[HW] Intel processzorinfók
Az Intel éppen Kínában tartja fejlesztési fórumát, így nem meglepő, hogy a tervezett és idővel minket is érintő újdonságok máris körvonalazódtak kicsit.
Az Intel éppen Kínában tartja fejlesztési fórumát, így nem meglepő, hogy a tervezett és idővel minket is érintő újdonságok máris körvonalazódtak kicsit.
A Nintendo kiadta a Wii-re tervezett Opera böngésző végeleges formáját, amelyet egy kissebb rendszer update után már húzhatnak is lefele az érintett tulajok.
Az Electronic Arts bejelentette, hogy már mindenhova kiszállították a Command & Conquer 3 Tiberium Wars példányait és a tervezett időpontokban megkezdik az árusítását is.
Az IGN információi szerint a tervezettnél akár két hónappal is előbb kézbe vehetik az Xbox 360 tulajok, az idei év egyik legjobban várt konzoljátékát, a Halo 3-at.
A CeBIT egyik részén a Quake 4 erejét mutatták be az érdeklődőknek az egyik játékra tervezett gépen.
A techPowerUp! értesülései szerint az ATI/AMD áttolta a március 11-ére tervezett nagy sajtótájékoztatóját 2007. második negyedére.
Napsütéses szép jó napot! Remélem mindenki eltervezett valami jó kis pihentető programot erre a két lustálkodásra szánt napra :). Mi persze továbbra is tartjuk a hírezői szokásokat, ám elötte jöjjön a mai viccünk.
A Lighthouse Interactive jelentette, hogy késni fog a 2007 áprilisára tervezett SunAge.
A negyedik negyedévben a cég készülékeladásai nőttek, ám a nyereség 48 százalékkal maradt el a tervezettől. 3500 alkalmazottnak kell mennie.
A Valve több információt is elárult a jövő hétre tervezett Steam frissítéssel kapcsolatban.
A játékosok zöme pár éve még könnyen választhatott magának egeret, hisz nem nagyon jelentek még meg a gyors reagálásra képes, kifejezetten játékokhoz tervezett eszközök.
A Microsoft új operációs rendszerének tervezett végfelhasználói szerződése az utóbbi időben nagy port vert fel az érdeklődők körében, néhányan már megjelenése előtt a dobozos (retail) Vista halálhírét keltik.
Az AMD a DigiTimes értesülései szerint a DDR3-as AM3 alaplapok tervezett bemutatását 2007 harmadik negyedévéhez képest 2008-ra halasztotta.
A lipcsei Game Developer Conference rendezői bejelentették, hogy a 2007-es San Francisco-i összejövetel a korábban tervezetthez képest dupla alapterületen helyezkedik majd el.
A Microsoft máris megpendítette, hogy új operációs rendszere a tervezettnél később mutatkozhat be Európában. Indulhat az egymásra mutogatás. A Reuters híradása szerint tegnap a Microsoft illetékesei felvetették annak a lehetőségét, hogy a Vista európai bemutatkozása esetlegesen késedelmet szenvedhet. A vállalat szerint mindennek az oka az Európai Bizottság által támasztott trösztellenes követelményekben keresendő. A Bizottság azonnal reagált a Microsoft bejelentésére, és félrevezetőnek nevezte a cég nyilatkozatát, ami szerinte jóelőre az uniós szervezetre akarja kenni az esetleges késedelmet. Tovább >>
Az Intel sajtóközleményben erősítette meg körülbelül 10 500 dolgozójának 2007 közepéig tervezett elbocsátását és más megszorító intézkedéseket. A bejelentés szerint a drasztikus létszámcsökkentés és más szerkezeti átalakítások révén jelentősen megnő majd a vállalat hatékonysága. Ez számokban kifejezve jövőre 2 milliárd, 2008-ban pedig 3 milliárd dolláros, vagyis 25 százalékos megtakarítást jelent majd a működési költségek tekintetében. Az elbocsátások az első körben 7 500 embert érintenek majd. Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója elmondta: súlyos döntések alapja az a belső elemzés, melyet a cég az utóbbi időkben tapasztalt nehézkesség és az ehhez kapcsoldó piaci kudarcok nyomán készített el. Az elbocsátások először elsősorban a menedzsment, a marketing és az IT beosztásokban dolgozókat érintik majd, ezzel párhuzamosan pedig a cég igyekszik hatékonyabban kihasználni gyártókapacitását és a rendelkezésére álló erőforrásokat, megszűntetni a szervezeti működés felesleges folyamatait, valamint elősegíteni a tervezés módszereinek és folyamatának dinamikusabb működését. Tovább >>
A Bohemia Interactive néhány új képpel próbálja kiengesztelni azokat, akik már nagyon várják az Armed Assault című első személyű háborús játékot. Az eddigi harmadik negyedévre tervezett megjelenést ugyanis átcsúsztatták a negyedik negyedévre. Ez annyit tesz, hogy legkésőbb idén karácsonykor kellene boltokba kerülnie a játéknak. Valahogy majd csak kibírjuk...
Még meg sem jelent a Secret Files: Tunguska, de már bejelentették a folytatást! Bár ez így ebben a formában nem igaz: az eredetileg egy részresre tervezett játékot két részben kapjuk majd meg. Ennek valószínűleg sokan nem örülnek majd, de ez van. Thanks GameStar.de & Adventuregames.hu.
A Worthplaying információi szerint a nemrég befejezett hazai készítésű Joint Task Force című valós idejű stratégiai játékból jövő héten demó jelenik meg. A tervezett dátum augusztus 22., vagyis jövő kedd. Egyelőre nem tudni, hogy az öt kampány közül melyiket próbálhatjuk majd ki. Egyébként a 2007-ben játszódó történet egyre inkább hasonlít a valós eseményekhez. A terrorizmus odáig fajul, hogy sem az Egyesült Államok (hehe), sem az ENSZ vagy a NATO nem képes már lépést tartani a visszaszorításával. Ennek hatására aztán a nyugati nemzetek megalapítáj a Joint Task Force antiterrorista szervezetet. Ezt a katonai csapatot kell majd irányítanunk. A végleges játék megjelenése szeptember közepén várható.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)