Nincsenek nők a játékban, de bezzeg a csapatban...
A Capcom ígéretet tett arra, hogy a jövőben többet tesz a nőkért. A változás hátterében a Deep Down áll.
A Capcom ígéretet tett arra, hogy a jövőben többet tesz a nőkért. A változás hátterében a Deep Down áll.
A GameWallpapers ismét meglepett minket egy csomaggal, amiben nagyfelbontású háttérképeket találtunk. Most ezeket tölthetitek le tőlünk ingyen.
A mindannyiunk által milliószor látott és már-már retinánkba égett kép, a Lanka készítője elmesélte a fotó történetét.
A Naughty Dog társelnöke egy friss interjúban mesélt a PlayStation 4-es The Last of Us fejlesztésének hátteréről.
A mai nap folyamán két kulcsember is bejelentette távozását, és bár két különböző stúdiónál dolgoztak, mindkét stúdió a Sony kötelékébe tartozik. Mi állhat a háttérben?
Tim Schafer csapatának sikerült előteremtenie a megfelelő anyagi hátteret, így biztosan megvalósul a kalandjáték folytatása.
A templomosok most kicsit háttérbe szorulnak, új hősünk, Adéwalé ugyanis a kizsákmányoló zsarnokság ellen száll harcba.
Konkrét megjelenési dátumot még mindig nem tudunk, de a Ubisoft vezérigazgatója megerősítette, hogy a játék már akár áprilsban megjelenhet. A Wii U-s kiadást viszont háttérbe szorítják.
A Titanfall Xbox 360-as verzióját elhalasztották a minap, de valószínűleg nem az áll a háttérben, amit a kiadó állít.
Miután tavaly októberben elhalasztotta a játékot, a Ubisoft mostantól nem birtokolja a Watch Dogs márkanevet. Vajon mi áll a háttérben?
Egy nehezen félreérthető tweet azt állítja, hogy egy egész estés Halo mozi készül a háttérben.
Senki nem kommentálja, de a Marvel körül nagy változások vannak, most éppen az Activision játékok tűnnek el a digitális boltokból. Még olyan friss cím is búcsúzik tőlünk, mint a Deadpool.
Csak egy marketingfogás lett volna az Amazon drónja? Nagyon sajnálnánk, de könnyen lehet, hogy egész más van a dolog hátterében.
A legfrissebb információk szerint mégsem a Star Wars VII-tel egy napon debütál a Warcraft mozi, de nem produkciós gondok állnak a háttérben.
A GameWallpapers csapata megint írt nekünk, hogy adjunk már nektek 2560x1140-es felbontású gamer háttérképeket ajándékba, és persze mi azonnal ugrottunk. Reméljük tetszenek majd.
A Rockstar North új Grand Theft Auto V háttérképekkel és avatarokkal tenné szebbé a konzolod. Milyen kedves tőlük...
Amerikában úgy gondolják, hogy aki az erőszakos játékokban simán fejbe durrantja az ellenfeleit, az ugyanígy megteszi a valóságban is. De a háttérben egész másról lehet szó.
Kiderült, hogy az Nvidia a háttérben végig együtt dolgozott a Valve csapatával a SteamOS-en.
A rendező és a háttér adott, de mi a helyzet a Ghost Recon mozi forgatókönyvével? Már amiatt sem kell aggódnunk...
Az van, hogy a GameWallpapers jó fej akar lenni, és exkluzív, 2560x1140-es felbontású gamer háttérképeket osztogat, amelyet most szépen egy csomagban le is tölthettek itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)