[Bevégeztetett!] Late Night Live Aréna. Tessék kérdezni!
Egy hónapnyi szünet után ismét jelentkezik az esti műsorsáv egyeduralkodó műsora.
Egy hónapnyi szünet után ismét jelentkezik az esti műsorsáv egyeduralkodó műsora.
Ma, délután négytől ismét jelentkezik a GameStar Aréna Live - terveink szerint kapcsoljuk Los Angelest is.
A technika majdnem kifogott rajtunk, de ezúttal is bebizonyosodott: a GSTV számára, semmi sem lehetetlen!
Időbe tartott, de végre itt van, és érdemes volt várni a legutóbbi adás felvételére, melyben a három testőr ismét négyen van.
Sokan próbálták már, sokan megkedvelték és még többen vannak, akik egyszerűen csak nagyon várják - ez a Guild Wars 2.
Csütörtök van, tehát a GameStart ismerő nézők jól tudják, hogy ez az élő Aréna, azaz az Aréna Live napja.
Mivel Endreman szabadságon volt, nem kerül fel a két héttel ezelőtti Aréna Live, most igyekszünk bepótolni a lemaradást. Ugye emlékeztek: ez volt a Live és Hype egybegyúrt adása, ahol végül RG is befutott.
Délután négykor erősen reménykedve kezdünk bele a műsorba - reméljük, ezen a héten nem lesznek technikai gondjaink.
Ma megtörtént a világtörténelem legelső egyesített GameStar Arena Live és Hype műsora, amely az élőben elhangzott hírek tekintetében is egyedi volt.
Ahogy leszáll az este, a békés hármas ismét kamera elé ül. Örvendezzünk vala!
Ma négy órakor GameStar Aréna Live - kissé rendhagyó módon, lévén ma összevonjuk a GameStar Hype adásával, így először a Hype történelmében élőben hangoznak majd el a hírek.
Ma már tudjuk, hogy a World of Tanks nagyon nagy siker, és már csak azt várjuk nagy türelemmel, mikor füstölhetjük ki az ellent egy Zrinyit vezetve.
Dicséretes gyorsasággal, amit Endreman-nak kell megköszönni, elkészült a csütörtöki Arena Live. Most megnézhetitek felvételről.
Világpremier! Monumentális látványszínház a Rippel fivérekkel.
Ma ritka ünnepnap lesz - a Live válaszolói között köszönthetjük majd aDaMot is, így ma rengeteg kérdés jöhet Hype, Aréna Live, Videó, E3 és egyéb témában is.
Nem maradhat a hétvégén sem műsor nélkül a tisztelt publikum, ezért a most csütörtöki Aréna Live adást már fel is raktuk.
Ma Gyu, HP és Chava hármasa várja kérdéseiteket.
A három őrült ezúttal nem is három hanem négy, hiszen ezúttal a bizonyos körökben ismert Noises from the Basement (Bruhaha) sztárja (bruhahahah) HP csatlakozott a kis csapathoz. Lássuk hogy sikerült a vendégszereplés!
Április elején nem csak bolondok napja, de esti Aréna is volt. Aki igyekszik, ebédig meg is tudja nézni.
A lapleadás után végre mazur is be tudott ülni a Live Arénába, hogy válaszolhasson a kérdésekre. Rajta kívül HP csatlakozott ezúttal Gyu mellé. Lássuk...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)