No Man's Sky: Beyond - főzés és automatizálás is szerepel az újdonságok között
Nem csak megülhetjük, meg is fejhetjük majd az idegen lényeket. Persze előbb barátkoznunk kell velük.
Nem csak megülhetjük, meg is fejhetjük majd az idegen lényeket. Persze előbb barátkoznunk kell velük.
A funkciónak köszönhetően 10 barátunk nézheti egyszerre, hogy milyen mesterien játszunk.
Ha Netflix nem elég az ismétléshez, akkor nemsokára meg is építhetjük magunknak a Jóbarátok díszletét.
Jó előre elmondta online barátainak, hogy mit tervez, de senki sem vette komolyan.
Chris Niosi olyannyira nem tagadta a vádakat, hogy hosszú posztban kért bocsánatot minden egykori barátjától és barátnőjétől.
Főleg azok fognak örülni az újításoknak, akik szeretnek barátokkal együtt játszani.
A minimum rendszerkövetelmény elég barátságos, viszont szükség lesz egy csomó szabad helyre a játék telepítéséhez.
Ahogy a játékokban, úgy bizony a mozivásznon is találkozhatunk majd durva kivégzésekkel.
Ed Boon újabb DLC-s karaktert leplezett le, ezúttal Nightwolfot nézhetjük meg közelebbről.
Ó, igen barátaim. Bizony ott tartunk, hogy bizony már a Flappy Birdből is van battle royale verzió, és még szórakoztató is a maga bárgyú módján.
A Sonic & Sega All-Stars Racing után a villámgyors kék sündisznó és haverjai ismét összeállnak egy csapatos megmérettetésre. De vajon mennyire sikerült élvezetesre a száguldás?
Alapvetően hozzászoktunk már Ed Boon trollkodásához, de itt egy picit többről van szó. Tényleg ellopták az egyik barátja autóját.
A PC-t és a telefont szinte teljesen külön használjuk, pedig megvan rá a lehetőség, hogy az együttműködés ne csak kábeles összekötögetésből álljon, hanem valóban kihasználja a közös erőforrásokat.
Meggondolta magát a Nintendo, mégis engedi, hogy barátok összekapcsolódjanak online - de nem a megjelenéskor.
A következő DLC főhőse kardokkal és a barátság erejével küzd.
Egy hivatalosan meg nem erősített "szivárgás" szerint a játékok oldala és a könyvtár is új kinézetet kaphat, sokkal barátságosabbá téve a játékaink listáját.
A barátokkal egyszerre hallgathatjuk majd ugyanazt a dalt egy közelgő új funkciónak hála.
Megérkezett a Square Enix játékának hivatalos rendszerigénye, ami szerencsére elég barátságos.
A Wargaming hack-and-slash játékában egy barátunk oldalán apríthatjuk a szörnyeket.
Ne bízd a véletlenre sikered - az új TUF FX505 és FX705 gaming notebookok kivételesen jól teljesítenek, pedig csillagászati összegeket sem kell értük fizetned. Megnéztük, hogy hasítanak a játékok az új TUF gépeken. Figyelem! Ryzen CPU és GeForce GPU egy gépben!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)