egészen jól kivehető belőle.
Szubjektív listánkban a szerintünk legemlékezetesebb bossharcokat nézhetitek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)